“Találkozik a néptánc és a cirkuszművészet” – Interjú Pál Dániel Leventével és Kalmár Ákossal

2020 január 06. hétfő, 7:00

A 2019-es Staféta-pályázat kiemelt kategóriájának egyik nyertes alkotópárosával, Pál Dániel Leventével és Kalmár Ákossal a Szent Boszorkány című újcirkuszi est január 7-ei bemutatója kapcsán készült interjú.

Szent Boszorkány – próba / Fotó: Jurányi Ház

Mi indította el az együttműködéseteket? Dolgoztatok már együtt?

Pál Dániel Levente: Igen, dolgoztunk már együtt. Tavaly februárban volt a bemutatója a Nemzeti Táncszínházban az Akkor majd a gólya című mozgásszínházi előadásunknak. Ez a darab egy tabuként kezelt, nagyon érzékeny témával foglalkozott: azokkal a férfiakkal, akik különböző okok miatt nem lehetnek „saját biológiai jogon” apák. Ákos fellépett a darabban, én a szövegeket írtam és a dramaturgiai ívért voltam felelős.

Kalmár Ákos: Az új együttműködésünket az indította el, hogy megláttam az idei Staféta kiírásban, hogy néptánc és cirkusz kategóriában is lehet pályázni, ennek megörültem, és arra gondoltam, milyen izgalmas lenne ezt a kettőt ötvözni. Én a fizikai színház, kortárstánc, néptánc irányából jövök, Dani világa a cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja. Engem régóta érdekel a boszorkányság témaköre, szerencsére Danit is, előzőleg már írt egy Szent Boszorkány című novellát. Erről nem tudtam, aznap, első találkozásunkkor éppen nála volt. Miután elolvastam, és elkezdtünk beszélgetni a darabról, megkerestük a számunkra legizgalmasabb karaktert, majd felépítettünk egy új, mozgásra alapuló vázat és egy kezdetleges cselekménysort, kiindulásként. Danival folyamatosan egyeztetve még plusz cselekménnyel és szereplőkkel gazdagítottuk a történetet és végül egy markánsan új mese kerekedett ki az eredetiből.

Szent Boszorkány – próba / Fotó: Jurányi Ház

Pál Dániel Levente: Egyáltalán nem adaptációt szerettünk volna csinálni, ezt az első pillanatban tisztáztuk. Ha nem mondjuk el minden interjúban, hogy egy novellám az alapja a Szent Boszorkánynak, fel sem tűnne senkinek, annyira eltávolodtunk. Sok változatot végigvettünk, a novellában a boszorkány szerelme egy órásmester, ez is elindított egy asszociációsort, mit lehet kezdeni például egy olyan markáns ellentéttel, ami az idő és az időtlenség között feszül, egy órák szerkezetét bütykölő órásmester és egy halhatatlanságot megélő boszorkány között lehet, hogyan jöhet össze a mechanika iránt érzett szenvedély és a transzcendensből való kiábrándultság. Hogyan lehet ezt a színpadon, a cirkusz gazdag eszköztárával ábrázolni? Aztán mindezt elvetettük, nem működött, más fénytörésben kezdtük nézni a darabot, máshol keresni a csomópontokat és az ellentéteket. Minden olyan előadás, amelyben több művészeti ág keveredik, egyedi kihívás, a cirkuszművészet annyiban még inkább, hogy milyen artistát tudunk megnyerni az ötletünkhöz, ő milyen technikai tudással rendelkezik. A boszorkányság adta, hogy főszereplőnek levegőszámhoz értő artistát válasszunk, de máris ott volt a következő kérdés: mi a levegő, mi a légiesség ellentéte… Színpadon, színpadi szimbolikában mi az, ami első ránézésre és aztán sok lehetséges jelentésrétegében ellenpontozni tudja a levegős artistaszámot és a légiességet?

Kalmár Ákos: Sok kihívás elé állítjuk a szereplőket. A novellában eredetileg megjelenő órásmester hangszerkészítő mester lett a darabban, őt, az előadás főszereplőjét tolószékbe ültetjük, ami egy újfajta próbatételt jelent egy táncosnak, mozgásilag és eszközhasználatilag is egyaránt – hogy csak egy példát említsek.

Szent Boszorkány – próba / Fotó: Jurányi Ház

Meséljetek a Szent Boszorkány történetéről, az alkotókról!

Pál Dániel Levente: Népmesei és különböző mítoszok elemeit felhasználó történetről van szó, ami végigköveti a főszereplőket gyerekkoruktól kezdve a szerelem különböző fázisain keresztül egészen az öregkorukig. Olyan színpadi nyelvet próbáltunk hozzá találni, ami a kapcsolati fázisokat színpadi szimbolikával is visszaadja. De elengedhetetlenül olyan filozofikus kérdéseket is felteszünk mint, hogy a szerelem le tudja-e győzni a halált?, egyáltalán le lehet győzni a halált?, meg lehet fordítani az időt? A földi világból falusi legények jönnek elő, a felső világból tündérboszorkányok, az alsó világból démonok, a helyszín pedig egy mesés varázserdő, azaz az emberi lélek, ha úgy tetszik.

Kalmár Ákos: A szereplőgárda artistákból, a Magyar Állami Népi Együttes táncosaiból (az egyik főszereplő Darabos Péter és Húsvét Dániel), kortárstáncosokból áll, én is táncolok benne. Lesz kínai rúd (Fehér Ádám és Kassai Benjámin), tissue (Vellai Krisztina és Leskó Boglárka), karika (a másik főszereplő Balogh Kata), gurtni (Biritz Ákos). Benne van a csapatban egy többszörös világkupa-dobogós streetworkoutos (Szarka Ákos), egy világ- és Európa-bajnok rúdtáncos (Szlávy Eszter), aki a darab kedvéért megbarátkozott a kínai rúddal is. Két fiatal artistával is dolgozunk (Szeitl Patrícia Molly és Tausz Nátán), ők talajakrobatikát csinálnak és zsonglőrködnek. A zenét a Góbé zenekar és Maráth Viktor szerezte.

Pál Dániel Levente: Egy viszonylag hosszú, több mint fél évig tartó alkotói folyamat utolsó hetében vagyunk. Két olyan művészeti ág közti találkozásokat kerestünk, amelyek korábban alig-alig érintkeztek egymással: a cirkuszi zsánerszámokban és az autentikus magyar néptáncban kerestük azokat a pontokat, amelyekben összeérnek, ahonnan el lehet indulni, ami a közös vagy a szépen kontúrozható összeilleszthetőség a kettőben. Az ismeretlent indultunk felfedezni, és ehhez olyan társakra volt szükségünk, akik végigjárják velünk ezt a tapogatózó, kutató, sokszor elbizonytalanodó, sokszor botorkáló, máskor nekilendülő kalandozást. Kíváncsi alkotókat kerestünk, akiknek a kreativitása fel tudja tölteni és tovább tudja építeni az eredeti elképzelést, a néptánc és a cirkuszművészet mozgáskincsének „összekoreografálását”. Azt szerettük volna mindenkitől, hogy mélyre menjen és tudatosan analizálja azt, hogy ő hogyan mozog, és az ő mozgásvilágát hogyan lehet szintagmákra bontani és átfolyatni egy másik mozgásvilágba, mozgásnyelvi akcentusok nélkül, az összhangot központozva. Vellai Kriszta, Szlávy Eszter, Darabos Péter, Szarka Ákos – és itt felsorolhatnék szinte mindenkit – rögtön megértették, mit szeretnénk, nehézségekkel és lehetőségekkel együtt. Elemenként, zenei mondatonként kezdtünk el dolgozni a koreográfián, s hétről-hétről megszülettek az illesztések, az átmenetek, a percnyi, majd sok percnyi koreográfiák, végeredményben pedig eljutottunk olyan egységes, egyre fokozódó koreográfiákhoz, melyek külön-külön, jelenetenként mind eredetiek, egyediek, összességében pedig talán egy egész izgalmas nyelv alapjait rakják le. Ebben partner volt még a kezdetektől Papp Janó, aki a csodálatos kosztümöket, és Varga Járó Ilona, aki a díszletet és az egészen hihetetlen démonmaszkokat tervezte. Bejöttek velünk egy olyan mesevilágba, amelyről tavaly júniusban még mi sem igazán tudtunk, közben alakult és nyílt ki, szippantott magába minket.

Szent Boszorkány – próba / Fotó: Jurányi Ház

Szerintetek milyen nehézségeket, kihívásokat rejt magában egy összművészeti est, ahol a néptánc, a cirkuszművészet és a kortárstánc keveredik?

Pál Dániel Levente: Az egyik fő nehézség abból fakad, hogy rendezőként és koreográfusként teljesen másképp kell instruálni a máshonnan érkezőket, más nyelven beszélnek. Egy kortárs táncossal vagy egy prózai színésszel máshogyan jutunk el a kívánt eredményig, mint egy artistával vagy egy élsportolóval. Az egyik motivációt keres a mozgás mögé, a másikat nem foglalkoztatja a motiváció, de pontos instrukciók alapján megtervezett mozgássorral ugyanazt a hatást tudja elérni a nézőben. Az egyik szerepbe kerül, abban csinálhat bármit, az a színpadi karaktere marad, a másik karaktere az ezerszer elgyakorolt mozgássorból születik meg, abból minden szempontból kockázatos kizökkenteni. Ha pedig közös jelenetbe kerülnek, azt egyszerre kell a két szélső oldalról, teljesen máshogy megfogva a találkozási pontig és a köztük létrejövő kémiáig elvinni.

Kalmár Ákos: Ami az összművészetiségnek a nehézsége, az egyben az est egyedisége is lesz. Egyenrangú az összes művészeti ág a darabban. Mindenki rácsodálkozik a másik műfajára, és bele is kóstolnak egy kicsit egymás művészeti ágaiba, például egy ponton lejönnek a tissue-ról a lányok, és néptánccal, akrobatikával gazdagított csárdásban folytatják a mozgásukat a néptáncos fiúkkal.

Pál Dániel Levente: A Góbé zenekar is új területen mozog. Folytonos újratervezést követelt tőlük az előadás, ahogy egy-egy népzenei kerek egészet rá kellett hangolni egy-egy zsánerszám felépítményére.

Ki a célközönség?

Kalmár Ákos: 14 éves kortól bárkinek ajánljuk.

Hogyan segíti a Staféta program a munkátokat?

Pál Dániel Levente: Kaptunk egy nagy lehetőséget. A Staféta nélkül neki se tudtunk volna kezdeni ennek az egésznek, csak álmodoztunk volna megfoghatatlanságok között.

Kérdezett: Bordás Katinka / Jurányi Latte