“Szeretném, ha sok dolog kiderülne a színészeinkről” – Interjú Kováts Krisztával

2019 szeptember 09. hétfő, 7:01

Beszélgetés Kováts Krisztával a Baltazár Színház előkészületeiről a Színházak Éjszakájára.

Bátor programmal készül a Baltazár Színház a Színházak éjszakájára: a színészek improvizációs délutánt tartanak Kováts Kriszta vezetésével. Céljuk megmutatni a közönségnek, hogyan folyik a munka egy-egy baltazáros próbafolyamat alatt.

Nem a Színházak éjszakája lesz az első alkalom, amikor József Attila versen dolgozol a Baltazár Színház színészeivel. Ám most ezek kiegészülnek Vörös István József Attila-átirataival is. Mi alapján válogattál tőlük verseket? Hogy fog felépülni a program?

Hat-hét olyan verspárt kerestem, amelyben nagyon jó lehetőségek vannak improvizációs játékokra. A terv az, hogy én felolvasom először a József Attila-verset, István a sajátját, majd utána bemutatunk egy helyzetgyakorlatot. Mindehhez pedig Perger Guszty társul még ütőhangszerekkel, ami megadja majd a játék alapritmusát. Úgy képzelem el a programot, mint egy nyílt próbát: én rendezem majd a színészeket, Farkas Dorka koreográfus pedig bizonyos részeknél táncimprovizációt csinál velük. Tervezem azt is, hogy megadom a nézőknek a lehetőséget, hogy bekapcsolódjanak az előadásba. Persze, nem erőszakosan, csak ha kedvet kapnak hozzá.

Tehát ez egy olyan nyíltpróba lesz, amiből a szemünk előtt kibontakozik egy előadás?

Azt azért nem mondanám, mert a József Attila-verseknek egymáshoz nincs közük, inkább kísérlet egy színpadi asszociációs rendszer bemutatására. A cél az, hogy a sokféle színpadi jelből – a szövegből, mozgásból és zenéből – kialakuljon egy összkép rólunk azok számára, akik idejönnek. Bepillantást engedünk a munkafolyamatokba, másrészt azt is szeretném, ha sok dolog kiderülne a színészeinkről, például, hogy hogyan veszik az instrukciókat, hogyan reagálnak, hogyan teszik hozzá a magukét a művészi folyamathoz, milyen saját ötleteik vannak. Persze, készülünk rá előre, hiszen ezt nem lehet a semmiből csinálni – elkészítünk egy vázat, amit majd ott, helyben fogunk megtölteni improvizációkkal. A mi színészeink mások, mint amit egy színházban megszoktunk – a célom pedig most az, hogy megmutassam, éppen ettől olyan izgalmasak és szerethetőek.

Azt mondtad, nagyon fontos dolog, ahogyan az eredeti vers és Vörös István átirata viszonyulnak egymáshoz. Azt viszont még nem mondtad, hogy te milyen viszonyban állsz ezekkel az átiratokkal.

József Attiláról sem állítanám jó szívvel, hogy nagyon pozitív lenne – kivéve egy-két versét, amit most is kiválasztottam –, de István versei még az övéihez képest is keserűnek tűnnek, és sok bennük a cinizmus. Mintha csak egy legyintéssel mondaná azt nagy költő elődjének, hogy „nem úgy van az, drága Attila, ahogyan te elképzelted, minden sokkal rosszabb annál”. Közben pedig nagyon sok a humor is ezekben az átiratokban, István előszeretettel fordít ki érzeteket, szavakat, helyzeteket, és ezeken sokat lehet nevetni.

Inkább vidám vagy inkább szomorú programra számítsanak, akik eljönnek?

Egyáltalán nem lesz szomorú, inkább helyenként elgondolkodtató. Olyan verseket kerestem inkább, amik könnyen feldolgozhatók és sok bennük a játéklehetőség, de egy nagyon hosszú, bonyolult felépítésű művel nyilván nem lesz elég időnk foglalkozni. Nem szeretnénk fejbe verni a nézőket, azt szeretnénk, ha emészthető, élvezhető lenne a délután, és hogy mindenki megszeresse a színészeinket.

Szerző: Puskás Panni