“Ebben a darabban egy velociraptor leszek” – Interjú Szabó Veronikával

2019 április 26. péntek, 7:00

Szabó Veronika szabadúszó színész, rendező és drámapedagógus. Londoni tanulmányai után hazatérve előadásaiban a nőiség témakörét és az állatok viselkedését és környezetünkben betöltött szerepét is vizsgálta. Legújabb projektjében ismét az ember-állat viszonyt és egy hosszan tartó kapcsolat dinamikáját, a benne lévők szerepzavarait állítja a középpontba, ezúttal egy különleges állatfaj szemszögén keresztül. Dino Coming Out című előadásának ősbemutatója április 29-30-án lesz látható a MU Színház színpadán. A témaválasztásról, dínó-ember közötti párhuzamokról és személyes dínóságáról mesélt.

Fotó: Varga Orsolya

Fotó: Varga Orsolya

Két életben maradt dínó él a Bakonyban. Az egyikük feljön a szitibe, és megpróbál vegyülni az emberek között. Szeretné megérteni, hogyan kell ebben a különös, új korban megfelelően, menőn, sikeresen  élni – olvasható az előadás leírásában. Meg lehet tanítani egy ennyire kívülálló lényt minderre? Ha igen, szerinted hogyan érdemes elkezdeni a tanítást?

Ezek a dínók talált tárgyak és különböző információs csatornák alapján tájékozódnak az emberekről. Egyikük kicsit olyan, mint egy gyerek, aki most tanulja, hogyan működik a világ és másolja azt; naiv. Beszívja az információt, mint egy szivacs, de nem igazán tudja azt szűrni, értékelni. Ezzel szemben társa, a T-Rex határozottabb, sőt, ő pontosan tudja, hogy mit akar és mit gondol az emberekről.

Milyen helyzetben jött az ötlet, hogy erről és így szeretnél előadást csinálni?

Az alapötletem egy kérdés volt: ha idekeveredne egy vándordínó a Bakonyból és nem lenne hol aludnia, ki fogadná be egy éjszakára? Aztán elkezdett inkább egy másik gondolat foglalkoztatni: két dínó van a Bakonyban, egy hím és egy nőstény, akik 12 millió éve élnek együtt. Ott vannak a kapcsolatukban az ősi szabályok, miközben szűrődik be a civilizáció zaja. Az egyik a régihez, a megszokotthoz ragaszkodik, a másik újat akar. Ez a kapcsolat és a dínókapcsolatban találkozó értékek, nemi szerepek kezdtek el foglalkoztatni. Makra Viktória, Valcz Péter és Csernovszky Márk alkotótársaimmal ezt a viszonyt kezdtük kibontani. Segíti a munkánkat még Zsigó Anna dramaturg, Balogh Zsuzsanna mindenesünk és szívünk, Szabados Luca látványtervező, Csernovszky Márton dínóhangos és Dézsi Kata fényes. Így áll össze a szuper dínócsapat.


Miért pont dinoszauruszok, kiket vagy miket szimbolizálnak?

Gyerekkorom óta vonzanak a dínók és úgy hallom, hogy ezzel sokan vannak még így rajtam kívül. Bennem volt egy ideje, hogy egyszer szeretnék valami „dínósat” csinálni, dínó lenni. Nagyon izgalmas, hogy van egy olyan élőlény, amelyet élőben még egyetlen ember sem látott. Hamarabb voltak itt, mint mi, csak találgatni tudunk különböző nyomok alapján, hogy milyenek lehettek. Így könnyű beléjük látni elég sok mindent. Egyszer szörnyeknek képzeljük őket, máskor kedves, barátságos állatoknak. Számomra ez a kettősség, eldöntetlenség és besorolhatatlanság izgalmas a dínókban. Másrészt az is érdekel, hogy mi lenne, ha még most is itt lennének. Ha kiderülne, hogy mégis léteznek, hogy mindent láttak az emberiség történetéből. Mennyire adaptálódnának a környezethez, vagy tartanák magukat az ősi dínóéletmódhoz? Egyáltalán lehetséges lenne-e ez? Persze, hamarabb voltak itt és valószínű több ideig is maradnának.  Harmadrészt az érdekelt még, hogy dínóként, dínójelmezbe bújva ebben a fikcióban milyen kérdéseket, gondolatokat, saját élményeket tudunk megfogalmazni egy ilyen régóta tartó kapcsolatról, mint a T-Rexé és a Velociraptoré.

Te miben tudsz azonosulni a dínóddal?

Egy velociraptor leszek az előadásban. Dinamikus, kíváncsi, hangos, falkában szeret lenni, izgő-mozgó, barátkozó, szeret rabolni és nem megalkuvó. Nagyon nyitott az újra, nem bírja az állandóságot, pedig 12 millió éve ugyanazzal él együtt. Nem szereti, ha bekategorizálják és megmondják neki, hogy mit hogyan kellene csinálnia. Bizonyítani akar, de hajlamos a kisebbségi komplexusokra. Nahát! Szinte mind igaz rám is.

Szabó Veronika / Fotó: James Brener

Szabó Veronika / Fotó: James Brener

Nem először állítasz emberek által megformált állati karaktereket a színpadra. Számodra mi a legnagyobb kihívás ebben?

Ebben az előadásban mindenképp a technika. Nem szeretek a technikától függeni, de most egy kicsit sikerült. A jelmezünket két elemmel működő propeller hajtja és tulajdonképpen olyan, mintha báboznánk. Megváltozik benne a térérzékelésünk, látásunk.  Egy másik testnek a működését kell megérteni.

Milyen kérdések merültek fel benned az alkotófolyamat során? Kaptál válaszokat?

Például az, hogy tényleg vannak-e velünk született tulajdonságaink? Hogyan viszonyulunk a természeti törvényekhez és mik azok? Hogyan lehet egy kapcsolatot működtetni? Mivel mi írjuk a darabot, sok minden belőlünk, belőlem táplálkozik. Megértettem magamból és a másikból is izgalmas dolgokat. Azt is mondhatnám, hogy a folyamat során változtam és már nem teljesen azt gondolom, amit a kezdetekkor.

A Dino coming out című előadásról bővebb információ a MU Színház honlapján érhető el.