“Az ember a hős” – Interjú Gaál Dániellel

2019 május 02. csütörtök, 7:00

Szuperhős film színházi megvalósításban alcímmel május 9-én mutatja be a Színház- és Filmművészeti Egyetem A hős című előadást, amit Gaál Dániel IV. éves fizikai színházi koreográfus-rendező állít színpadra. A produkcióban az egyetemi hallgatók mellett olyan vendégművészek is fellépnek, mint Nagy Mari, Sipos Vera és Makranczi Zalán. A Szophoklész Trakhiszi nők című tragédiája nyomán készült átirat középpontjában a félisten Héraklészről kiderül, milyen kisember is valójában, hogy egy hős is lehet vesztes, és hogy az átlagember is lehet hős. Gaál Dániellel a szuperhősök iránti vonzódásáról, példaképekről, múltról és jelenről beszélgettünk. 

Miért a Biff evangéliuma lett az első rendezésed?

2014 karácsonyára leptem meg magam a könyvvel. Akkoriban még a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumba jártam és bárkivel beszéltem, mindenki meg akarta rendezni. A történet Jézus első harminc évéről szól, amiről senki semmit nem tud, a legjobb haverját, Biffet kivéve, akit az Úr parancsára feltámaszt egy Raziel nevű totál dilettáns angyal, azért hogy mesélje el a közös sztorijukat. Miután bekerültem a Színműre, egyre inkább érett bennem a gondolat, hogy csináljak belőle egy előadást. Láttam a felvételiken évről évre az embereken azt a megfelelési kényszert, amit a világ állít elénk és nagyon fontosnak tartottam, hogy beszéljünk arról és tisztában legyünk vele, hogy csak magunknak kell megfelelni és nem kell tökéletesnek lenni. Ez a történet azt mutatja meg, hogy maga Jézus sem volt az. Ezzel szerettem volna üzenni a pályaválasztásról, hogy nem kell 14 vagy 18 évesen eldönteni, mit akarunk kezdeni az életünkkel, nem kell stresszelni azon, hogy mivel foglalkozzunk és mivel ne. Sokan mondták, hogy nehéz lesz rendezni, koreografálni és játszani egyszerre. Az is volt. Rengeteg segítséget kaptam a színész társaktól és a rendezőasszisztensemtől, akik tükröt tartottak elém. Voltak konfliktusok, amiken felül kellett kerekedni, de végül a befektetett munka meghozta gyümölcsét. A nézők minden előadást végignevettek. És májustól a Spirit Színházban kerül műsorra.

Ha úgy tetszik, Jézus is egy hős és most ismét egy hőshöz nyúltál, Héraklész/Herkules történetét meséled el. Miért?

Lehet, belém van kódolva, hogy azzal foglalkozzak, hogy valahogy lecsillapítsam az emberekben a megfelelési kényszert…(nevet) Nagyon érdekelnek a szuperhős filmek, képregények, rajzfilmek. Héraklész egy félisten, aki 12 próbatétellel bizonyított. Legendák keringtek róla, ugyanakkor egy rendkívül ellentmondásos figura. Egy ókori szuperhős, akiről ebben a darabban kiderül, hogy sokkal gyarlóbb és esendőbb, mint bárki a környezetében. Hozzá képest látjuk a többieket, akik mindannyian „csak” egyszerű emberek. Jók, rosszak, együgyűek, bohókásak, de mindegyiküknek megvan a saját útja és tragédiája, amit megélniük és túlélniük sokkal nehezebb, mint egy félistennek. Többször is elhangzik a darabban, hogy „Mindenki, aki két vagy több nappal számol előre, esztelen, mert nincsen addig semmiféle holnapunk, amíg baj nélkül nem léptünk túl a mán.” Erre cáfolunk rá az előadás végén. Az ember a hős. Ezáltal mindenki címszereplő. A darab egyik legfontosabb mondanivalója, hogy nem szabad feladni. És ha valaki azt mondja, szuperképesség kell ahhoz, hogy arrébb tegyek egy kólás dobozt, akkor azt mondhatjuk: Nem kell semmi, csak fel kell állni és meg kell csinálni.

De miért olyan darabokat választasz, amiknek hősök a főszereplői?

Egyszerű. Az embereknek hősök kellenek. Példaképek, akiket követni lehet. Akiken elámulhatnak és akik marha messze vannak attól az élettől, amiben élnek. Engem is ezek a történetek kötnek le. Lenyűgöz a ,,zöld háttér” adta szabadság. Az hogy úgy, mint a filmekben, a színpadon is elképzelhetjük mindazt, ami körülvesz minket. A három alakban támadó folyóistent, a kentaurt, a palotát és a többit.

Rendben, akartál egy előadást a megfelelni akarásról, az esendőségről, a hősökről. De miért épp ez a darab?

12 éves korom óta a görög mitológiában élek, ugyanis volt egy PlayStation játék, amiben végiggyilkoltuk az egész Olümposzt. Aztán az egyetemen tanított minket Karsai György, aki zseniálisan, nagy átéléssel adja elő ezeket a történeteket, ami mindenkit magával ragad. Foglalkoztunk a Trakhiszi nőkkel, de még sok más olyan darabbal is, amiben vannak héroszok. Ebben Héraklész a hérosz. Egy olyan anyaggal szerettem volna dolgozni, aminek elég ismert a hőse és az emberek tudnak vele, vagy a többi szereplővel azonosulni. Rengetegen látták a Herkules rajzfilmet, a különböző feldolgozásokat. Nagyjából mindenki tudja, hogy egy nagyon erős csávó, aki tizenkét emberfeletti feladatot végzett el és megmentett sok ezer embert. De a mi történetünkben a nagy ember nagyon kicsi lesz, és meglátjuk, hogy egy hős is lehet vesztes, illetve az átlagember is lehet hős. És ettől lehet vele azonosulni, szeretni és szánni őt.

Hogy nyúltál a szöveghez? Mennyire változtattatok az anyagon?

Megkaptam Karsai Györgytől a Katona József Színház számára készült újrafordítást, amit Térey Jánossal ketten jegyeznek. Jó sokszor elolvastam. Mint minden görög drámában, ebben is van jó sok, hosszú monológ, amibe bele van sűrítve egy fél élet, sok-sok visszaemlékezéssel. Ezeket sorrendbe tettem, és így született meg egy lineáris cselekmény.

Egyedül írtad a szövegkönyvet?

Az elsődleges verziót igen. Írtam bele néhány jelenetet, amit fontosnak tartottam a karakterek és a cselekvések pontosabb megértése szempontjából. Két dalszöveget is írtam. Az egyikben a trakhiszi nép kara a tizenkét próbatételről énekel és arról, hogy milyen fájdalmakat él át a félisten, miközben a köpeny csontig lemarja a húsát. A másikban pedig Iolének szakad fel a lelke és mindent elmond, amiről addig hallgatott. Amikor elkészültem a vázlattal, felkértem Sándor Júlia dramaturgot, hogy segítsen meghúzni, kijavítani az anyagot. Illetve folyamatos ellenőrzés alatt tartom magam mind a szövegben, mind rendezésben, mind játékban. Hála az égnek foglalkoztatott emberekkel dolgozhatok, akiknek ebből kifolyólag semmire nincs idejük. Ezért is mindent előre kitalálok, hogy ne érezzék úgy, hogy ezt is nekik kell megcsinálni. Viszont ha belemerülnek a szerepbe, a cselekménybe és az alapján mondanak valamit, hallgatok rájuk. Senki sem tévedhetetlen. Jó előadást szeretnék csinálni. Igazi élményt adni a nézőknek. Nálunk nincs helye a pökhendiségnek és az önfeledt büszkeségnek.

Mennyire van jelen az előadásban a fizikai színház?

Kizárólag olyan mozgások lesznek benne, amik az egyes szerepek sokszínűségét erősítik, és bővítik a cselekmény árnyaltságát, illetve amit a néző is könnyedén megért. Lesznek kettősök, lesznek csoportos koreográfiák, harcok és minden egyéb. De az érthetőség és megélhetés az elsődleges szempont. Továbbá arra törekszünk, hogy a kar ne csak egy szerves masszaként jelenjenek meg, hanem mindenkinek legyen saját, egyéni karaktere. A „nép”, ami épp olyan színes és sokféle lesz nálunk a színpadon, mint amilyen a való életben.

Milyen lesz az előadás látványvilága?

Bartos Letícia, a látványtervezőnk olyan jelmezeket készített, amik kortalanok és minden szerep személyiségét leírják. A díszlet egy görög templom vázszerkezete, mellette kinyomtatva a pergamoni Zeusz oltár gigászok és istenek közötti harcát ábrázoló képe. Ott van a 3 méter 20 centi magas fémváz, ami az isteneket jelképezi, akik magasról tojnak ránk és mindent nekünk, embereknek kell megoldani, és ott ez a múltat jelképező kép, aminek a súlya a jelenre nehezedik. Az előadáshoz Márkos Albert írt zenét, ami nem csak aláfesti az egyes jeleneteket, hanem külön jelentéssel is bír. A Bartók konzervatórium négy diákja fogja élőben játszani, a külön szerepekre írt zenei témákat. Örülök, hogy megismertem őket. Amellett, hogy jó szakemberek, jó fej emberek is.

Miről is szól az előadás? Több mindent megfogalmaztál: a hős, aki ember és gyarló, az istenek nem foglalkoznak velünk, miközben ki vagyunk nekik szolgáltatva, és hogy a múltunk hogyan telepszik ránk. Szóval miről is beszéltek?

Rengeteg történet elevenedik meg a szemünk előtt, amik jó része az előadás végére meg is szakad. Összeszámoltuk, tizenhárman halnak meg a tizenkét szereplős darabban, amiben amúgy van három túlélő…Szóval van, aki többször is ott hagyja a fogát. De persze mindezt humorosan tálaljuk, hogy tényleg olyan legyen, mint egy igazi szuperhős film: beülünk rá, jókat kacagunk, néha könnyezünk kicsit és ha néhány nappal később eszünkbe jut egy-egy kép az előadásból, elgondolkodunk rajta. Pont mint az életben: mondjuk sétálgatunk, éppen most szakított velünk a párunk, zokogunk, összeomlunk, aztán megcsúszunk egy pocsolyában és ki kell hogy röhögjük magunkat. Aztán sírunk tovább. Ez egy nagyon sűrű anyag, ezért nagyon légiessé kell tenni. Mind ezen vagyunk.

Szerző: Spilák Klára