“Vişniec darabja olyan, mint egy feneketlen kút” – Interjú Seress Zoltánnal

2019 január 17. csütörtök, 9:13

Seress Zoltán és felesége, Szorcsik Kriszta megismerkedésük óta, 18 éve nem játszottak duóban, holott évekig dolgoztak ugyanabban az intézményben. Életükben először közös, független produkciót készítettek tavaly év végén. Matei Vişniec: A pandák gyönyörű utazása című darabját Telihay Péter rendezésében mutatták be a Mozsár Műhelyben. Legközelebb január 17-én és február 6-án látható.

Kinek az ötlete volt a közös produkció és, hogy az pont egy Vişniec darab legyen?

Kriszta ötlete volt eleve, de inkább azt mondanám, hogy bennem nem merült fel akkora erővel eddig a közös munka. Sok munkám volt és praktikusan sem fért bele, de most azt gondoltam, hogy tehetünk egy kísérletet. Azért volt ennek előélete, mert két évvel ezelőtt már tettünk kísérletet a De mi lesz a csellóval című, szintén Vişniec darabbal. Hasonlóan különös hangulatú zenés darab, 3 színészre és egy csellistára. Az alaphelyzet az, hogy négy ember várakozik egy állomáson, ahol folyamatosan játszik a csellista és elkezdenek beszélgetni.

Szólval Vişniec is egy régi „szerelem”?

Csodás szerző, és nem csak, mint drámaírót, hanem, mint a szellem emberét, avagy közgondolkodót is rendkívül izgalmasnak tartom. Hogy a darabjaihoz közelebb kerüljön az ember, muszáj olvasni egyéb írásait is. Amúgy sem árt, ha egy szerző gondolkodását jobban ismerjük. Jó, mondjuk Shakespeare-nek, vagy Moliére-nek nem voltak egyéb írásai, meg Szophoklész is kevésbé szerepelt, mint közíró, ezért az esetükben nehezebb dolgunk van. De Vişniec amúgy is kortárs, ezért sok minden tetten érhető az egyéb írásaiban, ami a darabjaiban is.

Találtál-e párhuzamokat a darabbeli karaktered és közted?

Leginkább a gondolkodása talált meg, úgy érzem, ugyanaz van a fejemben, mint neki, miközben kimondom a mondatait. Nyilvánvaló, hogy az teszi állati vonzóvá, amit gondol és ez azonnal párhuzamokat is szül. Szaxofonozni sajnos nem tudok, úgyhogy az nem közös benne és bennem, de mondjuk művészettel foglalkozom. Egy ideig nagyon nyomasztott, hogy nem játszom hangszeren, de most már nem zavar. Nem ettől függnek a gondolataim.

A különböző színházi hátteretek Krisztával nem zárja ki, hogy hasonló az ízlésetek, de a közös munkában nem volt ez konfliktusforrás?

Egészen más sebességgel működöm az igaz és sokkal többet lehetett volna harcolni, de egyrészt a rendező Telihay Péter nem nagyon hagyta, másrészt azon is múlt, hogy ketten vagyunk szereplők, így a meglévő vitákkal sem ment el annyi idő a próbán, mintha tízen lennénk. Ha tíz embert hagy a rendező harcolni egy próbán, akkor az már nem is próba, hanem háború. Egyébként nem férfi és női harcok voltak, hanem megközelítésbeli viták.

Ha az alkotókat a rendezőt meg a szerzőt vesszük, kapásból férfi többség van ebben az előadásban. Inkább férfias, vagy inkább nőies darabnak tartod Vişniec művét?

A színházat alapvetően nőneműnek tartom, ahogy a művészetet magát is inkább femininnek, lévén befogadó. Aztán ebből a befogadásból megszületik és kisugárzik valami. Ha valami maszkulin, az a művészetben nem jó, mert az támadás. A Pink Floyd Fal című filmjének az animációja jut eszembe erről, ahol van két rózsa, egyik kinyílt, a másik bimbó, a férfi és a női genitáliákat szimbolizálva, egymás körül forogva, aztán egymásra támadnak a kellő zenei pillanatban.

Vişniec viszont nagyon is férfiasan gondolkodik. Úgy látom, bár ez túl sommásnak tűnik, hogy a férfiak ősi röghöz kötöttsége valamivel erősebb, a nőkben meg pont a befogadásból adódóan nagyobb az a vágy, hogy kipróbáljanak új dolgokat. De egy nőnemű rendezővel most ezt nem tudtam volna elképzelni, azzal együtt, hogy Vişniec hihetetlen szeretettel, áhítattal és lírával tudja megtartani az arányokat, akár a férfi-női egyensúlyt is. Szerintem ez nála soha nem borul fel. 

Azért kértétek fel Telihay Pétert, mert meg tudja tartani ezeket az egyensúlyokat?

Kriszta ötlete volt. Nem akartam senkit javasolni, mert annakidején nem tudtam olyan mélyen beleugrani a darabba, hogy lássak mögötte egy harmadik embert. Viszont Péterrel sokat dolgoztam együtt az elmúlt húsz évben. Egy különleges Három nővérrel kezdtük anno Szegeden, de jóval régebben ismerjük egymást, mert évfolyamtársak voltunk a Színművészetin és volt is köztünk kommunikáció, illetve szellemi együttműködés. Aztán elment az élet másfelé, szétváltak az útjaink, majd pár éve a József Attila Színházban az Alku című előadás kapcsán találkoztunk újra és ismét jó volt együtt dolgozni. De a Pandák kapcsán nem az történt most, hogy kinyitottunk egy ajtót és úgy találunk mindent, mint húsz évvel ezelőtt.

Mit találtatok az ajtó mögött a Pandák próbái során?

Sokkal nagyobb türelmet találtam Péternél, de úgy is mondhatnám, hogy egy egészen más sebességű folyót. A több tapasztalatunkból adódó hasonló gondolkodás volt a nagy felfedezés, ami nem is a megvalósításban jelentett feltétlenül bármi kézzelfoghatót, hanem például a férfi figuráját illető azonos gondolatokkal kapcsolatosan. Valamint Péter tényleg kíváncsi volt arra, hogy, ha ezt a darabot együtt találtuk a Krisztával, akkor mi az, ami nekünk ebben érdekes. Ha voltak is ellentmondások, hamar lefaragtuk közösen.

Kriszta hogy tudott kapcsolódni két ilyen régi „kőszínházi” férfi figurához?

Mindig mondta, hogy jön a két dinoszaurusz. Amire én meg azt válaszoltam, hogy lehet, de én nem tapostam egyetlen kőszínházban sem azért, hogy mi ezt létrehozzuk. Ez egy független előadás lesz, tehát mi csak alkalmazkodni fogunk egy független színházi figurához és ez egy elég erős érv. Miközben a szerző és a darab is simán feltételezhette volna azt, hogy kőszínházi keretek között szülessen meg ez az előadás. De benne voltam, hogy pályázzunk és, ha nyerünk, csak akkor fogjunk bele. Tartottam olyan erősnek ezt a három embert, hogy megcsináljuk, pedig nem lehettünk szász százalékosan biztosak benne.

Semmi rizikó nem volt benne a részedről?

Ha úgy érted, régen nem azon gondolkodom, hogy egy szerepet el tudok-e játszani vagy sem, mert tisztában vagyok a képességeimmel és a mesterségemmel. Attól meg nem féltettem magam soha, hogy milyen hatással van rám, vagy az életemre egy szerep. Ha félek, akkor olyanoktól, hogy Vişniec darabja olyan, mint egy feneketlen kút és vajon sikerül-e a lényegéhez, a magjához közel kerülni valamennyire.

Nem voltatok hozzászokva a körös munkához. Hogyan hatott most ez a kapcsolatotokra?

Otthon arra szorítkoztunk, hogy összemondjuk a szöveget, de egyébként nem volt vita a játék módján. Maga Vişniec számolt be róla, miután Franciaországtól Iránig már rengeteg helyen bemutatták ezt a darabját, hogy továbbá az történt, hogy az előadókból eddig négy pár összeházasodott a produkció létrejötte után, kettő pedig elvált. Szóval ezek a lehetőségeink. Összeházasodni már nem tudunk, tehát csak arra kell odafigyelnünk, hogy ne váljunk el.

Általában sincsenek bulvárhírek rólatok. Hogyan úsztad meg ezt eddig?

Szerintem ez döntés kérdése. Az életemben volt egy olyan pillanat, hogy eldönthettem kinyitom-e ezt az ajtót, de hálistennek nem tettem, így nem szokott rám törni senki. Nem látom értelmét, hogy az ember ilyen módon kitárulkozzon. Tudom, hogy velem is meg lehetne tölteni oldalakat, de az én életem szempontjából annak nincs értelme. Ráadásul mindig megfordul az ilyesmi és olyan kényszerpályát szülhet, ami nem jó, például kegyetlenül bedarál. Egy gyerekkel szemben ráadásul ez nagy disznóság és bulvár nélkül is fel fog majd tenni nehéz kérdéseket.

A közös munkátok, hogy hatott a gyereketekre?

Érdekes módon nem beszélünk sokat róla és ő sem kíváncsibb a normálisnál. Mindig próbáltam odafigyelni arra, hogy a színházi bennlakásos családi életet elkerüljük, bár ez sok áldozattal járt. Ettől még nagyon sok jó színházi élménye van neki.

Melyek a műsoron kívül lévő előadásai azon kívül, hogy a Mozsár Műhelyben megy a Pandák gyönyörű utazása?

A Lóvá tett lovagok és az Audiencia a Pesti Színházban, a Háború és Béke, a Liliom a Vígben, ahol most zajlanak a Preimer próbái. Aztán volt az Átriumban a Pillanatfelvétel, ami kikopott onnan, de remélhetőleg turnézni kezdünk vele. Meg a József Attilában az emlegetett Alku is.

A Pandák most nagyon izgalmas nekem. Micsoda helyezet az, hogy felébredsz reggel valaki mellett és úgy kezditek a beszélgetést, hogy te ki vagy, mit csinálunk ebben az ágyban és melyikünk lakásában vagyunk. Aztán innen kezdődik egy történet, amelynek a végigélésére, s közben a másik megismerésére kapsz kilenc éjszakát. Gondolj bele, kilenc éjszaka arra, hogy rendet tegyél az életedben és eldöntsd, hogy hová akarsz eljutni. Soha nem tudhatja az ember, mennyi ideje van, úgyhogy egy ilyen próba érdekes volna mindenki számára. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mire használsz fel kilenc lehetőséget, ha tudod, hogy utána bezárják a boltot és nincs tízedik.

Szerző: Kultur Márta