Önismereti utazások a tánc színpadán – Interjú Balkányi Kittyvel és Wéninger Dalmával

2020 január 26. vasárnap, 7:00

A tavaly bemutatott dupla est most újra visszatér a Mu falai közé: január 31-én Balkányi Kitty és Wéninger Dalma táncelőadását láthatja a közönség. Az Imre Zoltán Program táncművészeti kezdeményezés célja a fiatal tehetségek támogatása és képzése mellett a jövő nézőgenerációjának kinevelése is.

Balkányi Kitty

Interjú Balkányi Kittyvel:

Mi az oka a témaválasztásnak?
Sajnos úgy látom, hogy manapság a legszeretetteljesebb családi közegben élő és nevelkedő emberek közül is sokan küzdenek kapcsolati problémákkal, negatív családi mintákkal, rögzült rossz szokásokkal és sémákkal. Sokan nem is tudatosítják magukban ezeket, csak szenvednek az adott szituációban, mások különböző módszerekkel próbálják megérteni, feloldani, megoldani. Szóval úgy éreztem, ez a téma érdekelheti az embereket, és mindig aktuális marad. Kik vagyunk és hogyan váltunk olyanná, amilyenné? Mennyit hoztunk magunkkal és mennyit nevelődtünk, integrálódtunk, fogadtunk el, szocializálódtunk?

Mesélj az alkotófolyamatról!
Gerincében az Inversedance Társulat művészeivel dolgoztam együtt, akiknek hálás vagyok, hiszen együtt kutattak velem – részben fizikai, részben szellemi kereséssel – és nyitottak voltak minden ötletemre. Nagyon izgalmas és nehéz időszak volt ez az életemben. A téma olyan mélységeket hordozott magában, és olyan érzelmeket váltott ki belőlem és a kollégáimból, amire nem számítottam. Emocionálisan intenzív próbáink voltak, míg a mozdulatok olyan kifejező formákat nem kaptak, amik hordozták magukban azokat az üzeneteket, amelyekről beszélni kívántunk.

Mit jelent számodra a mozgásszínház?
A mozgásszínház számomra az a platform – mind nézőként, előadóként, vagy alkotóként, – ahol az összes kimondott, vagy nem kimondott gondolatomat és érzésemet megélhetem, kiélhetem.

Fotó: Futár Ernő

Milyen megoldásokkal tudjátok elérni, hogy a mondanivaló és koreográfia egymást erősítsék?
Fontos volt, hogy az előadók mit gondolnak az adott szituációról és karakterről, akinek a bőrébe bújnak, hogyan viszonyulnak hozzá, hiszen az ő megélésükön és előadásmódjukon keresztül jut el a mondanivaló a nézőkhöz. A darabban nincs történet-mesélés, a szereplők csak egy-egy rövidebb jelenet erejéig öltenek magukra különböző karaktereket. Az volt a cél, hogy érzéseket generáljunk, vezessük a nézőket, de teret adjunk a személyes megélésnek, belehelyezkedésnek.

Feldmár András magyar származású pszichoterapeuta szerint: „Onnan tudod, hogy valaki szeret, ha szabadabbnak érzed magad vele, mint amikor egyedül vagy”. Ezzel a gondolattal mennyiben tudsz azonosulni? Mit jelentenek Neked a szabadság és a szeretet fogalmak? Van közük egymáshoz?
A gondolat nagyon szép, és teljesen egyetértek vele, de sajnos szerintem a nyugati társadalmak nem azon a tudatszinten élnek, ahol ez meg tud valósulni. Én inkább azon a véleményen vagyok, hogy a kapcsolatok nagy része, még a legszeretetteljesebb is valahol tartalmazhat érdek jellegű összefonódásokat, éppen ezért elvárásokkal és megfelelési kényszerrel vannak átitatva. Ez a kettő pedig félelmet szül, és ahol félelem van, ott nincs valós szabadság.

Gyakran megesik, hogy a szülők/felnőttek nem tudatosan, saját félelmeik miatt kontrollálják túl gyermekeik életét, mely hosszú távon mindig kontraproduktív. Neked volt hasonló élethelyzetben részed? Hogyan reagáltál?
Igen, volt. A családom szeretetből és óvó szándéktól vezérelve 16-17 éves koromig autóval vitt mindenhova. A sarki boltig sem közlekedtem egyedül. Számomra ez akkor persze nagyon kényelmes volt, viszont egyáltalán nem tanultam meg tájékozódni. Ha jobbra kell fordulni, én biztosan balra fordulok. Lehet ez genetikus is talán, de szerintem nagyban hozzátett az is, hogy 16 évig nem kellett figyelnem merre is járok, boldogan ábrándozhattam a kocsi hátsó ülésén. Most, anyaként nagyon kell figyelnem magamra, mert tudom, hogy én is az aggódós szülők közé tartozom, de küzdök magamban ellene, mert tudom, hogy a fiammal akkor teszek jót, ha hagyom, hogy felfedezze az életet, én meg ott vagyok, ott leszek, ha szüksége lesz rám. Persze ezt kimondani könnyebb, mint megvalósítani, én is küzdök a sémáimmal.

Mi lenne az előadás mottója?
Vizsgáld meg magad újra és újra, és küzdj azért, amit helyesnek gondolsz, mert önálló entitásként ez a legnagyobb felelősségünk önmagunkkal és a környezetünkkel szemben.

Wéninger Dalma

Interjú Wéninger Dalmával:

Mi az oka a témaválasztásnak?
Az ELTE-s tanulmányaim során a morális szerencse témakörével foglalkoztam és elgondolkodtatott, mennyiben vagyunk képesek befolyásolni saját életünket, személyiségünket. Mennyiben határoz meg minket a környezetünk, neveltetésünk és mikortól beszélhetünk önálló döntésekről.

Mesélj az alkotófolyamatról!
A kreációs folyamat során több metódussal is kísérleteztünk. Időbe telt, amíg megtaláltuk azt a kommunikációs formát, ami úgy segítette a táncosokat, hogy közben az absztrakt tartalmakat is képesek legyünk mozgásba önteni. Mégis talán a legnagyobb nehézséget a kötelek fizikai ellenállása jelentette, mert a használatuk nem csak a mozgások kiterjesztésére alkalmas, de nagymértékben korlátozza is a táncosokat. Ennek a fizikai gátlóerőnek a kihasználása fontos dramaturgiai szerephez is jutott.

Mit jelent számodra a mozgásszínház?
A 21. században úgy gondolom, az embereknek egyre több valódi élményre van szükségük, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a testiség és a mozgás színházi közegben, elvontabb formákban is eljusson hozzájuk. Minőségi előadásokkal elérhetjük, hogy az intellektus mellett a mozgás is helyet kapjon, a nélkül, hogy az egyiket fontosabbnak, értékesebbnek titulálnánk a másiknál.

Milyen szerepekben jelenik meg a két táncos az előadás alatt?
Úgy gondoltam a két táncos a letisztult, érintetlen tudatalatti és a tudatos (környezet befolyásának kitett) én metaforájaként is értelmezhető, míg az őket összekötő kötelek a köztük húzódó bonyolult kapcsolati rendszert szimbolizálják.

Milyen megoldásokkal tudjátok elérni, hogy a mondanivaló és koreográfia egymást erősítsék?
A munkafolyamat során kiindulópontokat adtam a táncosoknak, amikkel utána kísérleteztünk, addig, amíg meg nem találtuk a koncepcióhoz legközelebb álló megoldást. Így épült fel a darab struktúrája lépésről lépésre.

Fotó: Futár Ernő

A manapság tapasztalt intenzív „zajban” milyen módszerek segítenek Neked személyesen, hogy ráláss arra, aki valójában vagy, és ne csak az elvárt szerepek szerint működj?
Ez még várat magára, nem hiszem, hogy megtaláltam a módszert, abban sem vagyok biztos, hogy képes vagyok rálátni magamra, de igyekszem minden nap egy kicsit többet megtudni.

Szerinted létezik olyan helyzet, amikor semmilyen „szerepet” (a szüleim jó gyereke, a megbízható munkavállaló) nem alakítunk?
Úgy gondolom, ha létezik is olyan ember, akinek ez sikerül, ő is évekig tartó gyakorlás után képes ezt megtapasztalni, nem hiszem, hogy az így szerzett önazonossága egy helyzettől függene. Ha valaki képes elérni a „címkék” nélkül létezés állapotát, az egy hosszú önismereti folyamat eredménye lehet csak.

Ha egy mondattal/szókapcsolattal kellene leírnod az előadást, mi lenne az?
Rövid kis állomások egy hosszú utazás kezdetén.

A Wéninger Dalma: Stations / Balkányi Kitty: Bezzeg az én anyám című előadásokról bővebb információ a MU Színház honlapján tekinthető meg.