„A színházban is kukkolunk” – Interjú Crespo Rodrigóval

2020 február 12. szerda, 10:13

Az eddig megszokott hat helyett az idei évadban nyolc előadást mutat be a Jászai Mari Színház, de más szempontból is „bevállalós” szezont fut a tatabányai társulat.

 Szakács Hajnalka, Honti György / Fotó: Prokl Violetta 

Ha úgy vesszük, éppen az évad felénél tartunk, hiszen a tervezett nyolc bemutatóból négyen már túl vagytok, ugyanennyi van még hátra. Eddig milyenek a tapasztalataitok?

Nagy zenés bemutatóval, a Cabaret-val indítottuk az évadot, Béres Attila rendezésében. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy fejlesszük a színház hangtechnikai eszközeit, és sikerült is nagyot előrelépnünk ezen a téren. A szükséges fejlesztések egy részét el tudtuk végezni, és nagy öröm, hogy mostantól a nézők számára érzékelhetően jobb hangzást tudunk biztosítani egy-egy élőzenés előadásnál.

Az idei első stúdióbemutatónk Pintér Béla Szutyok című előadása volt, amely ugyancsak érdekes kihívást jelentett a társulatnak. Guelmino Sándor saját maga és a társulat számára is újfajta színházi formával kísérletezett. Színészként elmondhatom, hogy nagyon élvezetes játszani a darabban, az pedig különösen jó érzés, hogy a nézőink is szeretik ezt az egyáltalán nem könnyű történetet.

A harmadik bemutatónk, a Horváth Illés rendezte Tesztoszteron esetében is adódtak érdekes kihívások, némelyik színészünknek például a szerepe kedvéért meg kellett tanulnia hangszeren játszani. Király Attila korábban sohasem dobolt, Maróti Attila sosem basszusgitározott, végül mégis sikeresen összeállt a „Tesztoszteron Band”, és a fiúk nagy sikerrel nyomják a Balázs Fecó-számokat.

 Bakonyi Csilla, Honti György, Crespo Rodrigo / Fotó: Prokl Violetta 

Az utolsó bemutatónk 2019-ben a Francia rúdugrás volt, amely közkívánatra lett elővéve, hiszen évek óta játszottuk felolvasószínházi formában, mostantól pedig bérleten kívüli stúdióelőadásként várjuk rá a nézőket. Az eddig bemutatott négy előadásunkból egyébként háromnál – a Szutyoknál, a Tesztoszteronnál és a Francia rúdugrásnál – várólista van, a Szutyok és a Tesztoszteron esetében bérletszünetes előadásokat is be kellett tennünk a műsorba, hogy kielégítsük a nézői igényeket. Eddig tehát, úgy érzem, jó évadot futunk.

Hátravan még a Vonat elé leguggolni című, Czukor Balázs által írt és rendezett előadás, az Ádám almái (Vidovszky György), a Ha elállt az eső (Guelmino Sándor) és a Részegek (Sebestyén Aba). Ez azt jelenti, hogy az eddigi évadokhoz képest kettővel több bemutatótok lesz idén. Bírjátok, bírni fogjátok a megnövekedett terhelést?

Az, hogy összesen nyolc bemutatónk van, nem jelenti azt, hogy a színészeknek több darabban kell játszaniuk a korábbi évekhez képest. Sikerült két párhuzamos próbaidőszakot beillesztenünk az évadba, így jobban el lehetett osztani a művészekre eső terheket. A társulati tagok nagy része továbbra is három-négy bemutatóban tud benne lenni jó szereppel. De bizony a többi munkatársunknak – akik a gyártáson dolgoznak, akik a háttérben segítik a munkánkat díszítőként, kellékesként, öltöztetőként, fény- vagy hangtechnikusként – nagy terhet jelent, hogy szorosan követik egymást a bemutatók. Terveink szerint jövőre vissza fogunk térni az évi hat bemutatóra.

 Crespo Rodrigo, Lapis Erika, Szakács Hajnalka, Bakonyi Csilla / Fotó: Prokl Violetta 

Nem tartottatok attól, hogy a nézők idegenkedve fogadják majd, hogy kizárólag kortárs műveket visztek színre idén?

Úgy gondoltuk, hogy tudunk egy olyan merítést adni a kortárs darabokból, amellyel bemutathatjuk a közönségnek, hogy napjainkban is születnek élvezhető és átélhető darabok. A Vonat elé leguggolni például ősbemutató lesz, Czukor Balázs kifejezetten a mi felkérésünkre készíti ezt a rendhagyó József Attila-előadást. Ha úgy tetszik, ez egy „bevállalós” évad, de a nézőnktől felénk irányuló bizalom engedett bennünket ebbe az irányba mozdulni – egyelőre úgy tűnik, hogy beigazolódik az elképzelésünk.

Említetted a technikai fejlesztéseket. Művészi szempontból merre látod a fejlődés lehetőségeit a társulat számára?

Nagy kérdés, hogy mit nevezünk fejlődésnek egy társulat életében. Nálunk is vannak hullámzó periódusok, de azt gondolom, továbbra is megvan bennünk a nyitottság, és minden egyes munkával tapasztaltabbak leszünk és még közelebb kerülünk egymáshoz. A színházunk erőssége éppen ez a csapat, amelynek a tagjai jól tudnak együtt dolgozni. A színészkollégák interjúit olvasva feltűnt, hogy szinte mindannyiuk nyilatkozatában elhangzik a „szeretet” szó. Nehéz megmondani, hogy ez miért alakult így, de ha már így alakult, vigyáznunk kell erre a szeretetre. Mégpedig úgy, hogy semmit nem szabad készpénznek vennünk, vagy olyan adottságnak gondolnunk, ami sosem múlhat el. Folyamatosan gondoznunk kell magunkat, a csapatot, a társulatot. Törődnünk kell egymással és magunkkal, továbbra is úgy kell dolgoznunk, hogy minden egyes munka a személyes ügyünk legyen, és nagyon komolyan kell vennünk azt, hogy színházat csinálunk. Természetes, hogy nem minden pillanatban vagyunk egyformán tehetségesek, egyformán koncentráltak, egyformán motiváltak. Ehhez kell egy jó csapat, amelyben mindig van valaki, aki tovább tudja lendíteni a többieket a holtponton. Azt gondolom, eddig ez nálunk szerencsésen alakult, és az lenne a jó, ha ezt a szellemiséget továbbra is meg tudnánk őrizni.

 Honti György / Fotó: Prokl Violetta 

Nemrég rendezőként is kipróbálhattad magad. Miért éppen Mohácsi István Francia rúdugrás című komédiájával debütáltál?

Sosem voltak rendezői ambícióm, de mivel, mint mondtam, jó néhány élményünk volt már ezzel a darabbal kapcsolatban, világos képem volt arról, hogy mit szeretnék, ha a felolvasószínházi előadások után „rendesen” is színre visszük a Francia rúdugrást. Nagyon jó hangulatú próbaidőszak volt, öröm volt úgy dolgozni, hogy a csapattal folyamatosan segítettük egymás munkáját. A darabhoz egyébként hozzátartozik ez a közös ötletelés, tudtommal Pécsen is úgy csinálták meg, hogy közösen rakták össze az előadást. Szerencsémre nálunk is jól jött ki a dolog. Meg azért nem egy ördöglakat ez a színdarab. Nem azt mondom, hogy csak arra kellett figyelni, hogy ne ütközzünk össze, mert egy csomó mindent ki kellett találnunk, de néha az igényelte a legtöbb energiát, hogy a nevetéstől egyáltalán folytatni tudjuk a próbát. Még mindig sok meglepetés tud érni minket, pedig azt hittük, hogy fel vagyunk készülve a szöveg hatására.

Nem tartottatok attól, hogy a szemérmesebb nézők felháborodnak azon, hogy egy ilyen sikamlós darabot mutattok be?

Pont ezért nem raktuk be a bérletes előadások közé. Kellő mennyiségű információ található a színház különböző felületein arról, hogy mi is ez a darab, és akit az ilyesmi nem érdekel, az eleve el tudja kerülni. Nem szerettem volna, hogy bárki kellemetlenül érezze magát. Frivol dolgok vannak az előadásban, de nincs benne meztelenség vagy vulgaritás. Szerintem pont azon a határon mozog, ami ízléses, bizsergető, de nem obszcén – ami jó estét ad egy embernek.

 Bakonyi Csilla, Crespo Rodrigo / Fotó: Prokl Violetta 

Annak ellenére, hogy nincs nyílt obszcenitás a darabban, közösségi élményként, a nézőtéren ülve mégis elég zavarba ejtő tud lenni egyik-másik jelenet…

A színházban lehet zavarban lenni, és nem feltétlenül a meztelenségtől vagy egy kimondott szótól. Vannak szituációk és emberi érzelmek, amelyeket nem szoktunk kívülről nézni. Ha az életben olyan helyzettel találkozunk, mint amilyenek a Francia rúdugrásban láthatók, abban valószínűleg érintettek vagyunk pro vagy kontra: vagy mi okoztunk, vagy nekünk okoztak valamit, ami szélsőséges lelki állapotba sodor bennünket. Pont ez itt az izgalmas, hogy kívülről láthatunk ilyen intim helyzeteket. Valamiért benne van az emberben a kukkolás iránti vágy. Bizonyos értelemben a színházban is kukkolunk, de nem mindegy, hogy mit.

A szórakoztatás mellett lehetőséget adhat a darab valamiféle komolyabb tanulság levonására?

Ha elvonatkoztatunk a humortól, akkor azt kell mondanunk, szörnyű, amit látunk. Hogy mennyire nem tudnak beszélni egymással ezek a párok, és hogy mennyire uralkodik az egyik a másikon – Kati és Gyula (Lapis Erika és Kardos Róbert) párosában a nő, Zsuzsa (Bakonyi Csilla) és Ákos párosában a férfi. Ez valószínűleg abból táplálkozik, hogy sokszor saját magunkkal sem vagyunk jó „partneri viszonyban”. Az önelfogadásra való törekvés helyett mindig csak hajtunk valamit, és nem akarunk mélyebbre látni a létezésünkben, mert megijedünk, ha szembesülnünk kell valamivel magunkkal kapcsolatban. Rettenetes dolgok derülnek ki jelenetről jelenetre. Ez egy dráma is lehetne a kiüresedett kapcsolatokról, de aztán mégis minden helyzet a humor felé billen el. Ennek ellenére szerintem a szórakoztatáson túl van a darabban egy-két olyan pillanat, amikor a néző könnyen érintve érezheti magát.

Kardos Róbert, Lapis Erika, Bakonyi Csilla, Crespo Rodrigo / Fotó: Prokl Violetta 

Mintha az lenne a darab végkicsengése, hogy a jó szex minden párkapcsolati problémára megoldást nyújt. Ennyire egyszerű lenne a recept?

Másképp fogalmaznék. A darabban nem a szex oldja meg a problémákat, hanem a lebukás, a kényszerű őszinteség egy pillanatnyi kegyelmi állapotot idéz elő a történet végén. Mintha a szereplők egy pillanatra őszinték lennének magunkhoz és egymáshoz, és egy pillanatra azt gondolják, hogy ezen az úton el lehet indulni. De aztán mégis felsejlik, hogy az ember élete nem csak ennyi, és már láthatjuk is, hogy a kegyelmi állapot nem sokáig lesz fenntartható egyik kapcsolatban sem. Ha lenne Francia rúdugrás 2, azt akár meg lehetne írni tragédiaként is.

Szerző: Reichert Gábor

Köszönet a tatabányai színháznak!