“Rengeteg gondolatunk, problémánk vagy sejtésünk kibeszélhetetlen” – Interjú Zoltán Áronnal

2019 február 27. szerda, 7:00

A Szívlapát című részvételi versszínház két szereplője Igó Éva és Zoltán Áron, akik amellett, hogy bevezetnek a kortárs költemények varázslatos világába versírásra is ösztönzik a nézőket. Ritka az a színházi est, aminek az elején nem arra szólítanak fel, hogy kapcsoljuk ki a telefonokat, hanem, hogy hagyjuk bekapcsolva, sőt használjuk is! Mondjuk nézzük meg, hogy mit dob fel a google keresője arra a szóra, hogy „vers”.

A rendhagyó produkció a Találkozások Tehetségprogam keretében született két fiatal rendezőnő, Gelencsér Anna és Dézsi Fruzsina nyertes pályamunkájaként a Manna támogatásával. Az előadásról, mely hosszú idő után márciusban újra műsorra kerül a Bethlen Téri Színházban, az egyik alkotót, Zoltán Áront kérdeztük.

Szenvedélyesen szereted a verseket. Mi az, ami a leginkább vonz a költészetben?

A csak versben megfogalmazható gondolat. Egyfolytában beszélünk és írunk, folyamatosan körbe vesznek minket szavak, mondatok, de mégis rengeteg gondolatunk, problémánk vagy sejtésünk kibeszélhetetlen, leírhatatlan marad. Egyes kiváltságos nyelvi érzékkel, formai gyakorlattal rendelkező emberek tudják csak azokat megfogalmazni, a költészet útján. Számomra az a vers érdekes, amelynek sikerül valami ilyesmit megfognia, amit, ha elolvasol vagy meghallgatsz, olyan dolog áll össze a fejedben, amit körülírni, megmagyarázni nem lehet, mégis érthető és érzelmeket ébreszt.

Gondolom a hétköznapjaidban is ott vannak a versek. Kiket olvasol most, és kik azok, akiket rendszeresen újraolvasol?

Kiskoromban anyukám majdnem minden nap Weöres Sándor Rongyszőnyegéből mondott verseket nekem. Weöres költészete olyan összetett és annyira szerteágazó, hogy a mai napig kifogyhatatlan aranybánya számomra. Félévente újra olvasom a teljes Egybegyűjtött írások kötetet, nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe egy-egy sor, vagy kifejezés, amely az ő verseiből ragadt meg bennem. Közben igyekszem naprakész lenni, a legfrissebb köteteket megszerezni, elolvasni, most Fekete Ádám új kötetét olvastam legutóbb, de ott van az asztalomon egy-egy kötet Simon Mártontól, Áfra Jánostól és Peer Krisztiántól is. Grecsó Krisztián pedig küldött nekem egy-két még kiadatlan verset, amik egy újabb verselőadásra várnak.

Hogyan talált meg a Szívlapát előadás ötlete?

2015-ben végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és a szakdolgozatom témája a verselőadás volt. Azóta ezt a témát átvittem a Doktori Iskolába is, ahol már harmadik éve kutatom a témát. Gerencsér Anna és Dézsi Fruzsina a Vermaraton videó-sorozatuk kapcsán kerestek föl engem, aminek keretében egy nagyon jól sikerült videó született Grecsó Pont oda című verséből. Nekik is és nekem is régi álmom volt egy kortársvers-előadás, amibe bele is kezdtünk. Eleinte sokkal szélesebb merítésből dolgoztunk volna, mi válogattunk volna rengeteg költő több száz verséből, de aztán Fruzsina egyszer csak meghozta a Szívlapát kötetet, és az annyira erős alapnak bizonyult, hogy amellett döntöttünk.

Két rendezővel is dolgoztatok, ami egy rendhagyó felállás a színházban. Milyen élmény volt?

Két széles műveltségű, nagyon naprakész lány, akiknek mindene a kortárs költészet. Olyan költőket mutattak be nekünk, akikről még nem is hallottunk, pedig nagyon kár lenne kihagyni a verseiket. Nem klasszikus próbafolyamat volt, hanem egy közös műhelymunka, amely során mind a négyen komoly részt vettünk ki az előadás szövegének és cselekményének kidolgozásában.

Könnyen megtaláltátok a kulcsot ehhez a kortárs válogatáshoz? Miért kerültek épp ezek a versek az előadásba?

Csak azok a versek kerülhettek be, amelyek valamelyik előadót mélyen érintettek. Ez volt az alapelv. Éva is és én is sokat ültünk a könyv fölött, és válogattuk ki azokat a verseket, amik a leginkább megfogtak minket. Azután leültünk együtt, felolvastuk őket egymásnak és szépen elkezdtük összeillesztgetni. Volt, ami kiesett, volt, ami gazdát cserélt, és volt egy-kettő, ami a közös beszélgetések nyomán került be olyan helyre, ahol érthetetlen lett volna a váltás nélküle.

Igó Évával több darabban is játszol együtt a Vígszínházban, ahol mindketten tagok vagytok. Hozott újat kettőtöknek ez a kaland a Bethlen Téri Színházban?

Több darabban is szerepelünk együtt, de a Szívlapát előtt nem igazán volt igazi közös jelenetünk. Most viszont éppen a Nem vagyok Miriam című előadást próbáljuk, ami egy háromszereplős kamara előadás. A Szívlapát alatt kialakult jó viszony tovább gyümölcsözik.

A Szívlapát előadást játsszátok kifejezetten diákcsoportoknak is, hogy látod, mennyire befogadóak a fiatal felnőttek a kortárs költészetre?

Nagyon érdekes, de úgy tűnik, hogy sikerült olyan verseket összeválogatnunk, amik kamaszkortól fölfelé mindenkiben komoly hatást váltanak ki. És bebizonyosodni látszik az is, hogy a részvételi forma – hiszen a nézők is részesei a munkának – szépen összeillik a kortárs versek szabadságával és bravúros egyszerűségével. Nem volt még olyan előadás, ahol ne sikerült volna mindenkit bevonni a játékba, és ezáltal a versekbe is.

Milyen érzéseket kelt benned, ha tudod, hogy ezt az előadást fogod aznap este játszani?

Nagyon nagy energiát ad. A szélsőséges érzelmek, a feltétlen őszinteség és a teljes nyitottság jellemzi az előadást. Már napokkal előtte készülök. Hatalmas adrenalin 80-90 emberrel egy előadás erejéig úgy párbeszédet folytatni, hogy közben folyamatosan megy előre az előadás.

„Az én teám közben elforr,
nem vagyok az már, ki voltam egykor,
az életem nagy happy end nélkül is
véget érhet, mint egy verssor.” (Kemény István: Búcsúlevél)

A versszínházi előadás középiskolák számára is elérhető, a csoportok számára zártkörű előadásokat szervez a Behtlen Téri Színház, a program részleteiről érdeklődni a színház titkárságán lehet.

A nagyközönség számára márciusban egyetlen alkalommal, 14-én este mutatja be a két színész a rendhagyó részvételi versestet.