Mr. Sloane, egy család vágyainak beteljesítője – Interjú Dékány Barnabással és Király Attilával

2019 január 23. szerda, 7:00

Joe Orton fekete komédiája hosszú évek után most Parti Nagy Lajos friss fordításában, Guelmino Sándor rendezésében kerül újra magyar színpadra. A bemutató kapcsán Dékány Barnabással és Király Attilával, vagyis Sloane és Ed megformálóival beszélgettünk. Az Orlai Produkciós Iroda előadása január 11-től látható a Jurányi Házban. A további szerepekben Bíró Kriszta és Gazsó György láthatóak.

A szeretetéhségről, és annak minden áron történő eléréséről, beteljesüléséről szól Joe Orton pimasz komédiája. Milyen vágyai vannak Ednek és milyenek a fele annyi idős Sloane-nak?

Király Attila (Ed): Mint minden embernek, Ednek is a boldogság megtalálása a célja. Minden áron akarja a szerelmet, ráadásul az évtizedek óta elfojtott nemi identitása tör a felszínre a darab során. Régóta tud erről a beállítottságáról, volt is már tapasztalata benne évtizedekkel korábban, ám azóta elfojtotta, a házukba betoppanó fiatalember ébreszti fel benne újra.

Dékány Barnabás (Sloane): Sloane életében űr van, amit azzal szeretne betölteni, hogy ő legyen fontos mások életében. Családot akar magának. Amikor megérkezik, kitapogatja, hova tud beférkőzni. Egyaránt megpróbálja a testvérek, Ed és Kath, valamint az édesapjuk, Kemp bizalmát is elnyerni.

Van a viselkedésében ügyeskedés is? Egyre komolyabb birtoklási háború zajlik érte a férfi és a női testvérpár között. Az előbbi munkaadója, az utóbbi a szállásadója is egyszerre.

DB: Amikor először elolvastam a darabot, azt gondoltam, Sloane manipulálja az összes szereplőt. Az elemzések során viszont megfejtettük: ő ennél sokkal ösztönösebb, nem is feltétlenül tudja, pontosan mit csinál. A stabilitás hiánya miatt mindig arra billen, amerre a környezete löki. A darab folyamatosan lebegteti a kérdést: hibás-e ezért? Áldozat vagy sem?

Lényegében mindig arra billen, amerről többet ígérnek neki.

DB: Pontosan. A végén persze eljut odáig, hogy nem ingázhat a testvérek között meghasonulás nélkül.

Mindkét szereplőnek sajátosak a családi viszonyai.

KA: A család legidősebb tagja, az apa hirtelen haragú, megkeseredett ember, megnyomorította a két gyermeke életét, akik kamatokkal együtt vissza is adnak neki mindent, amit kamaszkorukban kaptak tőle, ám maguk a testvérek is háborúban állnak egymással.

DB: Sloane múlt nélkül toppan be a házba, árva, intézetben felnőtt gyereknek állítja be magát. Folyamatosan fennáll a gyanú a darab folyamán: vajon mennyi igaz abból, amit elmond magáról. A szerep megformálásához nekem nem is kell egészen pontosan tudnom a korábbi történetét. Sloane-ként arra kell koncentrálnom, hogy a többi szereplő hiányát keressem, azt, hogy a vágyaik beteljesítője legyek.

Kijelenti többször magáról: könnyen befolyásolható, amiről még papírja is van.

DB: Szinte minden, amit Sloane bevall magáról, befolyásolt állapotban teszi, mindig ahhoz igazodva, akivel épp beszél. Hatalmas megfelelési kényszer van benne. …Ez utóbbi ismerős minden pályakezdő színész számára is. (nevet)

KA: Szerintem nem csak a pályakezdő színészekre igaz ez, én 48 éves elmúltam, nem vagyok pályakezdő, mégis tele vagyok megfelelési kényszerrel… (nevet)

Eddel kapcsolatban azt mondja Sloane: „te jobban ismersz engem, mint én saját magamat”.

DB: Sodródik, csupa olyan történik vele, amire nincsen hatással. Néhány ponton azért ráeszmél, mit is tett. Színészként jelentős mértékben az a feladatom az előadás közben, hogy hagyjam, hassanak rám a partnereim.

Akármit követ el, Ed mindent megbocsájt neki. Miért?

KA: Mindenki mindent meg akar neki bocsájtani. Mindannyian ismerjük a hétköznapi életünkből: aki vágyik valakire, annak kapaszkodunk a félmondataiba, és mindent elnézünk neki. Sloane egymás után követi el a gaztetteit, miközben Ed letépi a fejét értük, közben már azon gondolkozik, miként tudja fel is menteni a fiút. Ez ugyanígy igaz Kath-re is. Általános, nagyon emberi dolgok ezek, mindenki számára átélhetőek, csak a mi előadásunkban groteszk módon jelennek meg a szokásostól eltérő helyzetekben.

Szélsőséges viszonyokat ábrázol a darab?

KA: Ahogy én élem az életemet, egy viszonylagos polgári nyugalomban, igen, ezek elég szélsőséges helyzetek.

DB:ide jutunk a darab előrehaladtával. Az elején még egy kellemes polgári műnek tűnik, azután felborulnak, szélsőségessé válnak a jelenetek.

KA: Ez elég hamar megtörténik, körülbelül a második oldalnál… (nevet)

Használhatjuk a polgárpukkasztó jelzőt Joe Orton művére?

KA: Érvényes ez a szó ma egyáltalán még?

1970-ben, a darab születésekor az volt?

KA: Akkor igen. Ezzel a szándékkal is írta Orton a darabot. A színházba járó közönség mára már nagyon sokféle helyzetet, viszonyt láthatott a színpadon. Azokat lehet csak meghökkenteni, felbosszantani, akik nem járnak színházba. Az én gyerekkoromban még meghőkölést keltett, ha a nézők meztelenül láttak egy színészt a színpadon. Ma ez már nem vált ki különösebb reakciókat, ahogy adott esetben a csúnya beszéd sem. Azt gondolom, akik beülnek egy miénkhez hasonló előadásra, azok tudják, mire érkeznek, nem fognak se megdöbbenni, se meglepődni.

DB: Hihetetlenül sokféle ez az előadás: egyszerre felkavaró és vicces, sőt, egy krimiszál is végig húzódik benne. Nagyon kíváncsiak vagyunk a nézők reakcióira.

Szerző: Csicsely Zoltán