“A színház megismerése után nem érdekelt más út” – Interjú Hajdu Tiborral

2019 április 27. szombat, 7:00

Tíz hallgató végez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályában. Az elkövetkező hetekben őket mutatjuk be.

Hajdu Tibor az előző évadban a Radnóti Színházban dolgozott, az Ádám almái, a Téli rege és a Játékos című előadásokban láthatta őt a közönség. Gyakorlati idejét jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színházban tölti, ahol Az ember tragédiájában játszik. Emellett több produkcióban szerepel az egyetem állandó játszóhelyén, az Ódry Színpadon. Itt mutatták be március 3-án Weöres Sándor klasszikusát, az Octopus avagy Szent György és a sárkányt, melyben két szerepet is alakít. A nézők ismerhetik őt a nagy sikerrel futó 200 első randi című napi sorozatból, aminek hamarosan kezdik forgatni a második évadát.

Hajdu Tibor / A falu rossza / Fotó: Éder Vera

Milyen volt az elmúlt négy és fél év?

Küzdelmes. Meghatározó része az életemnek az egyetemen töltött idő. Már maga az a helyzet, hogy bekerültem egy olyan intézménybe, amiről igazán semmit nem tudtam, csak mindenféle legendák keringtek körülötte… Az első három év nehéz, mert egyáltalán nincs magánéleted, éjjel-nappal bent vagy egy sötét teremben. Aztán amikor negyedévben hirtelen befejeződik ez a nagy hajtás, mert külsős gyakorlatra mész, ott állsz, és nem tudod, mit kezdj a rengeteg szabadidőddel. És ez ugyanolyan sokkoló.

Zsótér Sándor volt az egyik osztályfőnököd. Milyen volt tőle/vele tanulni a szakmát?

Biztos vagyok benne, hogy ő az, aki nekem kellett. Ő egy ereje teljében levő művész, aki elhivatottja és megszállottja a saját szakmájának. Teljesen lenyűgöz, hogy minden munkához, felújító próbához, gondolathoz, szöveghez ugyanolyan lelkesedéssel és szenvedéllyel áll hozzá mindig. Maximalista! A segítségével megtanultunk szöveget értelmezni, mondatokat fogalmazni és nem utolsó sorban helyesen beszélni. Ez utóbbiért nagy köszönet illeti Ságodi Gabriella beszédtanárunkat és Kármán Emese énektanárnőt is. Zsótér azt mondta mindig, hogy már az is nagyon érdekes tud lenni, ha két ember ül és beszélget. Szerintem az Y Z ZS generáció erre már nem fogékony. Ebben az instant világban, ahol instant a kávé, a szex, a szerelem, ahol másodpercenként annyi impulzust kap az ember, elvész a koncentrációs képesség, kiég az agy és jön a burn out. Ezek miatt a folyton váltakozó ingerek miatt, amit a social media az arcodba nyom, nem tudsz koncentrálni hosszú ideig. Felmérések szerint 6 másodpercig képesek a fiatalok koncentrálni. Örkény egyperces? Az már nagyon hosszú.

Mennyire voltatok jó osztályközösség? Hogy tudtatok együtt dolgozni?

A szokásos modell. Elsőben imádtuk egymást, de miután nulla huszonnégyben össze voltunk zárva, egy idő után az ember a háta közepére kívánja a másikat. Ez szerintem normális. A második félévre utáltuk egymást. Aztán amikor Nagy Norbival egy indiai tanmesékből álló előadáson, a Pancsatantrán dolgoztunk a Padláson negyven fokban, bundákban, egymás izzadtság szagában, egy akut hasmenős vírus közepette, akkor valahogy újra rátaláltunk egymásra. Nagyon durva időszak volt, együtt szenvedtünk és együtt éltünk túl. Ez rázta össze a brigádot, ami aztán nagyjából meg is maradt a következő években.

Octopus / Fotó: Éder Vera

Nem hiányzik az az időszak? Az az intenzitás? Most már alig találkoztok, csak egy-egy előadásra jöttök össze.

Most már nagyon. És gyanítom, hogy az itteni munkák fognak a legjobban hiányozni.

Mik voltak az emlékezetes szerepek, munkák az egyetemen?

Nagyon szerencsés vagyok, rengeteg ilyen volt. A Pancsatantra, a Mágnás Miska, a Karamazov testvérek, az 1089 Kárpáti Péterrel, ami egy improvizációból született előadás, és ami egyébként nemrég drámakötetben is megjelent. Aztán ott a Vadkacsa, imádtam Fodor Tamással dolgozni. Elképesztő ember. Nevetni fog rajta, de nekem ez egy kicsit olyan apa-fiú kapcsolat is lett. Nyilván nem hagyható ki a Pájinkás János sem. Sanszos, hogy jól hozom a falusi karaktereket. Mágnás Miska, Pájinkás János és Göndör Sándor is lehettem 3 éven belül…

És nem említetted a Woyzecket. Szóval ebben a listában van fizikai színház, zenés darab és komoly prózai feladat. Ezek mind vonzanak? A jövőben is szeretnél több műfajban megmutatkozni?

Abszolút. Nagyon sok mindenre vágyom. Szeretnék forgatni, színházban játszani, rendezni, műsort vezetni a tévében, a rádióban, szinkronizálni, énekelni.

Miért jelentkeztél? Miért akartál színész lenni?

Mert nem értettem máshoz.

Rosszul tanultál?

Is. A színház megismerése után nem érdekelt más út.

A visszaigazolás is fontos?

Persze. Az ember belehal, amikor a meghajlás után elindul hátra és a hátában elfogy a taps. Aki erre a pályára megy, az ne mondja, hogy neki nem fontos a siker.

Tavaly a Radnóti Színházban voltál gyakorlaton, most Székesfehérváron. Az egyetem falai között védett helyzetben vagytok. Milyen volt kikerülni egy profi színházba sok éve a pályán lévő művészek közé?

Nagy mellénnyel megindul az ember, ebbe és ebbe a színházba hívtak, ilyen és olyan nagy színészekkel fogok játszani, aztán már az olvasópróbán összemész, mert ott ül melletted Csomós Mari, be kell mutatkoznod neki és együtt kell játszanod vele. A Radnóti egyébként egy speciális helyzet volt, mert ott négyen voltunk egyetemisták. Konfár Erik, Józsa Bettina, Vilmányi Benett és én. Ez sokkal jobb, mint amikor egyedüliként kerülsz be egy társulatba. Fehérváron ez volt most az Ember tragédiájában, mert bár többen vannak ott friss diplomások, de azokban a jelenetekben, amikben én szerepelek, csupa idősebb színész a partnerem.

Hajdu Tibor / Fotó: Kukta Dóra

Hogy érzed magad Fehérváron?

Iszonyatosan jó és profi a társulat, elképesztő színészek és nagyszerű emberek vannak ott. Sok mindenkit megszerettem Gáspár Sándortól Tóth Ildikón és Sághy Tamáson át Tűzkő Sándorig. És persze Kuna Károly.

Tőlük is lehet ellesni ezt-azt?

Persze, ne viccelj. Az a legjobb az egészben, hogy ott állok mellettük és legálisan lopok.

Mi a szakdolgozatod témája?

Nagy Zsolt.

A színész?

Igen.

Van bennetek hasonlóság.

Jó lenne! Ő tuzséri, én meg nyírkércsi. 30 kilométer a távolság.

Amikor a 200 első randi egyik főszerepét te kaptad, azonnal igent mondtál, vagy volt benned egy pici félsz? Eladhatod-e magad egy napi sorozatba, nem esik-e ettől kútba a művészi pálya? Vagy ez ma már nem számít?

Forgatni akarok. Sokat. Nekem a fő szempont az volt, hogy a színházi munkáimat ne akadályozza és ezt végül sikerült is összehozni. Élveztem mindent: az igényes forgatókönyvet, a fantasztikus stábot, a nagyszerű színészeket, akikkel együtt dolgozhattam. Várakozáson felüli siker lett, a nézők szerették. Áprilisban már kezdjük a második évad forgatását. Intenzív meló volt. Még soha nem forgattam negyvenöt napot szinte éjjel és nappal egy huzamban.

Megnézted magad?

Meg.

Kritikus vagy önmagaddal szemben?

Nagyon. Nem szeretem hallgatni, nézni és látni saját magam. Már eleve az, hogy ott vagyok minden nap a tévében. De rengeteg visszajelzést kapok a közvetlen környezetemből, na és persze a szülőfalumból. Most van valami, amiben nézhetnek és ez jó érzés, büszkeséggel tölt el.

Hajdu Tibor / Pájinkás János / Fotó: Éder Vera

Elég intenzíven vagy jelen a közösségi médiában. Miért tartod ezt fontosnak?

Ingyen reklám.

Nincsenek visszásságai?

Jól kell használni.

Hogy érzed, ugyanaz a fiú maradtál, aki voltál? A siker nem változtatott meg?

Ezt inkább a környezetem tudja megmondani. Változtam, de nem a film miatt, hanem mert az ember állandóan változik, ahogy különböző ingerek és hatások érik, ahogy tanul és tapasztal.

Március elején mutattátok be az egyetemen Nagy Péter István rendezésében az Octopus, avagy Szent György és a sárkány című Weöres Sándor darabot. Kit játszol benne?

Cannidast, Silene királyát és Batrachot, aki egy csempész, egy kereskedő.

Miről szól a ti Octopusotok?

Emberi érzelmekről, szerelemről, vágyakról, arról, hogy mi történik, amikor egy várost leigáznak és jön valami új, ami az ott élőket kibillenti az addig megszokott életéből. Egy kultuszról, a sárkány kultuszáról, és az a kérdés, ki hogyan viszonyul ehhez. Mit gondol az a társadalom, amelyik régóta itt él és a hagyomány generációról generációra öröklődik, és hogy vélekedik egy külső csoport, aki belecsöppen ebbe az egészbe. Hogyan csap össze a két igazság. És van-e vagy lehet-e egyáltalán igazság.

Nagy Péter István fizikai színházi szakra jár. Ez egy fizikai színházi előadás lett?

Ez egy komplex színházi előadás, amiben van mozgás, de próza és élő zene is. Nyilván adja magát, hogy például a népfelkelést vagy a tavaszünnepet egy fizikai színházi rendező-koreográfus mozgással közelíti meg. Bonyolult a sztori és a nyelvezet, de gyönyörű és pontos. Ahhoz, hogy érthető legyen, nagyon intenzíven kell fogalmaznunk. Van egy fantasztikus zeneszerzőnk, ifj. Balázs Elemér, aki élőben játszik zongorán, és Pepe (Nagy Péter István- a szerk.) dobol. Devich Botond pedig olyan látványt teremt ehhez, ami még jobban aláhúzza az egész mondanivalót.

Jól érzed magad? Jól vagy? A helyeden vagy?

Nem. Keresem a válaszokat, mit tesz boldoggá. Vannak boldog pillanatok az életemben, de konstans boldogság nincs. Meg kell tanulnom, mit kezdjek a szabadidőmmel, aztán fel kell készülnöm arra az időszakra, amikor végleg elszakadok az egyetemtől.

Az interjút Spilák Klára készítette.