“Jó humort csinálni baromi nehéz dolog” – Interjú Mucsi Zoltánnal

2019 április 21. vasárnap, 7:00

Április 26-án mutatja be a Csokonai Színház Andrzej Saramonowitz Tesztoszteron című darabját. A férfi-nő kapcsolatot szarkasztikus humorral megközelítő darabban Mucsi Zoltán játssza az Apa, Stavros szerepét.

Csokonai Színház: Tesztoszteron / Fotó: Máthé András

Csokonai Színház: Tesztoszteron / Fotó: Máthé András

– Pár hete kezdődtek a Tesztoszteron című kortárs lengyel dráma próbái a Csokonai Színházban. Nem kérdezem meg, hogy hogy tetszik Debrecen, hiszen úgy tudom, azóta napi szinten ingázik Budapest és Debrecen között.

– Ez most valóban nem a városnézés ideje. Jövök-megyek. De Debrecenben sokszor járok egyébként, a Deszka Fesztiválra is le szoktam jönni. Ez a próbaidőszak azonban tényleg húzós: délelőtt itt próbálok, de minden este játszom Pesten. A fél 7-es vonattal jövök, a 2.50-essel utazom vissza. Felérek a színházba, játszom, hazamegyek, lezuhanyzom, és már csörög is az óra….

– Miért vállalta mégis, hogy eljátssza a darabban az apa, Stavros szerepét?

– A darabot ismeretem már korábban. Sok színház vadássza Európa-szerte a jó kortárs drámákat, egy másik színháznál is felmerült már, hogy műsorra tűzik. Ha beválik és sikeres előadás lesz, úgy végigszaladhat az egész kontinensen. Úgy tudom, a kortárs lengyel drámák közt a Tesztoszteron az egyik legfrissebb. Ami a döntésem okát illeti: az utóbbi két évben kevés színházi szerepet vállaltam, a filmforgatások töltötték ki az időmet. Egy évben 131 napot forgattam, és játszottam 200 előadást. Az idei év első fele is, úgy tűnt, a forgatásé lesz, azonban a forgatás elmaradt, így szabadult fel időm. A rendező, Szikszai Rémusz keresett meg azzal, hogy ő fogja rendezni a darabot itt Debrecenben, és hogy lenne-e kedvem hozzá. Ő is örülne és a Színház is nagyon örülne. Ezért aztán először nemet mondtam, a távolság, a sok utazás (napi 7 óra!) miatt. De aztán mégis rábeszéltek, hogy jöjjek, ki fogom bírni, jó lesz.

– És jó?

– A próbaidőszakoknak mindig van egy szakasza, amikor az ember utálja a rendezőt, a drámaírót és a kollégákat, mert mind zavaró tényezők, és utálja saját magát is, mert tehetségtelen majomnak érzi magát. Minden próbaidőszak hullámzó, de egy felfelé ívelő görbe. A darab meg egy görbe tükör rólunk, férfiakról, hogy milyen majmok tudunk lenni önmagunkban is, a nőkhöz való viszonyukban is, és az alkohol még egy picit igazít is ezen az egyébként is sokszor majom-állapoton. A nők pedig – elviselhetetlenek, borzalmasak, de mindenki látja, hogy szomorú világ lenne ez a csajok nélkül.

Csokonai Színház: Tesztoszteron / Fotó: Máthé András

Csokonai Színház: Tesztoszteron / Fotó: Máthé András

– Lubickol ebben a szarkasztikus humorú apa-szerepben?

– A lubickolás még odébb van, minden szerepért mindig meg kell dolgozni. Egy drámai szerep is nehéz, nem könnyű jól megfogni egy-egy drámai karaktert, hogy ne csússzon el mondjuk a szánandó felé – de egy komédiában is el lehet csúszni – ez mondjuk a rendező dolga. Jó humort csinálni baromi nehéz dolog.

– Oly sok év komikusi tapasztalattal a háta mögött is ezt mondja?

– Ezt mindig újrakezdi az ember. Attól, hogy volt mondjuk egy hónapja egy sikeres bemutató, nincs rá garancia, hogy a következő előadással nem hasalsz el. Csak reménykedik az ember, hogy újra és újra meg tudja csinálni. Egyszerűbb lenne mindenféle művészetet csinálni, ha lenne garancia. Csupa Nobel-díjas regények és Oscar-díjas filmek születnének.

– Saját személyes életét mennyire tudja használni ehhez az apa-szerephez? Három felnőtt fiú és egy kislány édesapja. Milyen az, amikor a fiúk férfitárssá nőnek?

– Ez személyiség kérdése. Én azt gondolom, hogy az elengedés ugyanolyan fontos egy szülő részéről, mikor eljön az ideje, mint a törődés és a gondoskodás. De, ha élek 90 évet és a gyerekem 67 éves lesz, ő akkor is a fiam lesz. Persze az is lehetséges, hogy kialakul valami jó haveri kapcsolat is. Az ötvenedik születésnapomra azt a vallomást kaptam az egyik fiamtól, hogy „te vagy a legjobb apám és a legjobb barátom” – ez nagyon meghatott. Az apa-fia barátság mégsem olyan barátság, mint egy velem egykorú cimborámmal – az apa-fiú viszony mindig benne marad. Sokáig megőrültem 30-40 évesen, az aggódástól miattuk, hogy „jaj egyél, jaj, öltözz fel rendesen” – most már tudom, hogy egy gyerek olyan, amilyennek meg van teremtve, belőled valaki. De hiába próbálja kontrollálni az ember az apai ösztönöket, mégis állandóan aggódik, gondoskodik. Ami a darabbéli szerepemet illeti: nem tudsz nem belevinni magadból a szerepeidbe, de az általam játszott szerepek 90 százaléka egy picit sem hasonlít rám. Minden szerep egy másik személyiség és azért kínlódsz, hogy összegyúrjad valóságossá a megírtból és saját magadból.

Csokonai Színház: Tesztoszteron / Fotó: Máthé András

Csokonai Színház: Tesztoszteron / Fotó: Máthé András

– Pedig a közvélemény számára az Ön arca egészen összeforrt a Munkaügyek című tévésorozat Tóth Jánosával. Előny vagy hátrány egy-egy ilyen karakter-szerep, ami „ránő” az emberre?

– Nem tudatosan választottam, mint ahogyan a pályám sem tudatos építkezésből alakult: jó szél sodort nagyszerű emberekhez. Van ennek a sikernek egy jó oldala, ami azt üzeni, hogy valamit ezek szerint nagyon jól és hitelesen csinálsz. De hátránya is van, például egy játékfilmbe mondjuk azért nem választanak szereplőnek, mert a nézőnek az a másik karakter jut az eszébe rólad.

– A filmezés és a színház között sem tudatosan egyensúlyozik?

– Az én életemnek nyilván a színház a meghatározója. Negyven éve vagyok a színészi pályán, ennek nagy részét a színház teszi ki. A film persze ugyanaz, de a forma más. A filmben 2-3 percre kell koncentrálni, a jeleneteket nem időrendi sorrendben veszik fel. A színházban pedig van egy próbafolyamat, ahol négy-hat hét alatt felépül a figura és az előadás. Én azt gondolom, jó, ha mindkettőt csinálhatja az ember.

Csokonai Színház