Mutyiról, kirekesztésről, magyarságtudatról sok humorral

2019 február 28. csütörtök, 7:28

Kelemen Kristóffal, Pálinkás Bence Györggyel, Regényi Júliával és Tarr Judittal a Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás c. előadásuk kapcsán beszélgettünk mutyiról, kirekesztésről, korrupcióról és magyarságtudatról, a részvételi színház hasznáról és a humor fontosságáról. Az előadás március 2-án és április 1-jén 20 órától látható a MU Színházban.

Hogyan állt össze az alkotói csapatotok, kinek mi volt a feladata a darab előkészítése során?

Kelemen Kristóf: Bencével (Pálinkás Bence György – a szerk.) a Magyar akác c. előadást készítettük elő, amikor kitaláltuk a játéknak egy korábbi változatát, amelyet a 12-es kapucsengő című kiállítás keretében valósítottunk meg (Timár Katalin lakásgalériájában). Később szerettük volna kiterjeszteni ezt a koncepciót, és másokat is bevonni az alkotói fázisba. A MU Színházban bemutatott előadás elkészítéséhez ezért meginvitáltuk Tarr Juditot, akivel korábban már dolgoztam együtt (a Sok alvó közt semmi dolgom nékem és a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk c. előadásokban – a szerk.), továbbá Regényi Lilit, akivel a gimnázium óta ismerjük egymást, és többször kivette már a részét különböző projektjeim háttérmunkálataiból.

Regényi Júlia: Nagyon fontos volt, hogy különböző területekről, nézőpontokból vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket. A civil életemben dolgoztam közigazgatási intézményekben is, ahol előfordulnak olyan korrupciós történetek, mint amilyenekkel az előadás során is találkozhat a néző, így a személyes tapasztalataimat is beépíthettem az előadásba.

Pálinkás Bence György: A képzőművészeti munkáim során gyakran dolgozom csoportokkal, és törekszem rá, hogy mindenki alakítója legyen a műnek, ezért amikor elkezdtem színházzal foglalkozni, kíváncsi voltam, itt milyen formában, milyen eszközökkel lehet  nem hierarchikus módon létrehozni egy előadást.

Hogyan esett a választásotok a részvételi színház műfajára, mit szerettek benne?

Tarr Judit: Ebben a műfajban a nézőknek több lehetőségük van arra, hogy kifejezhessék a  véleményüket és reagálhassanak a látottakra. Érdekes azt megfigyelni, mikor élnek ezzel a lehetőséggel, és mikor nem.

K.: Ivana Müller We Are Still Watching című vendégjátéka pár éve szerepelt a MU Színházban az OPEN Fesztiválon, amelyben nem  szerepeltek előadók, csak szövegkönyvek, és ezeket a nézők olvasták fel. Előre ki volt jelölve, hogy melyik széken ülő néző mit olvasson fel, és sokszor nekik kellett dönteniük arról, hogy kinek adják tovább a szövegkönyvet, vagy hogyan értelmeznek egy-egy instrukciót. Gyakorlatilag önmagától egy demokráciamodellé vált az előadás, amelyben megvizsgálhattuk, hogyan viselkedünk, ha a hagyományos nézői szerep felvétele helyett nekünk kell döntéseket hoznunk, és mi alakíthatjuk az este menetét. Ugyanez érdekelt minket a saját projektünk esetében is, hogy a nézőket egy hasonló, “önvizsgáló” helyzetbe hozzuk, és az előadást követő beszélgetés az erre való közös reflektálást segíti.

J.: Ami számomra különösen érdekes a részvételi színházban, hogy hogyan érjük el egy néző bevonásánál, hogy ne kínként élje meg mindezt. Ebben az előadásban sikerült egy nagyon finom formát találni, aminek köszönhetően senki nem érzi magát kalodába zárva.

B. Gy.: Általában a részvételi színház egy igazságos, demokratikus alaphelyzetet teremt meg. A mi darabunkban – miután a saját élményeinket szőjük bele abból a magyar valóságból, amiben élünk – még ha néha-néha valamilyen demokratikus forma meg is jelenik benne, azzal is visszaélünk, és egy abuzált demokrácia jön létre. Volt egy érdekes élményem tavaly a Documentán, Athénban, a Social Dissonance című részvételi művel, ahol végig azt gondoltuk, hogy egy demokratikus helyzetben veszünk részt, azonban a végén kiderült, hogy az egyik résztvevő valójában egy beépített ember, egy agent provocateur volt, aki folyamatosan befolyásolta a döntéseinket. A mi esetünkben ez kicsit egyértelműbb, mi nem rejtjük véka alá az előadás folyamán, hogy mindenkit manipulálni akarunk. Ebben az életszerű helyzetben nem könnyű ellene menni a játékszabálynak, és felszólalni  a hallatlan igazságtalanságok láttán, de a résztvevőknek a színházból kilépve is bőven lesz alkalmuk ezt megkísérelni.

Miért éppen a hungarikumok állnak az előadás középpontjában?

K.: A hungarikumokon keresztül azt vizsgálhatjuk, hogy mit is tekintünk magyarnak, milyen a viszonyunk a magyarságtudatunkhoz és a nemzeti értékeinkhez. Általában egy átpolitizált narratíva mentén beszélnek erről, pedig fontos lenne, hogy minél többféle megközelítésből szóljunk hozzá  a kérdéshez.

B. Gy.: Megnéztük, hogyan épül fel a hungarikumok hivatalos rendszere, és azt láttuk, hogy próbál egy olyan esszencialista magyarságot megkonstruálni, ami figyelmen kívül hagyja, hogy a kelet-európai régiónak van egy közös kultúrája, és hogy Magyarország kultúrája számos nemzetiség közös együttműködéséből jön létre. Szerintem pozitív, hogy pár évvel ezelőtt elkezdtek helyi értéktárakat létrehozni, hogy maguk delegáljanak hungarikumokat, ami azért is fontos lenne, mert például egy kis településen néha nehéz rálátni, miért is értékes az a terület, ahol élsz, akár az ország többi része számára is. Azonban úgy látjuk, a legritkább esetben fogadnak el egy helyi értéket hivatalos hungarikumnak.

J.: A hungarikumok témája azért is izgalmas, mert megmutatja azt a visszásságot, hogy a nemzeti értékek alapvetően minden magyar ember számára fontosak lennének, azonban a saját érvrendszerében mindenki úgy használja fel ezeket, ahogy neki a legjobb – lehet ebből egy csodálatos politikai kampányt vagy éppen egy remek marketingstartégiát csinálni, és kijelenteni, hogy a mi termékeink a hungarikumok, amikhez mindenféle meséket kerekítve elmondhatják, miért is kell ezeket  megvásárolni.

J.: Amikor bekerültem ebbe a projektbe, semmit sem tudtam arról, hogyan is szabályozzák a hungarikumok körét, ezért azt hittem, ezt Kristófék találták ki. Még azt sem akartam elhinni, hogy valóban létezik egy Hungarikum Bizottság. Furcsa, hogy mennyire művi és megkonstruált ez az egész gondolatkör.  

A hungarikumokon kívül a kirekesztésről, a hátrányos megkülönböztetésről, valamint a mutyiról, a hétköznapjainkat átszövő korrupcióról is beszélni akartatok ebben az előadásban?

J.: Pontosan. Az előadás vázát egy vetélkedő adja,  de emellett összegyűjtöttünk mindenféle korrupciós formát, és megkerestük ezeknek a helyét az előadásban, hogy hol és hogyan tudnak  megnyilvánulni. A korrupciót igyekszünk transzparenssé tenni, és a mutyi, a kirekesztés, illetve a hungarikumok témaköre egymást támogatják és erősítik az előadásban.

J.: Maga a téma kiválóan alkalmas arra, hogy tipikus magyar társadalmi és szervezeti betegségeket mutassunk meg. Kitaláltunk egy kellőképpen abszurd, fiktív szervezetet, a Hungarikum Ügynökséget, ami a vetélkedő levezényléséért felel, és aminek az előadás fikcióján belül mi magunk vagyunk a tagjai. Szerettük volna minél komplexebben ábrázolni a lehetséges problémákat, amik azért is izgalmasak, mert sokan már észre sem veszik, hogy bizonyos helyzetek kirekesztésnek, korrupciónak számítanak, hiszen annyira a mindennapjaik részéve váltak, hogy teljesen természetesnek tűnhetnek.

Mindenképpen játékos formában akartatok beszélni ezekről a témákról?

J.: A humor segíti a felismerést és az involválódást. Megkönnyíti a világunkkal és az önmagunkkal való szembenézést, ha humoros formában kapunk tükröt.

K.: Mert nem csak az említett visszásságokon, hanem magunkon is nevetünk. Az előkészítés során rengeteg olyan élményt osztottunk meg egymással, amikor mi magunk se tudtunk ellene menni annak a rendszernek, amit bemutatunk az előadásban. A humor segít, hogy bizonyos megváltoztathatatlannak tűnő helyzeteket, amiken ma még nem tudunk változtatni, – de holnap már bizonyára –, legalább kinevethessünk.

B. Gy.: Az volt a célunk, hogy azokat a helyzeteket, amiket napról napra átélünk, azokat a kiskorunk óta belénk nevelődött kirekesztéseket, azokat az átláthatatlan szisztémákat, amikben előbbre kell jutnunk, – hogy ne kapjunk tőlük gyomorfekélyt, – inkább itt ventilláljuk ki magunkból és tegyük láthatóvá, beszéljük ki és közösen nevessünk rajtuk. Ez a darab ebben segít nekünk, és reméljük, hogy a nézőknek is.

Szerző: Dorogman Hédi

Az előadás március 2-án és április 1-jén 20 órától látható a MU Színházban.