“Próbálom kiharcolni magamnak a lehető legnagyobb függetlenséget” – Interjú Hajdu Szabolccsal

2019 március 11. hétfő, 7:00

Van-e bármi értelme a díjaknak, és minek versenyeztetni a művészi teljesítményt? Hogyan fenyeget bennünket az idegösszeomlás és az elmagányosodás veszélye egy olyan társadalomban, ahol egyre kiélezettebb harc zajlik az önmegvalósításért? Túlélhető-e a mai globális őrület? Az alapvetően flmrendezőként jegyzett Hajdu Szabolcs az őt személyesen is foglalkoztató kérdéseket feszegető kortárs amerikai darabot, a Gloriát rendezi a Radnóti Színház idei évadában. Mint mondja, abszolút kísérleti jelleggel.

Az interjú a Radnóti blogon jelent meg.

Hajdu Szabolcs / Radnóti Színház - Gloria olvasópróba / Fotó: Falus Kriszta, Radnóti blog

Hajdu Szabolcs / Radnóti Színház – Gloria olvasópróba / Fotó: Falus Kriszta, Radnóti blog

A Gloria szerzője, Branden Jacobs-Jenkins az ügyeletes ünnepelt, fiatal drámaíró zseni az Egyesült Államokban. Szerinted mi lehet az épp világhírűvé váló, eredetileg 2015-ben, Manhattanben bemutatott darab sikerének titka?

Valószínűleg az, hogy a szerző nem elméletekből, hanem valós tapasztalatokból, karakterekből és helyzetekből kiindulva nagyon pontosan ragadja meg a korszellemet. A Gloria megjeleníti azt a frusztrációt és neurózist, amely globális létállapot, de ugyanúgy jellemző Magyarországra is. Az is fontos, hogy az író olyan örök érvényű témákkal dolgozik, mint a hierarchia, a dominancia kérdései, amelyek mindig mindenhol jelen vannak az emberi érintkezésekben.

Mindezt egy New York-i magazin közegében mutatja meg, ahol a lap fiatal munkatársai valós teljesítmény nélkül törtetnek, próbálják lenyomni a másikat a víz alá.

A darab azt is nagyon plasztikusan mutatja meg, hogy az ellenfelek végső elhallgattatásához és teljes tönkretételéhez ma már a politika szintjén sincs szükség hitleri vagy kommunista módszerekre. A kisebb-nagyobb közösségekben a másik félresöprése jóval kifinomultabb módszerekkel zajlik, csendes áramlásban, sokáig észre sem veszed, hogy mi zajlik, majd egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy ő is meg ő is elveszítette a munkáját, rákos, alkoholista vagy öngyilkos lett.

Egykori élsportolóként hogy éled meg a rivalizálást a saját közegedben?

Ötéves koromtól versenytornáztam, közel tíz éven át az edzésekről és a versenyekről szólt az életem. A torna abban nagyban hasonlít a művészetekhez, hogy egyik teljesítmény sem mérhető objektív, matematikai módszerekkel. A különböző erősségű tornaelemek pontozását mindig is tökéletesen szubjektívnek éreztem. Hiába nyújtottak gyengébb teljesítményt, az aktuális favoritok folyamatosan magasabb pontszámot kaptak a bíróktól, ahogy azok is, akiknek az alkata egyszerűen jobban passzolt a tornához. Így én is számtalanszor szembesültem azzal, hogy igazságtalanul vagyok „csak” ezüst- vagy bronzérmes.

Hajdu Szabolcs / Radnóti Színház - Gloria olvasópróba / Fotó: Falus Kriszta, Radnóti blog

Hajdu Szabolcs / Radnóti Színház – Gloria olvasópróba / Fotó: Falus Kriszta, Radnóti blog

Film- illetve újabban színházi rendezőként is éltél át hasonló igazságtalanságokat? Vagy mindez különösebben már nem izgat?

Egyáltalán nem értek egyet a művészet bármiféle versenyeztetésével. Nyilván egy Karlovy Vary-i Kristály Glóbusz jól esik az embernek, de az elképzelhetetlen számomra, hogy egy cannes-i vörös szőnyeg, egy berlini Arany Medve vagy egy Oscar-díj motiváljon filmkészítés közben. A díjak csak felforgatják az életedet, és fals elvárásokat támasztanak veled szemben. Amikor nyerek valamit, három-négy hónapig ötször annyi barátom és ismerősöm lesz hirtelen. Ilyenkor azt is elkezdik mondogatni, hogy nagyképű és arrogáns lettél, miközben tudod, hogy te semmit sem változtál, ezt csak ők látják beléd. Aztán lassan elmúlik, elcsitul a dolog.

Arroganciából a Gloriában sincs hiány, ami leginkább a másik felé áradó, verbális agresszióban, az állandó sértegetésben és beszólogatásban nyilvánul meg. Előfordul, hogy ez az attitűd rád is jellemző?

Biztos. Amikor 18 évesen Debrecenből megérkeztem a budapesti filmes közegbe, egyfajta sokként ért a stílus, ahogy a stábtagok beszéltek egymással. Majd később láttam, hogy ez nem csupán a filmes, hanem a legtöbb magyar értelmiségi kör sajátja. Például a különböző filmjeink kapcsán zajló magazinos fotózások általában úgy zajlanak, hogy jön a fotós, a stylist, a sminkes, a fodrász, az egyik késik, a másik szerelmes, a harmadik másnapos, a negyedik elrontott valamit, és a megérkezéstől kezdve zajlik köztük az állandó mosolygós genyózás. Ez történik a Gloriában is. Ráadásul ezek a magatartásminták ragályosak, egy közösségbe, egy munkahelyre bevitt ideges hangulat azonnal átragad mindenkire. Nagy kihívás ezekkel a rendszerekkel és magatartásmintákkal szembeszállni. Tulajdonképpen szinte lehetetlen.

Gondolom, ezért is választottad az állandó rendszerenkívüliséget. A pályádon ennek kicsúcsosodása egyértelműen az önerőből készült Ernelláék Farkaséknál című filmed.

Amióta elkezdtem ezt az egészet, flexibilis mozgásban vagyok. Alkalmazkodom a körülményekhez. Próbálom kiharcolni magamnak a lehető legnagyobb függetlenséget, és nem szeretek belemenni olyan helyzetekbe, ahol már nem érzem az önazonosságot.

Hajdu Szabolcs / Radnóti Színház - Gloria olvasópróba / Fotó: Falus Kriszta, Radnóti blog

Hajdu Szabolcs / Radnóti Színház – Gloria olvasópróba / Fotó: Falus Kriszta, Radnóti blog

Ebben a dimenzióban hol helyezed el a mostani együttműködésedet a Radnóti Színházzal?

Ez most egy kirándulás. Mivel alapvetően úgy dolgozom, hogy a fejemben lévő témához hívom be az embereket, most ez annyiban más lesz, hogy egy készen kapott csapathoz és anyaghoz kell kapcsolódnom. Főleg miután egy főiskolai Török Sándor novellaadaptációt leszámítva eddig bármit rendeztem, mind én írtam. Én is kíváncsi vagyok.

Az talán könnyebbséget fog jelenteni, hogy a Gloria sok elemében és hangvételében is hasonlít az Ernelláékhoz, amit jó ideje színdarabként is játszotok.

Igen, vannak hasonlóságok. Az Ernelláékban és itt is a legfontosabb, hogy meg tudjunk teremteni egy bizalmi szituációt, egy viszonylagos intim közelséget a színészek és a nézők között. Ezért nagyon sok múlik a Tesla középső termébe helyezett játéktér kijelölésén. Fontos, hogy az előadásban minden nagyon természetesen történjen meg, ne pusztán egy steril produktum legyen. Ezért bízni kell a szerencsére kiválóan megírt és lefordított szövegben, a téma fontosságában, a színészek tehetségében.

Kérdezett: Hercsel Adél / Radnóti blog