“A férfilélek kvintesszenciája” – Interjú Horváth Illéssel

2020 január 10. péntek, 6:35

Horváth Illés a Tesztoszteron című kortárs lengyel darab rendezőjeként debütált a tatabányai Jászai Mari Színházban. Andrzej Saramonowicz „zenés macsózása” kapcsán a férfiszerepek sokat és sokak által emlegetett átalakulásáról és a „férfisovinizmus alatt lappangó félelmekről és gyámoltalanságról” beszélgettünk.

Horváth Illés, Jászberényi Gábor / Fotó: Prokl Violetta

Ez az első rendezésed Tatabányán. Hogyan jött a felkérés, és milyen volt a közös munka?

A színház igazgatója, Crespo Rodrigo keresett fel, hogy vállalnám-e a darab megrendezését. A Jászai Mari Színház renoméja miatt is megtiszteltetésnek éreztem a felkérést, örömmel és izgatottan vállaltam. A közös munka aztán meglehetősen nehéz volt, több okból kifolyólag. Egyrészt azért, mert a Tesztoszteron nagyon nehéz struktúrájú színdarab: hét szereplője folyamatosan jelen van a színen, méghozzá intenzív fizikai és szellemi munkát végezve két óra hosszan, közben hangszeren játszanak, énekelnek. Ez rengeteg koncentrációt igénylő, nagyon megerőltető feladat. Ehhez még hozzájött, hogy keveset tudtunk próbálni, ami feszült helyzetet teremtett, többször voltunk türelmetlenek egymással. Végül egy bámulatos véghajrá során nyílheggyé álltunk össze és belefúródtunk a céltábla közepébe. Nagyon sok tehetség, kreativitás, energia, munkabírás és szakértelem jellemzi ezt a társulatot. Sokat köszönhetek nekik.

Tesztoszteron / Fotó: Prokl Violetta

Sikerdarabról van szó, amelyet több országban bemutattak, főleg Kelet-Európában. Miből adódhat ez a siker, és téged mi érdekelt leginkább a darabban?

Társulati színdarab. Kell hozzá hét jó férfiszínész. Az sok. Ha ez megvan egy társulatban, és egyszerre színpadra állítod őket egy nehéz feladattal, van esélyed a sikerre. Engem az érdekelt, hogy egy olyan helyzetben, ahol versenyt macsózik egymással egy felbőszült férfihorda, a mű pedig nagy százalékban épít otromba viccekre, hogyan tudok érzékeny pillanatokat teremteni, hogyan tudom lebontani, lemezteleníteni a szereplőket, és megmutatni a férfisovinizmus alatt lappangó félelmeket és gyámoltalanságot. És mindezt nagyon szerethetővé tenni. Azt hiszem, sikerült.

Gulyás Hermann Sándor , Király Attila / Tesztoszteron / Fotó: Prokl Violetta

Milyen színházi hagyományokra épít az előadás? Nekem az alaphelyzetről egyszerre jutott eszembe Mrożek Mulatsága és Tarantino Kutyaszorítóban-ja, de nagy számban láthatunk „hagyományos” vígjátéki elemeket, sitcom-szerű helyzeteket…

Erre a kérdésre nehezen tudok válaszolni. Ha van egy történet, amit elő kell vezetnem, elképzelek egy előadást úgy, ahogy azt lelki szemeimmel jónak látom, azután azt megpróbálom megvalósítani. A próbafolyamat során belekerül a színészek személyisége, kreativitása, egyéni humora, érzékenysége, ami gazdagabbá teszi az elképzeléseimet. Közben nem gondolok hagyományokra.

Horváth Illés / Fotó: Prokl Violetta

A hét férfi hétféle „férfiszerepet” képvisel, de minden figura erősen ironikusan van megjelenítve. Lehet ma a „macsózást” – pláne a „zenés macsózást” – irónia nélkül szemlélni, egyáltalán van még értelme a „férfiszerep” kifejezésnek?

Semmiképp sem szeretném a macsózást irónia nélkül szemlélni. Általában hasznosnak vélem az iróniát, elsősorban az öniróniát, ami megakadályozza, hogy túl komolyan vegyük magunkat. Aki túl komolyan veszi magát, az humortalanná válik. Vagy rosszabbá… Egyébként az előadásnak megvannak az őszintén, érzékenyen kitárulkozó részei is, ahol minden irónia nélkül nyilvánulnak meg a szereplők. Az életben pedig az úgynevezett férfiszerep helyett fontosabb lenne odafigyelnünk arra, hogy az emberszerepet jól alakítsuk…

Tesztoszteron / Fotó: Prokl Violetta

Folyamatosan nőkről van szó a darabban, mégis kizárólag férfiak vannak a színen. Olyan, mintha mumusokról beszélnének — tényleg ekkora a szakadék férfiak és nők között, vagy ez is csak egy sztereotípia?

Az előadás pont ennek a szakadéknak a képzetéről szól, és, hogy mi történik, ha ennek a mélyére nézünk.

Figeczky Bence / Tesztoszteron / Fotó: Prokl Violetta

Van olyan a hét szereplő közül, akinek a szemléletmódjával azonosulni tudsz? Vagy ezek mindannyian kudarcot vallott figurák?

Azt tartom igazán izgalmasnak a színházban, ha a szereplők szemléletmódja változáson megy keresztül. Legalábbis megkérdőjeleződik. Nem gondolom, hogy ezek kudarcot vallott figurák lennének. Igyekeztem pozitív végkicsengést adni a történetnek. A szereplők mindannyian nyernek ezzel a nehéz éjszakával, sokat tanulnak belőle.

Talán a Végh Péter játszotta apafigura, Stavros mutat rá leginkább a macsószerep ürességére, amely ráadásul az utána következő nemzedék(ek) életét is meghatározza. Szerinted le lehet térni erről a sínről, vagy szükségszerű, hogy minden generáció beleessen az előtte járók hibáiba?

Nagyon örülök ennek a kérdésnek. Határozottan vallom, hogy kötelességünk az életben letérni ezekről a sínekről! Észrevenni, hogy mi az, ami szinte sorsszerűen determinál minket felmenőink életviteléből, tulajdonságaiból, megérteni a folyamatot és megállítani azt.

Horváth Illés / Fotó: Prokl Violetta

Több régi nagy sláger is elhangzik a színészek előadásában, talán Balázs Fecó van a leginkább felülreprezentálva a Homok a szélben-től az Érints meg-ig. Miért éppen ezeket a számokat választottátok?

Először is azért, mert ezek marha jó számok, amiket nagyon szeretek. Zságer-Varga Ákos barátom pedig nagyon izgalmasan hangszerelte őket maivá, úgy, hogy a színészek előadásában olyanok legyenek, mintha egy profi zenekar lenne a színpadon. Ez óriási teljesítmény a társulattól! Emellett azt gondolom, hogy Balázs Fecónak ezek a dalai magukban hordozzák a férfilélek kvintesszenciáját. De hogy az előadás szellemiségéhez hűen fogalmazzak: ezek a dalok romantikus regiszterekbe emelik a macsóizmust…

Szerző: Gyenge Balázs