Bemutatkoznak a fizikaisok – Ismerjék meg Barna Lillát, Herman Flórát és Hojsza Henriettát

2019 január 28. hétfő, 7:00

Január 29-én három önálló etűdből álló koreográfus esttel mutatkoznak be a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatói. Barna Lilla, Herman Flóra és Hojsza Henrietta első alkalommal rendez az Ódry Színpadon. A három fiatal alkotóval indíttatásról, az egyetemi évekről és persze első nagyszínházi bemutatójukról beszélgettünk.

Barna Lilla / Fotó: Éder Vera

Hogyan kerültetek erre a szakra? Volt bármilyen előképzettségetek?

BARNA LILLA: Gyerekkoromtól kezdve szerettem mozogni, de sose jártam táncolni. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumba jártam, ahol Szent-Ivány Kinga, aki a Színművészetin is tanít, volt a tánctanárunk. Amikor harmadszor sem sikerült színész szakra a felvételim, ő javasolta, hogy jelentkezzem a következő évben induló fizikai osztályba, Horváth Csabához.

HOJSZA HENRIETTA: Én is a Nemes Nagyba jártam. A mozgás és a tánc régóta az életem része. Show táncoltam, rangos versenyeken vettünk részt a csapattal, de valahogy mindig azt éreztem, ez nekem kevés, nem elég, szeretnék többet beletenni, a szép táncon túl valamit közölni, elmondani a mozgás nyelvén. Amikor megtudtam, hogy indul ez a szak, azonnal tudtam, hogy ide kell jelentkeznem, egyrészt mert a mozgás felől közelít a színházhoz, másrészt mert először villant fel bennem, hogy ha rendezőként nyúlok a tánchoz, akkor mindazt, amit táncosként hiányoltam, megvalósíthatom.

HERMAN FLÓRA: Inárcson színjátszó körbe jártam. Van ott egy nagy múltú műhely, amit Kovácsné Lapu Mária vezetett, sajnos már nincs köztünk, aki annak idején még Paál István tanítványa volt. Aztán a budapesti Vörösmarty Gimnáziumba jártam, ott még inkább megerősödött bennem, hogy a színészettel akarok foglalkozni. Ötször jelentkezem az SZFE-re, de nem vettek fel. Háromszor harmadrostáztam, ezért mindig ott volt bennem, hogy majdnem sikerült, megpróbálom újra. Végül Horváth Csaba felvett. Közben végig voltak színházi munkáim, Vidovszky György két előadásában is dolgoztam a Bárkán meg Stafétás előadásokban és a KoMod Színház nevű társulattal léptem fel. Mellette a Magyar Rádióban futó, Tasnádi István által írt Időfutár című sorozatban dolgoztam Lázár Katival, Mucsi Zoltánnal, Máté Gáborral. Tánccal, mozgással egyébként nem foglalkoztam soha.

Bakkhánsnők / Fotó: Mezey Gábor

Bakkhánsnők / Fotó: Mezey Gábor

Milyen volt az eltelt három és fél évetek? Mi a legfontosabb tudás, amit magatokkal visztek?

HOJSZA HENRIETTA: Talán az a legfontosabb, hogy megtanultunk globálisan gondolkodni a színházról.

BARNA LILLA: Így van, a komplexitás. Ez a szak hihetetlenül sokrétű, nagyon sok oldalról közelítjük meg a színházat. Mindent csináltunk, beleláthattunk a nagy kerek egészbe: hogyan áll össze a díszlet, a látvány, hogyan kell nyúlni egy szöveghez, mert dramaturgiát is tanultunk, és persze rengeteg mozgás és mesterség órán a fizikai színház rengeteg elemét ismerhettük meg. Ráadásul miután rendeztük saját magunkat, azt is megtapasztalhattuk, milyen kívül lenni és kívülről ránézni valamire.

HERMAN FLÓRA: Nagyon sok féle színházi emberrel találkozhattunk. Dolgozhattunk Babarczy Lászlóval, aki igazi klasszikus nagyszínházi rendező, Zsótér Sándorral, aki a szövegértelmezés és a fogalmazás fontosságát tanította nekünk, Keresztes Tamással, akivel egy csodás zenés előadást készítettünk. Hálásak lehetünk Csabának, hogy megpróbálta a színházi szakma krémjét elhozni nekünk minden területről.

Volt már korábban olyan koreográfia, rendezés, amit ti jegyeztetek?

HOJSZA HENRIETTA: Alkalmazott koreográfusként már voltak feladataim. Széles Tamással és Baksa Imrével dolgoztam a Júdás című monodrámában, Gulyás Herman Sándorral a Fóti Muharai Színházban vittük színre A mi osztályunkat, ami jó nagy munka volt. Szerencsére eddig mindig olyan rendezőkkel kerültem össze, akik partnerként kezeltek, így bele tudtam adni magamból is sokat a munkába.

Hojsza Henrietta / Fotó: Éder Vera

BARNA LILLA: Csak a vizsgákon.

HERMAN FLÓRA: Nekem is.

A most bemutatásra kerülő produkciók hogyan születtek?

BARNA LILLA: Az előadásom címe: GULAG. Mindenképp úgy szerettem volna befejezni a szakot, hogy legalább egyszer megpróbálom a rendezést-koreografálást. Ez egy feladat volt, amit kitűztem magamnak. Azt tudtam, hogy fiúkkal szeretnék dolgozni. (Az előző évi vizsgán csak lányokkal dolgoztam.) Mindig érdekelt a közelmúlt történelme, a kommunizmus, a munkatáborok. Elkezdtem olvasni Szolzsenyicint, először A GULAG szigetvilágot, aztán az Ivan Gyeniszovics egy napját, de olvastam Rózsás Jánost is, akit a magyar Szolzsenyicinnek is hívnak, és nagyon sok dokumentumfilmet néztem meg. Szép lassan összeállt bennem egy kép. Nagyon érdekelt az utazás, a hosszú út, mint motívum. Hogy hogyan lehet érzékeltetni a végtelen időt, a végtelen távolságot és azt, hogy nem látod az elejét és a végét. Ez lett végül a kiindulópont.

Ez egy összefüggő történet vagy inkább érzések, gondolatok füzére?

Ezek etűdök, amikben érzéseket próbáltam megfogalmazni. Voltak olyan dolgok, amikről pontosan tudtam, hogyan akarom megcsinálni és volt, ami csak nagyvonalakban volt meg a fejemben. Nagyon sokat gondolkodtam, mi lehetne az az elem, ami egy területen kicsit el vagy meg tud emelni a térben, nem csak pusztán a testek és a minket körülvevő négy fal jelenik meg. Eszembe jutottak a vagonok, a szűk tér és a deszkák. Az első próbákon megfogtuk a deszkákat és azokkal kezdtünk kísérletezni. A zenén is nagyon sokat variáltam. Eleinte nem találtam a megfelelőt, de aztán meglett.

HOJSZA HENRIETTA: Az előadásomnak a Nowadays címet választottam. A fejemben kialakult egy történet, ami a mindennapjaim benyomásaiból és élményeiből született meg. Ehhez kezdtem el zenét keresni. Sok minden tetszett, de azt éreztem, túlságosan montázsszerű lesz az egész és akkor teljesen véletlenül rátaláltam Sosztakovics I. a-moll hegedűversenyére. Rögtön tudtam, hogy ez a négy tétel maximálisan az, amire gondolok. Úgy hogy már csak a koreográfiát kellett megcsinálnom… A saját, magánéleti tapasztalataimból merítettem: férfi és nő, közösség és egyén viszonya, elválás, elköszönés, búcsú, ilyenek. Az érdekelt, hogy mindazt az érzelmi áradatot, amit én ezekben megéltem vagy tapasztaltam, hogyan tudom megkoreografálni. A négy tétel négy külön téma. Az osztálytársaimat hívtam a feladatra, mert alapvetően fontosnak tartottam, hogy a tánctudásukon túl a színészi képességeiket is használjam. Nem „szimplán” táncolnak, hanem előadnak és miután erős érzelmeket kell kifejezniük, ez elengedhetetlen. Ráadásul jól ismerem őket, összeszokott csapat vagyunk, tudom kinek, mit lehet mondani, kiben mire számíthatok, kit mekkora feladattal terhelhetek. A fényt használom csak segítségemre.

Herman Flóra

HERMAN FLÓRA: Az én darabom címe Piros ló, amit az előadásban is elhangzó Colin Stetson számból kölcsönöztem. A kiindulópontom Robert Burns Felföld, hegyeim című versének Arvo Pärt által komponált zeneműve volt. Az, hogy a produkció végül is létrejött, erősen köszönhető Horváth Csabának. Ő volt az, aki arra bíztatott, hogy próbáljam ki magam ezen a területen. Ez egy két szereplős koreográfia, partnerem Ruscsák Péter, aki a Vörösmartyban volt osztálytársam. Ő Kaposváron végzett, aztán elment Sepsiszentgyörgyre, majd egy év után otthagyta a pályát. Féltem is megkérdezni, de végül igent mondott. Arra volt szükségem, hogy új emberekkel, új impulzusokkal dolgozzak.

Hogy állt össze az előadás?

Magamból akartam kiindulni és azt is tudtam, hogy szeretnék előadni is, nem csak koreografálni. Nem akartam a szép táncos formát követni, kicsit groteszkebb, karcosabb dologra vágytam, amibe az embernek bele kell raknia a lelkét is. Egy szabad táncot készítettem, ami a zenéből indul ki. Mindig is szerettem Colin Stetsont, a zenék legtöbbjének ő a szerzője. Körlégzéses technikával eléggé elvetemült hangokat tud kicsalni a szaxofonjából. Ahogy az előkészítés közben olvasgattam verseket, valahogy összeállt a fejemben egy absztrakt festmény. Amikor megkerestem a Robert Burns vers eredeti fordítását, rátaláltam Arvo Pärt zenéjére. Ez egy csodálatos találkozás volt, ezért ezt is beillesztettem az előadásba. Nem egy konkrét történetet mesélek el, azt akartam, hogy a nézők szabadon asszociálhassanak, hogy valamit elindítson a fejekben a darab.

Yerma / Fotó: Éder Vera

Yerma / Fotó: Éder Vera

Mindhárman a színészet felől érkeztetek. Az itt töltött évek és a mostani gyakorlat megváltoztatta az irányultságotokat? Elképzelhetőnek tartjátok, hogy rendezéssel, koreográfiával foglalkozzatok, vagy inkább a színészethez húz a szívetek?

HERMAN FLÓRA: Egy csomó ideig úgy voltam vele, hogy csak a színészet érdekel. Aztán jöttek a feladatok, amikben koreografálni is kellett, és akkor azt éreztem, jó, legyen, mindig bennem volt, hogy kipróbálnám, milyen az, amikor én irányítok, de rá kellett jönnöm, hogy nekem ez nem megy. Ez a munka persze jó kaland volt, és örülök, hogy végigcsináltam, de azért a színészet az első. Mindenképp az lenne jó, ha minél több színészi feladatot kapnék. Azt hiszem, félnék, ha felkérnének egy alkalmazott koreográfusi feladatra, pláne rendezésre.

BARNA LILLA: Pusztán pedagógiai célból adtam magamnak ezt a feladatot. Ez az a léc, amit muszáj megugrani, vagy nem tudom megugrani, de mindenképp ki kell derüljön, van-e hozzá affinitásom. Rengeteg mindent tanultam ebből a projektből. Attól kezdve, hogy hogyan kell összeszervezni embereket, milyen az, ha te instruálsz, és nem téged instruálnak, ha neked kell meghozni döntéseket. Nagyon sokat segített, hogy az első év utáni nyáron beugrottam a Concertoba. Láttam, hogy dolgozik Csaba, aztán felkért, hogy játsszam a Vaterland-ben is. Ezek rengeteget jelentettek. Elképesztően sokat tanul az ember egy próbafolyamatból. Kedvet kaptam a koreografáláshoz, de nincs konkrét terv a fejemben. A színészet viszont továbbra is nagyon izgat.

HOJSZA HENRIETTA: Nagyon érdekel a rendezés, de ahhoz még sok mindent kell magamba szívni. Úgy érzem, még nem vagyok elég, még nem vagyok kész hozzá. Most inkább az foglalkoztat, hogy a testtel hogyan tudok úgy játszani, hogy történetek, gondolatok vagy akar konkrét mondatok jelenjenek meg a színpadon. Szóval a koreografálás mellett mindenképp maradok, de persze a színészetet sem engedtem el, az is érdekel és élvezem nagyon.

Szerző: Spilák Klára