“A közönség is meghozza a maga ítéletét” – Interjú Csiszár Imrével

2019 február 15. péntek, 7:00

Morus még a börtönben is dicséri felesége pudingját – ez az életderű azonban csak árnyalja a magányát. Mert ahogy minden deviáns ember, a később szentté avatott Morus Tamás sem csak a hatalommal, hanem egész korával szemben marad magára. Csiszár Imre rendező az Egy ember az örökkévalóságnak hőséről és a közönség ítéletéről.

Rátóti Zoltán, Csiszár Imre / Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Rátóti Zoltán, Csiszár Imre / Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Ajánló a darab elé:

Haladás vagy elvhűség? Gátlástalanság vagy erkölcsösség? Reálpolitika vagy illúziók? Nem csupán a történelemformáló személyiségeknek kell ezek közül választani, a hétköznapi ember életében is fontos kérdés, melyik úton halad. Bármilyen hitet, meggyőződést, erkölcsi értéket sutba dobunk az érvényesülésért, vagy merünk hallgatni lelkiismeretünkre, benső sugallatokra, ha azok látszólag nem hatékonyak, esetleg hátrányos helyzetekbe sodornak? Életünk fordulópontjain mindannyian vergődtünk már ilyen dilemmák között.

Robert Bolt Egy ember az örökkévalóságnak (The Man for All Seasons) című drámájában Sir Thomas More – másként: Morus Tamás – tragédiáját írja meg, aki evangéliumi tisztasággal vállalta elveit, és inkább elbukott, mintsem hogy megtagadta volna azokat.

Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Morus (1478–1535) az Utópia című híres könyv szerzője, nem tette le a hűségesküt VIII. Henrikre, amikor az szakított a pápával, mert nem kapta meg tőle a hozzájárulását az Aragóniai Katalinnal kötött házassága felbontásához, hogy elvehesse Boleyn Annát. A király, hogy függetlenítse magát a pápai hatalomtól, önmagát az új, anglikán egyház fejévé tette. Morust, az országszerte nagyra becsült tudóst és lordkancellárt, aki ellenezte ezt a lépést, hazaárulásért perbe fogták és kivégezték. 1886-ban boldoggá, 1935-ben szentté avatták, ő az államférfiak és a jogászok védőszentje.

– A drámairodalomban azok az igazán izgalmas hősök, ahogy Hamlet mondja, akik egy kizökkent világban léteznek. Aztán vagy próbálnak tenni valamit, hogy visszazökkentsék a világot a normális kerékvágásba, vagy elviselik a negatívumait. Robert Bolt hőse, Morus Tamás olyan lázadó, aki egyedül vívja meg a maga forradalmát – mondja Csiszár Imre rendező.

Robert Bolt angol drámaíró a „dühös fiatalokról” elnevezett színházi mozgalomhoz kapcsolódik műveivel, akik az 1950-es években a megalkuvás elleni harcot tűzték zászlajukra (leghíresebb közülük a Dühöngő ifjúságot író John Osborne). Darabjait sikerrel játszották a londoni West End-en, a New York-i Broadway-en, a kor ünnepelt színészei szereplésével, így volt ez a Morus-drámával is: mindkét előadás főszerepét Paul Scofield alakította (New Yorkban több mint 600-szor), akárcsak a dráma filmváltozatában, amely 1967-ben megkapta a legjobb filmnek, a legjobb rendezésnek (Fred Zinnemann) járó Oscart. Az író a legjobb adaptált forgatókönyvért, Scofield a legjobb férfi főszerepért járó szobrot vehette át. Bolt olyan filmsikerek forgatókönyvét is jegyzi, mint az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó.

Fehér Tibor, Csiszár Imre / Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Fehér Tibor, Csiszár Imre / Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Villáminterjú Csiszár Imrével:

Fred Zinnemann rendező négy Golden Globe- és a hat Oscar-díjat nyert filmadaptációja elkészülése után nyilatkozta Robert Bolt drámájáról: „Hazárd vállalkozás volt, mivel nincsen benne sem erotika, sem borzasztás, annál több viszont a dialógus.” Most is kockázatos vállalkozás színre vinni Morus történetét?

– Az Egy ember az örökkévalóságnak darab híján van nagy csatajeleneteknek, báloknak, és színházi rendezőként én sem tudok mást mondani, mint a filmes Zinneman. A kihívás számunkra is az, hogy ezt a nagyon erősen a középkori vitadrámákra hasonlító művet megtöltsük olyan helyzetekkel, teatralitással, amelyek közelebb hozzák a mai nézőkhöz a dráma szellemiségét. S mindezt anélkül kell tennünk, hogy megfosztanánk Bolt művét az intellektuális tartalmától.

A színházi szövegkönyvben szokatlan „jelek” olvashatók: nem csupán a szerepnevek vannak feltüntetve, ahogyan szokás, hanem a szerepet alakító színészek neve is mindig ki van írva. Miért része ez az előadásnak?

– Az előadásunkban különleges viszonyba kerül a közönség a színpaddal. Abból indultunk ki, hogy a darabnak van egy olyan szereplője, a Bakos-Kiss Gábor által alakított Hétköznapi ember, aki mindig bemutatja a szerepeket játszókat is. Ez az alak úgy lép fel, mintha egy lenne az aznap esti nézők közül. Ő segít eligazodni a darab útvesztőiben. Többek között bemutatja a szereplőket: mint egy élő színlap.

Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A darab másik része igazi tárgyalótermi dráma. A nézők maguk is esküdtekké válnak ebben a térben?

– Szó szerint ez történik. Igaz, a hasonló műfajú drámákkal szemben a mi előadásunkban három tárgyalás is van. Nagyon érdekes, hogy milyenek is ezek a kihallgatások, mert ez számunkra, a mi korunkban is ismerősek lehetnek. Vannak azok a típusú kihallgatások, amelyekre azt szoktuk mondani, hogy raportra hívnak valakit. Ilyenkor csak két ember van jelen, és ők egymás között akarják elintézni a dolgokat. Ajánlatokat tesznek, megpróbálnak kompromisszumokat kötni. Ezek bizalmas dialógusok, mint amilyen a VIII. Henrik szándékaival szemben fellépő államférfi, Morus és a király jobbkeze, Cromwell közötti beszélgetés, vagy a király és Morus beszélgetése. Ezután már a – szűk – plénum elé viszik az ügyet, ami esetünkben egy amolyan hármas szent szövetséget jelent: a canterbury-i érsek, Norfolk királyi megbízott és Cromwell. Ez a társaság jelzi, hogy Morus ügye már nem intézhető el négyszemközt. Aztán a darab végi nyílt tárgyaláson kiderül, hogy az uralkodó és a holdudvara, valamint Morus magánya állnak szemben egymással. Ekkor válik a nézőtér esküdtszékké, és a közönség is meghozza a maga ítéletét. Aztán az ítélet és a végrehajtás után – ahogyan ez az életben lenni szokott – az addig deviánsnak tekintett embernek szobrot állítunk, szentnek és mártírnak kiállítjuk ki őket. Ezeket az emlékműveket aztán időről időre megkoszorúzzuk. De előtte kivégezzük őket.

Morus önmagában izgalmas figura, vagy ennek a bánásmódnak a szenvedő alanyaként érdekes?

– Számomra nem mint történelmi személyiség érdekes, hanem az a helyzet a fontos, amiben Morus fellépett. A 15. század vége és a 16. század eleje prosperáló időszak. Felfedezik Amerikát, elindul a kapitalista fejlődés Európában. Anglia helyzete még ezen belül is kedvezőbb, az addig elszigetelt országra jólét, gazdagság köszönt. Hirtelen tódul a pénz, létrejönnek a nagybirtokok, uradalmak, kastélyok, várak épülnek. Virul a művészet, az angol reneszánsz korában járunk. Ennél jobbat, ennél szebbet kívánni sem lehetne. És színre lép egy tökéletes uralkodó: önálló akarattal rendelkező, erőskezű király – aki még azt is akarja, hogy a világi hatalom szakadjon el a római katolikus egyháztól, majd létrehozza az anglikán egyházat. Ez szinte természetes velejárója a korszellemnek: olyan gazdagok vagyunk, hogy nem akarunk Rómától függeni. Igen ám, de akad egy „deviáns” ember, aki egyszer csak szembeszáll ezzel. Azért hangsúlyozom a devianciát, mert ragaszkodom a szó eredeti jelentéséhez: Morus Tamás ugyanis nem VIII. Henrikkel szemben lép fel, hanem a társadalmi normáktól tér el. Az árral szemben úszik. Azt mondja, hogy ha felesküdtem valamire – a Róma iránti hűségre –, kiállok mellette még akkor is, ha ez éppen nem olyan népszerű, sőt veszélyes. Tulajdonképpen természetes, hogy elítélik, hiszen maga ellen hívta ki a sorsot. Csak aztán később rájövünk, mit is jelentett ennek az embernek a kívülállása…

Csiszár Imre, Schnell Ádám, Rátóti Zoltán / Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak - próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Csiszár Imre, Schnell Ádám, Rátóti Zoltán / Nemzeti Színház: Egy ember az örökkévalóságnak – próba / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A próbák elején úgy fogalmazott, hogy „Robert Bolt hőse olyan lázadó, aki egyedül vívja meg a maga forradalmát”. Ugyanakkor Morus Tamás konzervatív lázadó, hiszen ő éppen a fennálló rendet akarja megtartani. Ez lehetne aktuális üzenet manapság, amikor sokan azzal tűnnek ki, ha ragaszkodnak valamilyen régi értékhez?

– Nem keresném ebben ilyen értelemben az aktualitást, az aktuálpolitizálást amúgy is ócska nyekergésnek tartom a színpadon. Nem oda való. Ez a darab ezen jelentősen túlmutat. A színház funkciója az, hogy tendenciákat fogalmaz meg. Morus Tamás sem csupán maradi vagy árral szemben úszó ember. Ő ugyanis a régi értékek védése közben megírja azt a művét, az Utópiát, amely leír egy osztály nélküli társadalmat. Ennek a műnek a szellemi öröksége lesz háromszáz évvel később, 1789-ben a francia forradalom, de Marx Károly vagy Engels Frigyes német filozófusok gondolkodására is hatással lesz. A fontos tehát nem az, hogy éppen most mit jelent Morus, hanem az, hogy az az ember, akit kivet kora társadalma, azt a jövőbe vetik ki.

Kérdezett: Lukácsy György / Nemzeti Magazin