“Nagy igény van új történetekre” – Interjú Nagy Henrikkel és Komán Attilával

2019 május 05. vasárnap, 8:56

Május 6-án tartják a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a Füstös című előadás premierjét. A fizikai színházi előadás Lakatos Menyhért Füstös képek című regénye nyomán született, rendezője Nagy Henrik IV. éves fizikai színházi koreográfus-rendező. A ’30-as, ’40-es években játszódó történet elementáris erővel, drámai képekkel, hihetetlenül expresszíven és költőien mutatja be a cigányok életét és mindennapi küzdelmét az életben maradásért. Egyik méltatója egyenesen a magyarországi cigányság “Száz év magánya”-nak titulálja a regényt. Nagy Henrik és alkotótársa, Komán Attila dramaturg hallgató arra vállalkozott, hogy színpadra állítja a művet. A két fiatal művésszel a munkafolyamat buktatóiról, a regény adaptációkban rejlő lehetőségekről, a cigánysághoz való viszonyukról, a perifériára kerülésről, a roma kultúra szépségéről és visszásságairól beszélgettünk.

Ez az első rendezésed. Miért és hogyan vágtál bele?

Nagy Henrik: Csaba felkínálta mindenkinek a lehetőséget még tavaly. Azt gondoltam, hogy most már nem csak társalkotó akarok lenni, fontosnak tartottam, hogy megmutassam, mik azok a gondolatok, érzések, amik engem foglakoztatnak. Ezzel az anyaggal már tizenévesen találkoztam és azonnal azt éreztem, hogy kötődésem van hozzá, így aztán szinte rögtön tudtam, hogy ezzel a regénnyel akarok dolgozni, ebből szeretném kifogalmazni viszonyomat és kapcsolódásomat a cigánysághoz és ehhez az egész világhoz.

Van valami kapcsolódásod?

Nagy Henrik: Apai részről félig cigány vagyok. Nem értettem, de nagyon izgalmas volt, amikor gyerekkoromban elutaztunk a rokonokhoz és mindenki átváltott cigány nyelvre. Nekem ez mindig egy varázs világ volt. Az esküvők, a húsvét, a karácsony. A nagyapám író, költő, műfordító és tanár. Sokat mesélt a vándor cigányokról meg a telepi cigányokról. Beszélt Lakatos Menyhért regényéről is. Aztán amikor kezembe került a könyv, azonnal bevonzott a világa. A családom is békési és a történet is ott játszódik. Lényegében a saját gyerekkorát meséli el és neki is van egy egészen különleges kötődése ehhez a vándorvilághoz. Az első kísérlet, tavaly tavasszal kudarc volt, mert nagyon sokat akartam markolni. Már az olvasópróba is három óra volt! De nem bukásnak fogtam fel, hanem tapasztalatnak. Nem azt éreztem, hogy elsüllyedt a hajó, hanem hogy bár zátonyra futott, de egy új, nagy szellővel el lehet indítani újra.

Ebben segített Attila?

Nagy Henrik: Igen, bár ő már a kezdet kezdetétől benne volt a projektben. Amikor kitaláltam, hogy ezt a regényt akarom színpadra vinni, megkértem, olvassa el, és ha ő is érzi benne a lehetőséget, ha őt is megfogja, akkor beszélgessünk.

Honnan ismeritek egymást?

Komán Attila: Az egyetemről. Egész pontosan a kollégiumból. Ott mindig nagy találkozások születnek. (nevet) Engem is teljes mértékben megfogott az anyag. Az első körben mindketten ugyanarra törekedtünk. Ez egy ötszáz oldalas regény, sok szálon futó történet, nagyon összetett a cselekménye és mi minél többet konzerválni akartunk. Részben emiatt is buktunk meg. Nem lehet színpadra tenni a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel egy húsz szereplős drámát hatvan oldalas szövegkönyvvel.

A bukás után mi történt? Újra nekiültetek, meghúztátok, átírtátok?

Nagy Henrik: Eldöntöttük, hogy a Fiúra fókuszálunk, az ő történetét hogyan tudjuk egy erős, de rövid szálon végigfuttatni. Rengeteg dolog volt, amitől fájó szívvel, de meg kellett válni. Végül született egy 25 oldalas szövegkönyv, ami szépen felrajzolja mindazt, amit ezzel az egésszel el akartam mondani: a perifériára kerülést, és közben a periférián való csodálatos és színes világot. Ennek a létezésnek a két oldalát szerettem volna megfogni. Lakatos Menyhért is egyszerre mutatta meg milyen koszos és milyen színes ez a világ. Például van egy ilyen mondat benne, hogy „a szerelem, a csókok és a tetvek egyszerre váltottak partnert”.

Miről szól a történet?

Komán Attila: A történet a ’30-as, ’40-es években játszódik, a II. világháborúval ér véget. Egy cigánygyerek elmegy segédkezni a helyi főúr vadászatára, ahol az illető nagyon részegen a vadászat utáni bulin meglövi. A szülők nem hajlandók a váltságdíj fejében elfelejteni az ügyet, így az uraság kénytelen a fiú továbbtanulását támogatni. A városi gimnáziumban ő az egyetlen cigánygyerek. Bár eleinte kiközösítik, sikerül megvetnie a lábát és első tanuló lesz. Egy incidens folytán azonban menekülnie kell otthonról, így kerül a majorságba, ahol a cigányok napszámosként élnek. Négy napot tölt el itt, ez alatt elveszti a szüzességét, feleségül vesz egy lányt, sőt még az anyósával is lefekszik. Sok pénzt szerez, amivel az otthoni gondokat rendezni tudja és visszamegy az iskolába. De már folyik a szegregáció, az iskolából kirúgják és fokozatosan zárul be a világ. Csendőrök veszik körül a telepet, karanténba zárják, végül deportálják őket.

Nagy Henrik: Amikor már nem egy kis Magyarország az, ami befolyásolja az életedet, hanem a világ telepszik a hátadra.

Komán Attila: És ebben megint ott van az a kettőség, amiről Henrik beszélt: boldogan ülnek fel a marhavagonokba, mert azt hiszik, hogy munkába viszik őket és akkor ennivalójuk is lesz.

Nagy Henrik: Az is olyan szépen van leírva, hogy a szögesdróttal beszőtt vonatablakból nézi a tájat és ezt az ünnepélyes csendet csak néha-néha egy-egy ürülékes vödör kiöntésének zaja zavarja meg…

A történet szépségén, az anyag sokrétűségén túl mi izgatott még?

Nagy Henrik: Nehezen tudok mit kezdeni az utóbbi évek gyűlölet politikájával. És közben van bennem egy borzasztóan ambivalens érzés, hogy most fellélegezhetnek a cigányok, mert nem ők vannak ennek középpontjában. Szomorú azt látni, hogy a hatalom bármikor bárkit a perifériára rakhat, és közös ellenséggé kiálthat ki. Innen fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy a Fiú szerepét Messaoudi Eminára osszam. Meghagytam a sztorit úgy, ahogy az eredeti műben van, csak épp egy arab lány meséli el egy cigányfiú történetét. És az is nagyon lényeges volt, hogy ne érezzünk sajnálatot, ne tekintsünk mártírként ezekre az emberekre, mutassuk meg a másik oldalukat is. Ezt is olyan pontosan ábrázolja Lakatos egy jelenetben: kérdezi a Fiú az egyik srácot, hogy mi a helyzet velük és a csendőrökkel. Mire ő azt feleli: ha sokan voltunk, megvertük őket, ha kevesen, elmenekültünk. Ezt a kettősséget próbálom a rendezésben is megjeleníteni. Ezen kívül az is fontos nekem, hogy megismertessem az emberekkel Lakatos Menyhértet és ezt a regényt, ami egy magával ragadóan expresszív és költői alkotás.

Hogy nyúltatok a szöveghez? Hogyan lehetett egy regény folyamból egy drámai szöveget írni?

Komán Attila: Ez egy nagyon sok lépcsős folyamat volt és miután egyikünk sem rendelkezett adaptációs tapasztalatokkal, konkrétan úgy kezdtük, hogy fogtuk a regényt és kijelöltük azokat a fontosnak tartott részeket, amikben dialóg van. Ezeket fűztük egymásba. Aztán amikor eldöntöttük, hogy nem a történet egészét, hanem a fő vonalát tartjuk meg, sok minden kikerült és elég sok dolgot kellett beleírni. A karakterek adva voltak, a regényben azok nagyon jól ki vannak bontva, ezért könnyű volt az ő hangjukon keresztül vagy az ő agyukból fogalmazni a drámai szöveget.

Nagy Henrik: Nagyon izgat, hogy regényből csináljunk darabokat. Hogy ismeretlen anyagokat karoljunk fel.

Komán Attila: Egyet értek Henrikkel, szerintem is nagyon nagy igény van új történetekre és ennek az egyik legegyszerűbb módja az adaptáció. Rengeteg olyan könyv van, aminek a világa, a karakterei vagy a problematikája fontos és húsbavágó, viszont nem írtak belőle drámát.

Nagy Henrik: És ehhez a fizikai színház tök érdekesen tud kapcsolódni, mert ez a kifejezési forma képes arra, hogy megjelenítsen leíró szövegeket, képeket, érzeteket.

Jövőre végzel az egyetemen. Kipróbáltad magad rendezőként, sokat dolgoztál színészként, koreografáltál. Látod magad előtt az utad?

Nagy Henrik: Azt látom magam előtt, hogy keresni kell a lehetőségeket, bármi legyen is az. Akármilyen feladatra kérnek fel, szívesen csinálom, mert mindegyikhez máshogy tudok hozzányúlni és máshogy is csapódik le bennem. Talán az volt a legjobb az egyetemi évek alatt, hogy ez tényleg egy olyan hely, ahol találkozások történnek és alkotótársakat találhat az ember. Ebben a négy évben rengeteget játszottam, táncoltam, készítettem koreográfiát Tárnoki Márknak, dolgoztunk Korom Anna diplomafilmjén, most meg rendezek a Padláson. Ha majd elmegyek innen és kikerülök a nagyvilágba, elmondhatom, hogy van három olyan terület és legalább tíz ember, amiben és akikben gondolkodhatok. Ez sokkal izgalmasabb és fontosabb nekem, mint hogy fixen legyen színházi helyem egy évadon keresztül.

Csapatjátékosnak tartod magad vagy inkább magánzónak?

Nagy Henrik: Mindkettő egyszerre. Az előkészítés során inkább magányos farkas vagyok, és ha segítségeket hívok, akkor is magamban fortyogom ki a dolgokat. A próbafolyamat során viszont szeretem egy csapat tagjának érezni magam. Még nem igen van tapasztalatom, hogyan kell a rendezői pozíciót jól betölteni, de az biztos, hogy nagyon számítok a színészekre, akik borzasztóan kreatívan és inspirálóan vesznek részt a dologban. Bízom bennük és vágyom arra, hogy ők is bízzanak bennem. Hihetetlenül kreatív energiák mozognak, és azt gondolom, ne legyen még május 6-a, mert rengeteg dolgunk van, de közben alig várom, hogy az egész elkezdjen élni, mozogni, lüktetni.

Szerző: Spilák Klára