“Én minden nap minden szerepem vagyok” – Villáminterjú Szabó Kimmel Tamással

2019 április 11. csütörtök, 19:00

Április 13-án a győri Vaskakas Bábszínházban tart előbemutatót  az Orlai Produkciós Iroda Molnár Ferenc művéből. A Riviérát Benedek Miklós rendezi, Casella szerepében Szabó Kimmel Tamás látható.

Molnár Ferenc Riviéráját próbálod éppen, kit játszol?

A szerepem neve Casella, ő egy bankigazgató, több bankja is van. Korábban Amerikába emigrált, és most visszatér Budapestre, ahol azonnal megveszi azt az áruházat, ahol a történet játszódik, és ahol a régi barátja kereskedősegédként dolgozik. Szép lassan kiderül, hogy ezt a barátot, Mischt nagyon sok pénzzel lehúzta, ebből csinálta meg a szerencséjét a tengerentúlon. Emiatt van egy mély konfliktus a két férfi között, főleg Misch részéről, ami csak fokozódik, amikor Casella a megérkezése utáni első napon rögtön kikezd a szerelmével, Lujzával. Ez egy nagyon hálás szerep! Két nagyon bonyolult jelenetem van, ami miatt könnyűnek tűnhet, de közben meg ez egy nagyon összetett figura. Ha nem vagyok a színen, akkor is végig rólam beszélnek, ez így nagyon hálás dolog. A vége meg… azt majd mindenki megnézi magának (nevet).

Nem nehéz, hogy két jelenetben kell mindent megcsinálni?

De nehéz, de mégis nagyon jólesik ez most nekem. Eddig sok olyan szerepem volt, amikor 2-3 órán keresztül én vittem a darabot, jó ezt úgy csinálni, hogy most én vagyok az epizódista (mosolyog). Persze ennek is megvan a maga nehézsége, hiszen 45 percet ülsz egy öltözőben, és utána lépsz csak színpadra, aztán megint ülsz hosszan, és újra be kell menni, de hozzá vagyok ehhez is szokva, volt sok ilyen szerepem.

Hogy tudsz ilyenkor benne maradni? Sok az a 45 perc.

A színészet szerintem olyan, hogy ha egy szerepet már bepróbáltál, a sajátod, akkor onnantól, ha vécére mész, akkor is a szerep vagy és ha alszol, akkor is. Persze nem abból a figurából beszélsz, de én nem szeretek úgy csinálni szerepeket, hogy hangot váltok, meg mondjuk máshogy mozgok. Persze, nyilván vannak olyan karakterek, amik ezt igénylik, de én többnyire magamat húzom rá a szerepre, vagy a szerepet magamra. Olyan kapcsolódási pontokat keresek a figura meg köztem, amikből kiindulva gyakorlatilag saját magamról tudok beszélni általa. Ez így nagyon szerencsés. Szóval nincs olyan, hogy most be kell mennem és onnantól Casella vagyok, most kijövök és akkor a Tomi vagyok. Én minden nap minden szerepem vagyok, és igazából egyik sem (nevet).

Ez az első Molnárod, ugye?

Igen, most hogy így mondod, valóban. Szép Ernőt már játszottam, arra nagyon hasonlít, ők nagyon jó barátok voltak. Tök jó rögtön egy ilyen izgalmas szereppel nyitni, várom nagyon. Nagyon jó, hogy Miklós rendez minket, mert rengeteget tud erről a korról, és elképesztően jó nézni, ahogy néha előjátszik, vagy csak elmesél egy történetet Molnárról. Könnyen szituációkba tud helyezni minket, sokkal jobb úgy próbálni, hogy számos háttér-információnk van a figurákról, a korról, arról, hogy hogyan készült a darab. Megismerjük egy picit Molnárt, ezáltal felismerjük a figurákban is őt. Áldásos dolog, hogy egy olyan ember csinál Molnár Ferencet, aki kívül-belül ismeri nem csak a kort, hanem a szerepeket és az írót is.

Milyen a próbafolyamat?

Nekem nagyon kényelmes (nevet). Kevesebb dolgom volt eddig, de azok a próbák mind nagyon élvezetesek voltak. Én mindig félek, hogy ha színész rendez, mert nagyon kevés színész-rendezőt ismerek, akivel tényleg jól lehet együtt dolgozni. Azt gondolom, hogy a rendezésre ugyanúgy születni kell, mint a színészetre. Persze, vannak mind a két szakmában iparosok, nem is kevés, és ezzel sincs baj, de az, hogy Miklós ugyanolyan minőségű színész és rendező is, az nagyon ritka dolog. Dolgozom vele színészként, a nagyapámat játssza az egyik előadásban, nagyon szeretjük egymást, és én végtelenül tisztelem. Nagyon jó látni most egy kicsit a másik oldalát, azt hogy hogyan instruál, hogy mit gondol a színházról, iszonyatosan érdekes és sokszínű, nagyon jó érzés nekem ez. Azt gondolom, hogy menő dolog Benedek Miklós Riviéra rendezésében benne lenni, sokat tanulok tőle.

A Széttépve viszont nem volt kényelmes.

Nem, a Széttépve próbafolyamata nagyon kemény volt. Az teljesen más, hiszen abban 100 percet egyedül tolok végig, dalokkal, prózával, miközben 3-4 figurából ugrálok ki-be. Először voltam egyedül a színpadon, és ez iszonyatosan fárasztó és megterhelő volt először. Most már belejöttem, mind a szervezetem, mind pedig az iderendszerem, de hát a főpróbahét és az első 2-3 előadás nagyon kemény volt. Az egy sokkal intenzívebb színház, összetettebb és bonyolultabb a rendszere, ahhoz képest ez nekem most jólesően kényelmes (mosolyog).

 
 

Kapcsolódó anyagok