“Én faltól falig ember vagyok” – Interjú Nagy Katicával

2019 április 08. hétfő, 7:00

Tíz hallgató végez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályában. Az elkövetkező hetekben őket mutatjuk be.

Nagy Katicát a Rossz versek női főszerepében ismerte meg a hazai és a külföldi filmes szakma és a nagyközönség. Korábban Kárpáti György Mór megrázó erejű Gólyatábor című rövidfilmjében is kiváló alakítást nyújtott. A tavalyi évadban Veszprémben vendégeskedett, az Isten pénzében játszhatta el Belle szerepét. Idén a kecskeméti Katona József Színházban mutatkozott be A ványa bácsiban és a Baalban. Jelenleg Szombathelyen próbál, Bálint Andrással dolgozik a Diploma előtt című nagysikerű film színpadi adaptációjában.

Diploma előtt / Szombathelyi Weöres Sándor Színház / Fotó: Mészáros Zsolt

Milyen volt az egyetemen töltött négy és fél év?

Tudtam, hogy nehéz lesz. Nem zsákbamacska volt, milyen ez a hely, mert ha százból százan mondják, hogy ez egy olyan iskola, ami rendesen bedarálja az embert, akkor az úgy is van. De amikor benne vagy és átéled, hát… azért arra nem voltam felkészülve. Nagyon nehéz volt. Kemények és szigorúak voltak velünk a tanáraink. Sokat kellett változnunk minden tekintetben. Éjjel-nappal bent voltunk az egyetemen, délelőtt elméleti, mozgás és énekórák, délután mesterség vagy beszéd. Utána kezdtünk próbálni másnapra. Zsótér majdnem minden este ott volt velünk még éjfélkor is. Alig bírtunk enni vagy az idegesség miatt, vagy mert egyszerűen nem volt rá idő. Talán a legdurvább időszak az volt, amikor a második évben egyszerre ment Gothár Péterrel egy filmes kurzusunk, Börcsök Enikő és Nagy Norbert a Mágnás Miskát rendezte, Zsótér az Élnek, mint a disznókat és még dolgoztunk Janisch Attila és Szász János filmes osztályával egy sitcom-on.

Nagyon sokat változtál, ha visszatekintesz a négy évvel ezelőtti önmagadra?

Rettenetesen. Van, amiben felszabadultabb lettem, vannak dolgok, amiket könnyebben tudok elengedni, és olyanok is, amikben komolyabb lettem. Kevesebbet görcsölök, rengeteg félelmemet és gátlásomat el tudtam engedni. Sokkal jobban érzem a dolgok súlyát. Sokat foglalkoztunk más művészeti ágakkal, irodalommal, kaptunk egy fajta rálátást a világra. Ez szerintem a javamra vált nemcsak a színpadon, hanem az életben is. Még inkább foglalkoztatnak a világ történései, az, hogy hogyan élnek az emberek, mi zajlik körülöttünk.

Igaz az a régi sztereotípia, hogy itt összetörik az embereket és aztán újraépítik?

Ez nagy általánosítás. Egyénenként különbözik. Nagyon nagy tudású emberek tanítanak itt, akik egy pillanat alatt beléd látnak. Tudják, mit kell mondani, hogy elgondolkozz azon, mit kellene magadon változtatni ahhoz, hogy igazán jó legyél. Amúgy van, aki saját magát töri össze és szerintem érdemes is valamilyen szinten összetörni magad és újjáépíteni, mert amíg nem tudsz annyira képlékeny lenni, hogy minden pillanatban át tudd magad alakítani, nem leszel igazán kiemelkedő. Lehetsz jó, de ha az életben leragadsz egy helyzetben, akkor a színpadon is leragadsz.

Ódry Színpad/ 1089 / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Felmerült benned az elmúlt évek alatt, hogy nem bírod, hogy feladod, hogy nem vagy elég jó?

Százszor. De én faltól falig ember vagyok. És olyan is, aki lesüllyed a mélyre, onnan felrúgja magát, majd aztán ebből erőt merít és új erőre kap. Sokat szenvedtem, de mindig kijöttem és mindig gazdagabban jöttem ki.

Mi lendített tovább?

A saját belső tartalékaim és az a jó tulajdonságom, hogy minél rosszabb, minél nehezebb életszakaszban vagyok, annál jobban vizsgálom saját magam. Ez segít. Mert ha látom, mit csinálok vagy gondolok rosszul, mit állítok magamról, ami nem igaz, akkor jobb leszek. Az biztos, hogy miután ezen az egyetemen rengeteg impulzus ér minket, iszonyatosan sok koncentrációt és fegyelmet igényel az itteni munka, gyorsabban kell felnőnünk. Az elején nem értettük, miért ennyire kemények a tanárok, de aztán rájöttünk: a pálya is ilyen, és jobb, ha ezt már az elején feldolgozzuk.

Mi volt az elmúlt négy és fél év alatt a legjobb munkád vagy a legnagyobb sikerélményed?

A legnagyobb öröm az volt, amikor Zsótér Sándorral dolgoztunk. Nagyon szerettem minden közös munkánkat, de van egy, amit soha nem felejtek el. John Arden Élnek, mint a disznók című darabját csináltuk, ami arról szól, hogy hajléktalanok beköltöznek a panelbe és teljesen felélik a környezetüket és állandó összetűzéseik vannak a „kertvárosiakkal”. Én egy nagyon jól játszható, szélsőséges karaktert kaptam, egy kurvát. Imádtam. Ebben a szerepben sok mindent tudtam megmutatni magamból. Aztán ott volt harmadév végén a Karamazov vizsgánk, az is csodásan sikerült. Mi is elégedettek voltunk és Zsótér is.

Rossz versek / Nagy Katica

Az egyetem után egy kőszínházban dolgozni nagyon más?

Teljesen. Más konfliktusok vannak egy társulatban, mint egy osztályban. Persze az egyetemen is mindenki különböző irányokba mozdul, de van egy közös nyelv, ami már az elején kialakul. A színházban nem, ott már kifejlett személyiségek találkoznak. Ott másfajta versenyhelyzet van. Meg az is nagyon más, hogy azután a műhelymunka után, amikor magunk hozzuk be a jelmezeket otthonról, és ha kell, kellékezünk, világítunk – a színházban egy teljes gépezet áll rendelkezésre. Bár én imádtam, hogy bevittem Sándornak ruhákat és együtt válogattunk: tetszik neki vagy sem. Egy idő után már tudtam, milyen az ízlése, és eltaláltam, mit fog választani. Szeretem a rituálékat is, például, hogy A velencei kalmár előtt közösen takarítunk. Az 1089 előtt főzés és szövegösszemondás közben a fiúk beszerelték a falakra a képeket. Ilyen nincs a professzionális színházban. Jönnek a varrónők, leveszik a méreted, elkészítik a ruhát, a díszlet már ott van, csak be kell állni. És éppen emiatt tudod, mi zavar még nagyon? Hogy nem a saját fehérneműm van rajtam, hanem vesznek a darabhoz. (nevet) Ez nagyon fura érzés. Ahhoz sem vagyok hozzászokva, hogy az öltözető gombolgatja rajtam a ruhát. Megköszönöm, kösz, hogy segítesz, de amúgy meg tudom oldani… Tök zavarban vagyok. Forgatásokon is nagyon sokszor voltam így.

Elég hamar kaptál filmes szerepeket. Hogy jöttek ezek?

Nagyon nagy vágyam volt mindig a filmezés. Egyszerűen szerelmes vagyok a műfajba. Már gimnazistaként több vizsgafilmbe bekerültem, persze még nem az SZFE-n. Majd egyetemistaként rengeteg lehetőséget kaptunk, sokat dolgozhattunk az osztállyal filmes projektekben, Enyedi Ildikó osztályával Tihanyban, egy filmes táborban, a Szász-Janisch osztállyal egy hétig egy sitcom felvételén és a Gothár Péter kurzuson. Ezeken tanultam meg ezt a fajta játékot. Például Kárpáti György Mórral készítettük A gólyatábor című kisfilmet 2014-ben. Rengeteget próbáltunk, sokat improvizáltunk, de a kamera elé már kész szöveggel álltunk. Szimpatikus ez a módszer, mert sokkal közelebb érzem magamhoz az egészet, ha nem kész szöveget kapok, hanem közösen alakítjuk szinte az egészet. Ezt a filmet sokan látták és szerették, többek között Reisz Gábor is, aki kiválasztott egy új produkciójába, szóval a Rossz versek már adta magát.

Jó munka volt a Rossz versek?

Nagyon. 16 napot forgattam.

Milyen visszanézni magad a vásznon?

Észtországban egy fesztiválon láttam először a teljes filmet, 138 hónappal a forgatás után. Kovács Zsolttal ketten voltunk kint színészek a stábból, szorítottuk egymás kezét, hogy úristen milyen lesz! Előtte semmit nem láttunk belőle. Már arra sem emlékeztem, milyen jelenetek voltak benne. Szóval nagyon izgultunk, és nyilván amikor az ember először látja, kritikusabb önmagával szemben, de aztán az itthoni vetítéseken már megnyugodtam, mert olyan emberek nézték, akiket ismerek, szeretek, és adok a véleményükre. Ők pedig jókat mondtak. Ez rendbe rakott önmagammal.

Baal / Kecskeméti Katona József Színház / Fotó: Walter Péter

Nagyon más a létezés a kamera előtt, mint a színpadon?

A színházban egy szerepívet végig kell vinni, abban nem botolhatok el, mert nincs még egy felvétel. Ráadásul maximálisan az adott pillanat alakítja a dolgokat. Ha aznap rossz passzban vagyok, elveszíthetem az egész estét. A filmben lehet javítani, annyiszor veszünk fel egy jelenetet, míg igazán jó nem lesz, de emiatt a tempó jóval feszítettebb. A Rossz versek egyébként sokszorosan nehéz volt, mert nekem csak Reisz Gáborral volt jelenetem, aki egyszerre rendezte és játszotta a filmet. Bonyolult helyzet volt, hiszen instruálnia kellett az egész stábot, engem és saját magát is. Közben keresgéltük a közös nyelvet, mert ő nem színész, én viszont igen, és meg kellett találni az egyensúlyt kettőnk játékában. Elképesztően tanulságos volt, pontosan tudta, milyen helyzetekbe kell hoznia ahhoz, hogy minél eszköztelenebb legyek a kamera előtt.

Van újabb filmed?

Most dolgoztam Buvári Tamással egy közösségi finanszírozásban készülő kísérleti filmben. Egyrészt ezért is vállaltam el, másrészt Buvári miatt, akinek a netről ismertem a munkáit és iszonyúan bejött a világa. Aztán egy napot forgattam Ujj Mészáros Károly Alvilág című sorozatában, szintén egy napot a Herendi Gábor rendezte Ízig-vérigben, és egy epizódszerepet a Cseppben az élet című sorozatban. Van egy tévéjáték, amire Novák Tamás kért fel. De rettentően vágyom egy újabb nagy játékfilmre.

Az idei évadban Kecskeméten két előadásban is játszol. Milyen volt dolgozni az ottani társulattal?

A Szász János rendezte Ványa bácsiba ugrottam be és Zsótér Sándorral csináltuk a Baalt. Nagy-nagy öröm volt mindkét munka, mert az ízlésemhez végtelenül közel álló alkotókkal dolgozhattam, akikre maximálisan felnézek és mesteremnek tekintem őket. A Baal próbafolyamata alatt ismerhettem meg igazán a kecskeméti színészeket, hiszen a beugrásra csak két napot kaptam. Igazán bensőséges a közeg és nagyon tehetségesek az emberek. Kedvesek és befogadóak voltak, nagyon megszerettem őket.

Nagyon más Zsótér Sándorral az egyetemen kívül, nem vizsgaelőadásban, hanem profi kőszínházi körülmények között dolgozni?

Még jobban figyelt rám és még inkább gyámolított. Nagyon édes volt, nagyon vigyázott rám. De a munkafolyamat tulajdonképpen ugyanaz volt, amihez az egyetemen már hozzászoktam. Persze izgalmas volt figyelni, kihez hogy viszonyul, amikor nem a diákjaival dolgozik. Azt láttam, teljesen másként létezik ezekben a helyzetekben. Az előadást Kocsis Pál viszi, és szerintem Sándor és Pali között egy nagyon nagy találkozás jött létre.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Most Szombathelyen próbálsz a Diploma előtt című film színházi változatában, amit Bálint András rendez. Hogy érkezett a felkérés?

Tavaly Veszprémben dolgoztam az Isten pénzében. Tök nagy kihívás volt egy musicalben játszani, énekelni. Itt ismerkedtem meg Bálint Andrással, aki a főszerepet alakította. Az volt az első külsős színházi feladatom, annyi ember korábban még soha nem látott színpadon. András rendkívül segítőkész volt, nagyon sok mindent tanultam tőle, legtöbbet a színpadi beszéddel kapcsolatban. Ő hívott Szombathelyre.

A tesód modellkedik. Nem merült fel, hogy te is kipróbáld benne magad?

Megtalált engem is, mondjuk nem a professzionális modellkedés. Szoktak fotózni, főleg feltörekvő, fiatal magyar tervezők, dizájnerek. Mint színésznőt fotóznak ezekben a kampányokban. És mindig mondják, milyen jó, hogy nem egy profi modell jön, aki tudja, hogy kell beállni, hanem egy őrült, aki bármire hajlandó. Élvezem nagyon.

Elég sokat szinkronizálsz. Szereted?

Imádom. Az utóbbi időben három mozifilmben is szinkronizáltam. Most már nagyobb szerepeket is kapok és vannak rendezők, akik rendszeresen hívnak.

Mit csinálsz, amikor épp nem forgatsz vagy próbálsz?

Az egyetem alatt semmi szabadidőnk nem volt, reggeltől estig-állandóan dolgoztunk. Most is ez van, csak időszakonként. Mondjuk, van egy hónap szünet és utána megint kezdődik az őrület. A pihenők alatt próbálom magam tényleg kikapcsolni, hogy felkészüljek a következő feladatra. Imádom a filmeket. Mostanában próbálok lelkileg, szellemileg nem nagyon megterhelő filmeket nézni, melyek kimaradtak kamaszkoromból. Például rákattantam a Gyűrűk urára. Megnéztem az egész trilógiát, most épp a Hobbitot nyomom, nyáron a Harry Pottert néztem. Olvasok is, elég sokat. Nyáron egy kocsmában felszolgáltam. Az egy olyan meló, amihez nem kell az agyad. Szerettem. Tiszta buli volt. Aztán nagyon szeretek együtt lenni a barátokkal is. Jó, hogy most már van rájuk időm. Amúgy meglepően sokan megmaradtak az egyetem előttről.

Nagy Katica / Porté: Oleg Borisok

Hogy látod magad öt év múlva? Hol szeretnél tartani szakmailag, emberileg?

Nagyon szeretnék egy közös otthont valakivel, családot, gyereket, rendes polgári életet. Úgy 28-30 éves korom táján. Persze ezt az élet alakítja, de ha képzelődöm, akkor ezt látom magam előtt. Addigra azt hiszem, elég érett leszek rá. Ez nagy vágyam amellett, hogy színész vagyok. Szakmailag elsősorban nem a siker érdekel, vagy az, hogy mi mindent játszom el, hanem az, hogy meghatározó emberekkel dolgozhassak és minőségi munkát végezhessek. Ki akarom hozni magamból a legtöbbet. Zsótértól azt tanultuk, hogy van egy minőség, egy szint, ami alá nem szabad menni. Persze nincs bennem az a tévhit, hogy majd csak zseniális alkotások részese lehetek, hogy nem kell alkukat kötnöm, de szeretnék minél több ilyenben részt venni. Minden lehetőséget meg akarok ragadni arra, hogy jobb legyek, még ha nehéz utat is kell ezért bejárnom. Szeretném továbbvinni és majd továbbadni azt a hihetetlenül sok mindent, amit a Mesteremtől megtanultam. Nagyon hálás vagyok, hogy ebbe az osztályba járhattam és ilyen ember indított el ezen a pályán.

Az interjút SPILÁK KLÁRA készítette.