“A véletlennek hatalmas szerepe van az életemben” – Interjú Kincses Réka film- és színházrendezővel

2019 március 28. csütörtök, 11:21

Kincses Réka dokumentumfilmes, de színházi írással és rendezéssel is foglalkozik. Marosvásárhelyen született, Berlinben él, időnként Budapesten dolgozik, ahol jelenleg egy darabja és egy rendezése is műsoron van. A Láthatáron Csoporttal készített A megmentő című előadás a Magvető Caféban látható április 1-én, aztán az RS9 Off Fesztiválon, a Nem vagyok Miriam című rendezését pedig a Vígszínház stúdiójában mutatták be nemrég.

Az írás vagy a rendezés, esetleg a filmezés a prioritás? Mitől függ, hogy melyik médiumot választod a kifejezésre?

Kincses Réka: Először volt a színház. Kedvenc nagybátyám a hetvenes évek közepétől rendező volt Marosvásárhelyen, később pedig művészeti igazgató. Neki köszönhetően gyerekkorom jelentős részét a színház körül töltöttem, bejártam próbákra, minden előadást megnéztem, statisztáltam. Nagybátyám színházi kellékekkel berendezett lakásában lógtam az iskolából, és tanultam cigizni. Aztán a, 90-es évek elejére kiábrándultam, avíttnak, unalmasnak, mesterkéltnek éreztem az előadásokat, s azt gondoltam, hogy ez egy halott műfaj. Meg, hogy Erdély provincia. Bukaresten látni lehetett ugyan néhány zseniális előadást, de ott ritkán jártam. Bocsárdi László még nem volt számomra, Tompa Gáborról már hallottam, de még nem eleget. A film kezdett érdekelni, de nem tudtam, mit kezdjek ezzel. Aztán pénz és papírok nélkül kistoppoltam Berlinbe, ott felvettek a Filmakadémiára, ahol mindenki maga írta a történeteit, tehát én is. Egyszer csak rájöttem, hogy élvezem. Azután is gyakran voltak külső okai egy médium megválasztásának. Szembejön egy projekt, egy téma, egy felkérés. De arra, hogy más történetét rendezzem meg, életemben most kértek fel először. Ebből lett a Vígszínházban nemrég bemutatott „Nem vagyok Miriam“ című előadás. De részben azt is én írtam, mert egy regényadaptáció.

A filmben és a színházban ugyanaz érdekel?

Kincses Réka: Van néhány téma, ami nagyon érdekel, mindegy, hogy filmben- e vagy színházban. Ilyen a női létezés kevéssé elmesélt sötét, agresszív, boszorkányos oldala, de rendkívül foglalkoztat a nacionalizmus és a kirekesztés pszichológiája is. Németországban élő erdélyi magyarként – aki az Anyaországban is élt – sok szempontból vagyok érintett. Azt is mondhatnám, belső- és külső ellentmondások kereszttüzében telnek a napjaim. Több projektben, filmen és színházban tematizálom ezt. (Balkán Bajnok, Double Bind, Romos Sapiens). És a sornak nincs vége.

A filmezéshez Berlinig mentél a színház miatt meg vissza Erdélybe, aztán Budapestre. Milyen utak ezek, mi motivál?

Kincses Réka: Az én életemben a véletlennek hatalmas szerepe van. Erősen figyelek, mi jön szembe velem, és arra reagálok. Néha magam is utánamegyek egy-egy dolognak, de csak röviden. Ha nem működik, elengedem. Ezért valahogy minden projektem személyes szívügy. Néha elég sok idő eltelik kettő között. Még sosem rendeztem csak azért, mert ez a mesterségem. Csehovot itt, egy Molnár Ferencet ott, egy tévéfilmet itt, egy sorozatot ott. Nálam ez sajnos nem működik. Vagy hál Istennek. Nem tudom. Ezért is volt szuper az együttműködés a Szabó Verával A megmentő című darabom rendezőjével, mert neki nagyon hasonló struktúrái vannak.

A megmentő című darabodnak, illetve az előadásnak mi a története?

Kincses Réka: A megmentő is felkérésre született, a Láthatáron Csoport kért fel. Testvértörténetnek kellett lennie, két színésznőre. Mivel nekem is van testvérem, és a kapcsolat nem volt mindig rózsás, minek mentem volna a szomszédba történetért. De nagyon rövid volt az idő a megírásra – nekem legalábbis, mert lassú vagyok, – vázlatokat készítettem, és sokat improvizáltunk. A színészek, Feuer Yvette és Alida Bevk beleadtak apait, anyait, és Szabó Vera a rendező nagyon vevő volt a történet abszurditására. A karakterek végső megalkotását Vera és a színészek szinte teljesen nélkülem csinálták. Egyébként nagyon szeretek közösen dolgozni, tandemben rendezni is.

Nemrég volt a kőszínházi bemutatód a Vígszínházban…

Kincses Réka: Egy nőről szól, aki túlélte a Holokausztot, Svédországba menekült, csodálatosan beilleszkedett a decens svéd valóságba. Pácolt hering, Carl Malmsten bútordizájn, fogorvos férj. Igó Éva alakítja a svéddé vált nagymamát, aki nyolcvanötödik születésnapján, unokái unszolására elmond egy titkot, ami mindent a feje tetejére állít. Az unokákat (és a más szerepeket is) alakító fiatal színészek, Zoltán Áron és Antóci Dorottya nagy nyitottsággal és kreatívan vettek részt a próbafolyamatban. Itt is sokat kísérleteztünk. A darab a nagy titkokról szól, amiket politúros felületeink alatt hordozunk, generációkon keresztül adogatunk át egymásnak, és amik sokszor erősebben befolyásolják a sorsunkat, mint a tudatos döntéseink.

Mivel foglalkozol, amikor se film, se színház?

Kincses Réka: Elég sokat tanítok. Berlinben két helyen is, a filmakadémián, ahova én is jártam, meg egy londoni filmegyetem berlini kirendeltségén, meg a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is, és néha Dániában. Terápiás csoportokat vezetek, családállítás és rendszerterápia témában. Sok évig tanultam ezt is.

És mik az alkotói terveid?

Kincses Réka: Épp megint darabot írok. Sebestyén Abával közösen szeretnénk beadni, egy Yorick Stúdiós (Marosvásárhely) projektre. Tegnap kellet volna meglennem, de még nem állok sehol. A Vígszínházzal is beszéltünk erről-arról. Leginkább egy közös filmről.

Szerző: Kultur Márta

Fotó: Édentől Keletre Filmklub