“Szeretem megfejteni a szerepeket” – Interjú Józsa Bettinával

2019 április 01. hétfő, 7:00

Tizenheten végeznek az idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Az elkövetkező hetekben őket mutatjuk be. Az interjúkat az egyetem harmadéves dramaturg hallgatói készítik.

Józsa Bettina / Fotó: Falus Kriszta

Józsa Bettina / Fotó: Falus Kriszta

Mi az az 5 tulajdonság, amit szeretnél birtokolni?

Több önbizalmat szeretnék. Mondjuk sokat fejlődtem ebben az elmúlt öt évben. Amikor felvettek nem mertem egyáltalán nem, hogy jelenetet csinálni, de szinte megszólalni sem. Eszter meg is kérdezte, hogy akarok úgy színész lenni, hogy legszívesebben egy bokrot játszanék az utolsó sorban…

De miért?

Féltem elmondani vagy megmutatni, hogy mit gondolok. Sokszor mondták, hogy merjünk rosszak lenni, de ezt idő volt megérteni.

Ühüm.

Magabiztos csak bizonyos körökben tudok lenni. A barátaimmal vagy családi körben. De ha idegen emberekkel találkozom, először mindig hallgatok. Mert nekem sem egyértelmű, hogy mindenkit érdeklek, és hozzám is beszélnek egy csomószor úgy, hogy engem sem érdekel, és szeretnék ettől másokat megkímélni. Akkor merek beszélni, ha érzek valami befogadást és kíváncsiságot a másik ember részéről.

Ez a játékra nem vonatkozik? Hogyha játszani kell, akkor magabiztos vagy?

Ha jó kezekben vagyok és biztos vagyok a dolgomban, akkor igen. Gondolkodom még tulajdonságokon… Felnőttnek érzem magam az élet bizonyos területein, de nem értek például az adóbevalláshoz. Be tudok fizetni egy csekket, de jobban örülök, ha nem nekem kell. Szóval az ilyen… nem tudok egy jó szót mondani erre…

Józsa Bettina / SZFE: Pájinkás János / Fotó: Éder Vera

Józsa Bettina / SZFE: Pájinkás János / Fotó: Éder Vera

A bürokratikus ügyintézésekre gondolsz?

Igen, ebben nem vagyok túl jó, ezért előszeretettel halogatom is ezeket a dolgokat. Befizetés, beiratkozás, tárgyfelvétel, ezek az ellenségeim. És most a szakdolgozat is nyomaszt, pedig olyan témát választottam, amiről szívesen írok, csak nehéz elkezdeni. Szeretnék bátrabb és türelmesebb lenni magammal, illetve kiiktatnám a ’nem tudom’-okat a szótáramból.

Mi az a három tulajdonságod, ami segít a színészi működésedben?

Kíváncsi vagyok, megbízható és nagyon tudok figyelni az emberekre.

Mit jelent a színészet számodra?

Mindig rettegek ettől a kérdéstől. Folyton próbálom megfogalmazni, de nem sikerül. Valami, ami felszabadít és ösztönösen vonz. 7-8 évesen döntöttem el, hogy ezt akarom csinálni, amikor megnéztem a Titanicot. Emlékszem, a nappaliban lehajthatós zöld ágyunk volt, azon feküdtem és azt a részt próbálgattam, mikor már elsüllyedt a hajó, Rose egy ajtón fekszik a vízen, Jack pedig a vízben van. Őt egy nagy párna alakította. Gyakoroltam, hogy “soha nem adom fel Jack, megtartom a szavam”. Jó, ez nem volt elég jó és tekertem vissza. És még egyszer és még egyszer. Vagy ültem a szobámban és szenvedtem, hogy engem elhagytak, szomorú dalokat hallgattam, pedig még barátom sem volt. Nem tudtam sírni, de nagyon akartam. Bevittem egy tál vizet, azt csöpögtettem a szememre és játszottam magamnak a tükörben, hogy nekem most mennyire fáj. Illetve azt is szerettem, hogy hatással tudok lenni az emberekre. Anyukámnak például sokszor okoztam kétségbeejtő, fájdalmas vagy vicces pillanatokat. Én persze mindent viccnek szántam, de volt, ami nem sült el jól. Egyszer apával elhitettük vele, hogy eltört a lábam focizás közben. Apa vitt be az ölében, én meg sírtam és ordítottam, aztán talpra ugrottam és nevettem, hogy elhitte.

Hogyan készülsz egy szerepre?

Minden szerep és rendező más. Van olyan rendező, akinek olyan erős elképzelése van az adott darabról, hogy mindenáron azt érvényesíti, mindegy, hogy én mit mondok. Van, hogy improvizációból alakul ki a vízió, van, akivel hajnalig lehet ülni a büfében és a szerepet elemezni. Talán ez áll hozzám legközelebb. Szeretem a szerepeket megfejteni, hogy mozog, beszél, nevet. De ez egy közös folyamat a rendezővel. Előfordul, hogy az elején sok csacsiságot gondolunk – ahogy Székely Gábor tanár úr mondaná.

George & Cole / Fotó: SZFE

George & Cole / Fotó: SZFE

Ezeket otthon álmodozod össze, vagy leskelődsz az utcán, vagy beszélgetve, vagy hogy?

Van, hogy eszembe jut valaki, mondjuk egy ismerősöm, vagy valaki, akit az utcán láttam, és egyszerűen megpróbálom utánozni. Volt egy félévünk, amikor Chaplint és Buster Keatont kellett utánoznunk, nagyon hasznos feladat volt. Otthon is sokat gondolkodom, de a legtöbb dolog mégis a próbán születik meg a partnerekkel együtt.

Honnan tudod, hogy megtaláltad azt, amit kerestél?

Azt sosem tudom, mindig jön valami új felfedezés. Például a Pájinkás János című előadásban Nénnye a nevem, egy 98 éves öregasszonyt játszom. A legutóbbi előadáson 5 perc után az egyik cipőmnek a sarka letört. És akkor rájöttem, mennyire jó, hogy a Nénje sántít. Kértem is, hogy ne csinálják meg, és azóta így játszom, mert többet ad hozzá.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Sorozatfüggő vagyok.

Mit nézel most?

Most fogom elkezdeni a True detective 3. évadát, de elkezdtem újra nézni a Trónok harcát, mert jön az utolsó évad, és szeretnék mindennel képben lenni.

Hány részt vagy képes megnézni egy nap?

Ez változó. Attól is függ éppen mennyi dolgom van, de ha beszippant, bármennyit. A Szolgálólány meséjének első két évadát egy hét alatt kivégeztem. De este nem szabad sorozatokat néznem, mert akkor nem fogok tudni elaludni. Egyébként is nehezen alszom el. A főpróbahét a legdurvább, álmomban is próbálok. Fekszem az ágyban és ismételgetem a jeleneteket a fejemben. Akkor be kell raknom valamit, amit már százszor láttam, mondjuk a Harry Pottert.

Józsa Bettina / SZFE: Meggyeskert / Fotó: Éder Vera

Józsa Bettina / SZFE: Meggyeskert / Fotó: Éder Vera

Szeretsz egyedül lenni?

Tanulgatom. Mert egyébként folyton megyek valahova. Én egy menős típus vagyok. Attól félek, hogy kimaradok valami fontosból, ha nem megyek. Emlékszem estékre, amikor már lefeküdtem a koliban és meghallottam, hogy valakik kint, az előtérben beszélgetnek, nevetgélnek, és akkor is, ha pizsamában, félálomban voltam, kimentem. Mert azt éreztem, nem lehet, hogy én alszom, ha máshol még élet van. De kezdek megnyugodni. Fontosnak tartom, hogy megtanuljak egyedül lenni a gondolataimmal, élvezzem azt az időt, amit csak magammal töltök.

Mit csinálsz még, hogyha nem dolgozol?

Szeretem a kétkezi dolgokat. Festeni, fúrni, faragni, könyvespolcból étkezőasztalt csinálni…ilyesmi. Megnyugtat. Mikor kicsi voltam, sokat segítettem apukámnak a pincében.
Mostanában a főzés is foglalkoztat, sokáig nem érdekelt. Szerintem azért, mert amikor anyukámmal főztem, mindig olyan dolgokat bízott rám, hogy vágjam fel a zöldségeket, pucoljam meg, azt éreztem, ebben nincs semmilyen kreativitás, ő meg kavargat, szórja a fűszereket és attól lesz valami. Most már szeretek ezekkel kísérletezgetni. Mondjuk a pucolást meg szeletelést én is szívesen rábíznám valaki másra… Nagyon szeretek énekelni is, van egy zenekarunk, a Pink Mojos and the Fuck Faces.

Mesélj a felvételiről. Meg arról, milyen volt megtudni, hogy felvettek.

Rettenetesen izgultam. Az első rostán ültem egy sarokban és találgattam, hogy ki mennyire lehet jó. Egyszerűen csak vannak olyan arcok, akikre ránézel és azt gondolod, na ő biztos, hogy továbbjut. Utolsóként mentem be és nagyon jó élmény volt. Családias. A második rosta borzalmas volt, arról úgy jöttem ki, hogy oké, ez felejtős. Rengeteg tanár ült bent. Máté Gábor megkérdezte, hogy szerintem szerencsés-e a ruhválasztásom erre a napra. Nyilván nem volt az. Aztán választottam egy dalt, amiről később kiderült, hogy Selmeczi tanár úr ki nem állhatja, majd elhadartam egy monológot. Novák Eszter elég hamar mondta is hogy „Köszönjük, viszlát!” Talán nem akarta, hogy tovább rontsak a helyzetemen. Ennek ellenére továbbjutottam és a harmadik rosta megint jól sikerült. Megnyugtatott, hogy van idő dolgozni a jeleneteken. Utolsó nap éjszakába nyúlóan várakoztunk, idegőrlő volt. Behívtak minket, Eszter felolvasta a neveket, néma csöndben hallgattuk végig. Aztán mindenki kiment. Én anyukámat próbáltam felhívni, de 1 százalékon volt a telefonom és csak annyit tudtam mondani, hogy sikerült és abban a pillanatban le is merült. Senki mással nem tudtam megosztani az örömömet. Töltő sem volt nálam.

Józsa Bettina / Weöres Sándor Színház: Oblom-off / Fotó: Mészáros Zsolt

Józsa Bettina / Weöres Sándor Színház: Oblom-off / Fotó: Mészáros Zsolt

Mit tanultál az egyetemen? Szét tudod választani, hogy mit tanítanak és te mit tanultál? Mert nem biztos, hogy ugyanaz a kettő.

Szerintem nagyon tudatosan és óvatosan építgettek minket. Lelkileg, szellemileg, fizikailag. Szép lassan megtanultam mit jelentek a színpadon, mi áll nekem jól. Kialakult az ízlésem és megtanultam gondolkodni.

Az mit jelent?

Ahhoz hogy meg tudjak szólalni értelmesen, ki tudjam fejezni magam és közölni tudjak, előbb tudnom kell gondolkodni.

Fel tudsz idézni egy jó emléket, amit az egyetemi éveid alatt éltél meg?

Az első sikerélményre erősen emlékszem. Elsőben az Ahogy tetszikből csináltunk jeleneteket. Mentes Julcsi volt Célia, én pedig Rosalinda. Eszter azt mondta, hogy egy Ahogy tetsziket sem látott még, a saját rendezését is beleértve, amiben ez a jelenet ennyire jó lett volna. De például az összes karácsony. Mindig ajándékoztunk. Voltunk együtt az egész osztállyal New Yorkban, aztán Selmeczinél az évzáró bulik Pilisborosjenőn. Nagyon intenzíven él bennem ez az öt év, nehéz bármit is kiemelni.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben

Hogy képzeled el a jövődet?

Két évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy ha tehetném, örökre az egyetemen maradnék. Ismernek, szeretnek; biztonságban vagyok. Nehéz volt belegondolni, hogy egyszer vége lesz. Ijesztő, hogy ez most éppen történik. Én mindig is egy társulat tagjaként képzeltem el a jövőmet, ez az a fajta munka vonz. De kíváncsian várom, mi lesz a sorsom.

Van álomszereped?

Nincs. De hogyha annyi idős leszek, nagyon szeretném Ranyevszkaját eljátszani.

Meg tudod fogalmazni, mi kell ahhoz, hogy neked valaki szimpatikus legyen?

Jó humorral le lehet venni a lábamról. És az mindig vonzó, ha valakiben látok valami titkot, amit szeretnék megfejteni. De nincs kőbe vésett szabály, sok meglepetés ért már.

Milyen szuperképességet szeretnél?

Ezt a kérdést én is fel szoktam tenni embereknek. Repülni nagyon szeretnék. Vagy néha láthatatlan lenni. Mások gondolataiban olvasni nem szeretnék, mert az nagyon szomorú lenne. Meg hát a teleportálás is elég király lehet.

Józsa Bettina / Weöres Sándor Színház: Oblom-off / Fotó: Mészáros Zsolt

Józsa Bettina / Weöres Sándor Színház: Oblom-off / Fotó: Mészáros Zsolt

 

Igen. Elég király. Mondj egy számot egy és három között.

(Csend, nevet). Na, látod, egy újabb tulajdonság, amin változtatnék. Erre rögtön válaszolnom kellett volna, de nehezen tudok döntést hozni. Egy és három között… Próbálom kitalálni, hogyha kettest mondok, az mit jelenthet… Jó, hármast mondok.

Akkor légyszi mondj 3 számodra meghatározó filmet.

Titanic, Oroszlánkirály, Ponyvaregény.

És még egy utolsó. Említetted, hogy fel szoktál tenni ilyen kérdéseket embereknek. Mit még? A szuperképességesen túl?

Mondjuk azt, hogy ha muszáj lenne választani, inkább süket lenne, vagy vak.

És te?

Süket. És te?

Én is.

Az interjút Kovács Blanka készítette.