“Kell az a bizonyos szikra” – Interjú Bányai Kelemen Barnával

2019 május 03. péntek, 7:11

Május elején a Katona József Színház tagjával, Bányai Kelemen Barnával beszélgetett váratlan kihívásokról, türelemről és most forgatott filmjéről a Pótszékfoglaló.

A PÓTSZÉKFOGLALÓ interjúja:

A most készülő Ha elmúlik öt év című Lorca darab kapcsán: mennyit vagy hajlandó várni egy dologra?

Elég türelmesnek tartom magam, de vannak helyzetek, amikor a türelmetlenség miatt inkább feladom. Amikor a türelmetlenség győzött, gyakran nem úgy sültek el a dolgok, ahogy vágytam rá. Szóval: újból és újból azt tapasztalom, hogy jobb várni, kivárni… Persze ehhez elengedhetetlen, hogy valami remény ott motoszkáljon bennem. Kell az a bizonyos szikra.

…és ha semmiféle szikra sincs, sőt, saját magad számára kell szikrát adnod?

…ahhoz gyáva vagyok! Olyankor inkább feladom, és elkezdek másfelé keresgélni – ez igencsak jellemző rám. Ahogy szívességet sem szeretek kérni, mert nem tudom meglépni azt a bizonyos első lépést.

Bányai Kelemen Barna, fotó: Szokodi Bea

Ez az eddigi pályádon a válások, változások alkalmával mennyire jelentett gondot?

Minden váltást kicsit újrakezdésnek éltem meg. Hiszem azt, hogy egy színésznek mindig tudnia kell újra kezdeni, képesnek kell lennie a változtatásra. Még ha ez ez sokszor félelemmel is töltött el, tulajdonképpen nekem mindegyik jót tett! Néha hajlamos vagyok arra, hogy megelégedjek azzal, amit addig elértem, és az új helyzetek mindig előhozzák belőlem azt, hogy nem elég, amit tudok! A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban sokat foglalkoztatott színész lehettem, majd elszerződtem a szombathelyi Weöres Sándor Színházba, közben az Átriumban is elkezdtem két produkcióban játszani, majd pedig a Katona József Színházba szerződtem – ez mind-mind  újabb kihívás volt, amelyhez mind fel kellett nőni, újra kellett kezdeni bizonyos értelemben.

Az elmúlt két-három évben mi volt számodra a legdrasztikusabb, a téged leginkább igénybe vevő váltás az életedben?

Országot váltani. Új otthont teremteni, nem elveszítve a régi otthonomat, ahol a családom, a barátaim élnek. Ami a gyökerem. Aztán bekerülni egy másik típusú színházi struktúrába, sok ismeretlen kolléga közé. Budapesten élni, vidéken dolgozni, 600.000 km-t vezetni évente…. Aztán az első szerepem a budapesti Katonában.

Apropó Széljegy: a te karakteredhez közel áll ez a zsebből mindenkit megveszek figura?

Nem…! Sokkal gyávább és emberszeretőbb vagyok ennél. Én így nem tudnék átverni senkit, maximum talán néha nőkkel tettem, de azt se gyakran! Egy igazi, a komfortzónámon kívül eső kihívás volt ez a szerep. Persze a környezetemben sok ilyen figurával találkoztam már.

Gondolom, Romániában ennek a mentalitásnak korábban már elég nagy lehetett a kultusza, nem?

Ezekkel a simlis, piacozós emberekkel, akik képesek mindent eladni – rengetegszer lehetett találkozni, – a romániai gazdaság most is jórészt erre épül: az “ügyes” emberekre.

Jó döntés volt egy budapesti társulathoz szerződni?

Remélem. A vidéki bérletrendszer miatt kisebb a színész mozgástere. Mert a bemutatót követően, vasárnap és hétfő kivételével huszonpár alkalommal, estéről estére ugyanazt az előadást ki kell játszani, kb. egy hónap alatt. Az esték tehát foglaltak, és ha délelőtt nem is próbál a színész, az a pár száz kilométer még ott van pluszban. A fővárosban többféle típusú munka találhatja meg az embert.

Most is forgatsz épp valamit, A legjobb dolgokon bőgni kell-t, nem?

Nagyon szerem azt a forgatókönyvet, amit Grosan Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra írt egy házasságuk előtt álló párról, akik hosszútávú hitelt vesznek föl, látszólag minden szépen alakul, aztán egy nap alatt minden más irányt vesz. Ez a történet, úgy érzem, hogy nagyon mi, nagyon a mostani harmincas korosztály vagyunk.

Egy hathetes próbafolyamat vagy egy forgatás tud jobban lekötni?

A forgatás talán azért izgalmasabb most, mert új. Eddig nem igazán forgattam még! Valójában semmilyen tapasztalatom sincsen benne, és szeretnék tanulni belőle!

Mi az, ami leginkább új, semmi eddigihez nem köthető számodra benne?

A kronológia, ami teljesen más egy forgatáson. Egy próbafolyamatban azt már valamennyire “megszoktam”, hogy ott haladunk jelenetről jelenetre. A színpadon van idő felkészülni bonyolultabb lélektani jelenetekre, építkezni. De a filmnél – ennél is – durr, bele a közepébe: a végével kezdtünk, anélkül, hogy a film korábbi jeleneteit leforgattuk volna. Ilyen értelemben nehéz összekapcsolni, hogy akkor most honnan is haladj merre…

…azon majd a vágók törjék a fejüket, nem?!

Mindenkinek megvan a saját feladata. Nekem ismernem kell az utat, amit az általam játszott személy közvetít. Miután azt mondják egy jelenetre, hogy a hangnak, az operatőrnek és a rendezőnek is jó volt, és “megveszik” azt az adott jelenetet, onnantól kezdve az marad, az lesz a nyers, amiből dolgoznak. Onnantól nekem nincs ráhatásom. Míg a színházban, ha egyik este nem megy annyira a szereped, van lehetőséged, hogy a következő este javíts, változtass rajta!

Folytatást itt talál.

Fotó: Szokodi Bea