“Idén szintet léptünk” – Interjú Vidnyánszky Attilával

2019 augusztus 30. péntek, 13:20

“Ha egy évad Csíksomlyótól Csíksomlyóig tart, igazán nem panaszkodhatunk” – mondja az elmúlt évadról Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház igazgatója arról beszélt, hogy társulata megerősödött repertoárral, a Színházi Olimpián való részvétellel és a trianoni traumának szentelt évaddal várja a jövő nézőit.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A tájolásoknak, szabadtéri játékoknak és fesztiváloknak köszönhetően egyre jobban elmosódnak az évad és a nyári szünet közötti határok. Hogyan lehet mégis meghúzni a Nemzeti Színház 2018/19-es évadának ívét?

– Ha egy évad Csíksomlyótól Csíksomlyóig tart, igazán nem panaszkodhatunk. Ünnepi alaphangot adott a szezonnak, hogy tavaly augusztusban a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és számos helyi ének- és tánckarral előadhattuk a Csíksomlyói passiót az összmagyarság zarándokhelyén. Több mint huszonötezer ember látogatott ki a somlyói nyeregbe, ez nem egyszerűen lendületet adott nekünk, hanem megérezhettük, hogy áldás van az előadásunkon. A június 1-jei pápalátogatás idejére egy különleges előadással készülünk: a passiónk „vándora”, azaz Berecz András adja elő három egymást követő napon Isten bolondja című estjét. Majd örömmel téve eleget az esztergomiak hívásának, augusztus 19-én a bazilika előtti Szent István tér ugyancsak zarándokszíveknek kedves környezetében adjuk elő ismét szabadtéren a Csíksomlyói passiót.

Ezen előadásokat ingyenesen tekinthetik meg a nézők. De még mindig sokan kérdőjelezik meg, hogy a kőszínházi produkciók közül is többet ingyenessé tett. Megéri?

– Mindenképpen, sőt ezen a téren idén szintet léptünk. A diákok és kísérőtanáraik számára ingyenessé tett négy előadásunk – a János vitéz, a Csongor és Tünde, a Tóth Ilonka és a Fekete ég – A fehér felhő – mellett ebben az évadban három olyan ingyenes Vitéz lélek-előadást is rendeztünk, amelyre olyan embereket hívtunk meg, akik életkörülményeik miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy színházba járjanak. Felemelő érzés beülni egy-egy ilyen előadásra. Más szervezetek mellett a Máltai Szeretetszolgálat, a Dél-Pesti Centrumkórház, a Bethesda Gyermekkórház vagy az Üdvhadsereg Új Kezdet Háza segítségével megtaláltuk azokat az embereket, akik élethelyzetük miatt másképp nem jutnának hozzá ehhez a lehetőséghez. Szerintem ezzel szolgálunk, ami a Nemzeti Színháztól elvárható. Fontos, hogy itt a mi vállalásunkról van szó, nem kényszerről. A János vitéz ingyenes előadásra az előjegyzéseket márciusban le kellett zárnunk, mert a hátunk mögött hagyott évadban már nem tudtuk az érdeklődést kielégíteni. De ugyanez igaz az Egri csillagokra is, pedig az nem ingyenes. Nem szeretem számokba fojtani egy szellemi műhely teljesítményét, de amellett, hogy évente 70-80 alkalommal játszunk a Nemzeti Színház falain kívül, vagyis sokat vagyunk távol, már május 16-án megünnepeltük – a Meggyeskert-előadáson – az évad százezredik látogatóját.

Trill Zsolt a Meggyeskertben / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Nagyot sóhajtott válasza végén, melyik próbafolyamat előtt kellett a legnagyobb levegőt vennie?

– Rendezőként, de a Nemzeti vezetőjeként is nagy fellélegzés számomra, hogy végre megszületett a Tragédia. Hiszem, hogy ez fontos előadás. Az ember tragédiája a Csongor és Tünde, valamint a Bánk bán mellett a Nemzeti számára kötelező előadás, ezek a repertoár klasszikus pillérei. A mostani Tragédiában nemcsak színházi értelemben vannak újító megoldások, és sikerült egy totális színházi előadást létrehoznunk, de a nézők is kíváncsiak rá. Madách Imre rendkívül rétegzett és költőien gazdag szövegét három és fél óránál is hosszabb játékidőben adjuk elő. A közönség – különösen a sok diákcsoport – kitartó érdeklődése emiatt is nagyon megnyugtató számunkra.

Ha már Madách – maratoni, közel egy hónapos volt idén a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó. Az időtartamon túl a jelentősége is nőtt?

– A MITEM a húsvét miatt nyúlt meg, de két igazán fontos visszajelzésből tudjuk, hogy a jelentősége is megnőtt. Tízezernél is több nézőt fogadtunk az előadásokra, szakmai programokra, és a visszatérő társulatoktól is tudjuk, hogy mostanra felkerültünk Európa fesztiváltérképére.

Még akkor is, ha sokszor hangsúlyozza, a MITEM nem fesztivál.

– A válogatás során számunkra azok az előadások az izgalmasak, amelyek nem valamilyen vélt fesztiválelvárásnak próbálnak megfelelni, hanem, amelyek a saját közönségükhöz szólnak. Azokkal az emberekkel folytatnak párbeszédet, akik fenntartják a színházat. Jövőre is ilyen társulatokat hívunk meg. A MITEM időközben kinőtte gyermekbetegségeit, és a hatodik alkalommal megszervezett találkozót már egészen máshogy kellett előkészítenünk, mint a korábbi években. Idén már egyértelműen az ajtó másik oldalán álltunk, hiszen három éve elkezdtek nálunk kopogtatni külföldi társulatok azzal, hogy szeretnének részt venni a MITEM-en: ez hatalmas elismerése a közös munkánknak. Azt jelenti, hogy már évek óta egyre kevésbé nekünk kell kilincselnünk! Merthogy korábban előfordult, hogy visszautasítottak minket. Még akkor is fájó volt ez, ha közben tudtuk, hogy az ilyen reakcióknak gyakran politikai indíttatásuk volt. Ami mérgezi a kapcsolatokat, lehetetlenné teszi a párbeszédet. Amellett, hogy partnerséget építünk bizonyos színházakkal, természetesen szeretnénk megnyitni a Nemzeti ajtaját olyan társulatok számára, amelyek korábban nem jártak nálunk, és tudnak azonosulni a találkozó gondolatiságával.

Vidnyánszky Attila és Szlava Polunyin a 2019-es MITEM megnyitóján

Az idei MITEM szlogenje így hangzott: „Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?” Ez a kérdés a találkozó alapgondolata?

– Ez inkább a témája, amely abból fakad, hogy rájöttünk: nemcsak bennünket, hanem sok meghatározó külföldi társulatot is foglalkoztat Madách profetikus kérdése: mi vár ránk a jövőben? Fel vagyunk-e készülve olyan kihívásokra, amelyekkel még sosem szembesült az emberiség? Találunk-e olyan értékkapaszkodókat, amelyekre az „őrjöngő röptünk” során legalább ideig-óráig támaszkodhatunk? Ezek a kérdések persze inkább metafizikaiak, és nem annyira a realista-moralista színjátszás egyébként természetesen legitim felvetései. Ebből a szempontból is érdekes az a három Csehov-dráma, amelyet a MITEM-en láthattunk. A Nemzeti – Silviu Purcărete által rendezett – Meggyeskertje, a belgrádi Nemzeti Színház Ivanovja, és Rimas Tuminas Ványa bácsija a moszkvai Vahtangov színház előadásában. De rögtön a MITEM első produkciója is a költészet, a gyermeki lélek önfeledt létezésének újratapasztalása felé tett lépés volt: Szlava Polunyint szinte a kezdetektől el akartuk hívni a MITEM-re. Most a Fővárosi Nagycirkusszal együtt idecsábítottuk ezt a csodabohócot, aki művésztársaival igazán megmutatta, mit jelent „röpülni”. Nagyon örülök, hogy a madáchi vízió értelmezéséhez ebben a társaságban mi Az ember tragédiájával járulhattunk hozzá.

Korábban fájlalta, hogy a kortárs magyar szerzők elindításához viszont nem tud a Nemzeti hozzájárulni.

– Tegyük hozzá: sajnos. Kollégáimmal évek óta folyamatosan keresünk, de végre sikerült felmutatnunk egy olyan drámaírót, aki eddig „nem jött ki a fényre”. Döbrentei Sarolta műve, a Sára asszony nagyon jó történet, és itt nemcsak arra gondolok, hogy Arany Jánosról ilyen színvonalú drámát írni tehetségre vall, hanem az előadás létrejöttének körülményeire is. Ezt a produkciót ugyanis a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közösen állítottuk színre. És nagy öröm, hogy immár nemcsak vendégjátékokkal, hanem egy előadással is jelen lehetünk a határon túl. Ez is a Nemzeti feladata. A beregszászi, a sepsiszentgyörgyi vagy a komáromi színház mellett újabb partnerre találtunk. Törekvéseinket szeptembertől teljesítjük ki: a 2019/20-as évadot a trianoni trauma feldolgozásának szenteljük.

Jelenet a Sára asszony című előadásból

Milyen előadásokkal?

– A Tizenhárom almafa című, Wass Albert írásaira és korabeli dokumentumokra épülő előadással és a Kodály-módszer című produkcióval, amit a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal közösen viszünk színre – de a Trianon-évet nem pusztán előadásokkal, hanem a színház minden lehetőségét kihasználva fogjuk megrendezni. Csupán néhány program a terveink közül: kiállítássorozatot tervezünk a Magyar Nemzeti Levéltárral közösen, tematikus felolvasószínházi sorozat szövi majd át a teljes évadot, iskolatermi előadásainkat is Trianonra hangoljuk, ahogyan a középiskolásoknak meghirdetett Nemzeti Színház történetéről szóló vetélkedőt vagy a szintén a diákok körében népszerű spotversenyünket is. Emellett a társulatunk is fokozottan lesz jelen a határon túl, és a trianoni emlékévben megszervezzük, hogy minden fontos határon túli magyar társulat bemutatkozhasson a nemzet színházában.

Milyen saját premierekre készülnek?

– Az említetteken kívül Szász János, akinek a Caligula helytartója című nemzetis rendezését beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, viszi színre Örkény Macskajátékát, fiatal művészünk, Berettyán Nándor adaptálja színpadra Márquez Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregényét. A MITEM-hez kapcsolódik, hogy nemcsak társulatok térnek vissza hozzánk, de a korábban az Amerikai Elektrával, idén az Egy nyári éj Svédországban című darabbal bemutatkozó Eirik Stubø rendezni jön hozzánk. Pontosabban szinte haza sem ment a MITEM után, mert a szeptember végi Médeia-premier próbáit már meg is kezdte.

A Médeia című előadás próbáján, középen Eirik Stubø rendező

Ugyancsak ősszel mutatjuk be a Rocco és fivérei című előadást a rendezésemben, amit már meg is hívtak az orosz–japán szervezésű Nemzetközi Színházi Olimpiára Szentpétervárra.

Ez minden túlzás nélkül színháztörténeti mozzanat, mert Magyarországról kőszínházi előadást még nem invitáltak meg erre a grandiózus eseményre. A felsorolás végére hagytam egy előadást, pedig az elején kellett volna említenem. David Doiasvili Tartuffe-je már most túlmutat önmagán. A grúz rendező Molière-rendezését az idei évadban tűztük volna műsorra, el is kezdődtek a próbák, de a bemutatóra objektív okok miatt nem kerülhetett sor. Az elmúlt hat év munkáját dicséri, hogy az elmaradt premier csak nekünk fájt, a nézőszámon ennek nincs nyoma, a működésünk zavartalan maradt, vagyis a színház már nincs bemutatókényszerben. Sikerült egy olyan, mintegy ötven címből álló repertoárt felépíteni, ami mozgásteret ad számunkra. De azért már alig várom, hogy lássam a Tartuffe-öt!

Kérdezett: Lukácsy György / nemzetiszinhaz.hu
Fotók: Eöri Szabó Zsolt