Lila akác a József Attila Színházban – Interjú szerelemről, csalódásról Nagy Norberttel és Blahó Gergellyel

2019 január 30. szerda, 21:46

A Titkok évadának utolsó premierje Szép Ernő klasszikusa, a Lila ákác. A József Attila Színház Korponay Zsófival és Pikali Gerdával a főszerepben tűzi műsorra az örök szerelem meséjét. Ebben az előadásban debütál az angyalföldi teátrum színpadán Nagy Norbert és Blahó Gergely. (X)

Középen: Blahó Gergely

Az első szerelem… milyen volt?

Nagy Norbert: Volt persze, de az első… azt valaki komolyan veszi? Kit tudja már… annyi lesz belőle idővel, hogy az ember azt sem tudja: melyik lesz az igazi.

Blahó Gergely: Nyilván volt első szerelem, nagyon nagy szerelem volt, és utána sokáig nem tudtam szerelmes lenni, mert megcsalt – rögtön ilyen volt.

Hány éves voltál?

Blahó Gergely: Amikor tényleg először picit fontosabb volt bizonyos helyzetekben Ő, mint én saját magamnak – mert szerintem ez a szerelem –… tizenhét voltam. Persze, nem fújt máshogyan a szél akkor sem, és akkor sem, amikor megcsalt és amikor szétmentünk… de a szakítás után fél évet szenvedtem…

Bosszút álltál a többi csajon?

Blahó Gergely: Igen. Bizonyos szempontból úgy működtem a nőkkel, ahogy a Csacsinszky működött: és nem vettem észre, amikor jött a nagyon nagy szerelem…

És viszonzatlan szerelem?

Blahó Gergely: Kinek nem volt viszonzatlan szerelme? Mindenkinek van.

Nagy Norbert: Persze, az mindenkinek van. Az a legijesztőbb benne, hogy mindig jött valami egészen más érzés, benyomás, és akkor átértékeltem az előzőt. Biztos rossz, amikor nem viszonozzák vagy ennyire sok az érdek benne – vagy ki tudja, hogy kell megfogalmazni, amit ez a fiú az idősebb nővel kapcsolatban érez, de ez egy stílus, életvitel, saját vállalás: a züllés. Ami pejoratív szó, de nem gondolom annak, és ebben a darabban ez Hál’ Istennek ki is derül, mert érdekes módon nagyon szeretjük ezeket nézni. Ez az ijesztő benne, ha az én fiam csinálja, akkor kanapés beszélgetés lesz belőle, ha nézem a tévében a megcsalást, akkor halálra izgulom magam. Ha velem történik, akkor meg kiborulok, hogy milyen rossz és züllött a körülöttem lévő világ.

Nagy Norbert

Sajnálod ezt a szerencsétlent, hogy hoppon marad?

Nagy Norbert: Meddig sajnáljuk ezeket az embereket? Szerintem egyáltalán nem sajnálja őket senki. Ez ugyanolyan, mint hogy megnézel egy szomorú filmet, belegondolsz, de érdekel valakit valami saját magán kívül…?

Blahó Gergely: … szerintem fontos, amit mond Csacsinszky a darab végén: nem remegett meg egyik fal sem, hogy Tóth Manci elment.

Nagy Norbert: … na igen, semmi nem történt. Egy nőnek elvették a szüzességét úgy, hogy nem is tudott róla a csávó. Történt bármi? Másik irányból fúj a szél? Nem, sajnos. És akkor erre meg azt mondják, hogy nézd az élet szép oldalát, nézz meg néhány mesés, idilli történetet és… jó rendben, és…?

Telihay Péter

Sajnálod Csacsinszkyt?

Blahó Gergely: Szánom. Nekem ez tök telitalálat. Én így vesztettem el a lányt, aki 3 évig volt nekem. Amikor eltűnt, akkor jöttem rá, hogy valójában mit vesztettem. Persze, hogy szánom, nyomorúságos dolog, ha hülye vagy, és nem veszed észre, hogy mindened meglehetne, de elszúrod. Borzasztó dolog, ha ez ember nem lát tisztán egy helyzetet.

Telihay Péter rendezése időtlenné és ugyanakkor maivá varázsolja Szép Ernő örök klasszikusát. A Lila ákácot Korponay Zsófi, Pikali Gerda és Nagy Norbert főszereplésével 2019. március 9-én mutatja be a József Attila Színház.

(X)