“Most nem egy adott szerephez keresem az inspirációt” – Interjú Bata Évával

2020 május 06. szerda, 7:00

Csehov Egyfelvonásos komédiáiról és a karanténos hétköznapokról is mesélt a színésznő Kővári Gyöngyi Krisztinának.

A vírushelyzetre tekintettel csak telefonos interjúra van lehetőségünk. Nyilván jobb lett volna személyesen találkozni és beszélgetni. Hogyan viszonyulsz ehhez a kérdéshez, mennyire fontosak számodra a személyes kapcsolatok?
Alapvetően a személyes találkozások híve vagyok, szerintem ezek jelentik a minőségi társas kapcsolatok alapját és építőkövét. Azért különösen fontosak számomra, mert egy telefon- vagy videóhívás esetében azok a dolgok, amik egy személyes beszélgetés alatt rögtön egyértelműek, egész egyszerűen nem derülnek ki, és vannak olyan energiák, amik nem tudnak megszületni személyes jelenlét nélkül. Egy másik ember rezgéseit, kipárolgásait és a kémiát például csak személyes találkozások alkalmával érzékeljük.

Hogyan éled meg ezt a helyzetet?
Borzalmas ez a helyzet, de mégis próbálom a jó oldalát megfogni. Nagyon hasznos néha így elvonulni a világtól, és csak a legszükségesebb dolgokat elvégezni, a legszükségesebb helyzetekkel foglalkozni. Nyilván, aki tudatosan éli a mindennapjait, és figyelemmel van saját magára, az igyekszik megteremteni egy hétvégét, vagy akár csak naponta néhány percet arra, hogy igazán le tudja magát csitítani, hogy igazán magával tudjon foglalkozni. Ilyenkor figyelő álláspontba helyezkedik és nem folyamatosan a részese valamilyen történésnek. Ez most ilyen szempontból egy koncentrált helyzet, amit akár a javunkra is fordíthatunk, és biztosan érdemes kihasználni is, mert nagyon ritkán adódik ilyen lehetőség.

Egyfelvonásos komédiák / Fotó: Aranytíz

Nemrégiben részt vettél egy úgynevezett „karanténmese” sorozatban. A hangodat kölcsönözted egy rövid történetnek, ami meghallgatható a Facebook oldaladon is. A digitális lehetőségek segítségével derűt és jókedvet hoztál számos család otthonába. Te magad hogyan viszonyulsz ehhez az új, internetes világhoz és a szakmád szempontjából látsz-e benne lehetőségeket?
Én egy ősember vagyok ebből a szempontból, és őszintén szólva halálosan csodálom azokat az embereket, akik otthon vannak az informatika világában, vagy akár abban, ami nem-materiális, nem a papír és a toll világa. Otthonosabban érzem magam akkor, amikor a régimódi megoldásokról van szó, gondolok itt arra, hogy fogom magam és leveszek a polcról egy könyvet, hogy elolvassam. Ebben a kénytelen-kelletlen helyzetben viszont nincs más lehetőségünk, így ezt a platformot kell használnunk.

Hogyan telnek a mindennapjaid ebben a megváltozott helyzetben? A művészek általában tevékeny emberek, akik igénylik az inspirációt, hogyan hat erre a bezártság?
Jó, hogyha van egy napirendje az embernek, hogy ne csússzon szét, vagy legalábbis érdemes egyik napról a másikra kitalálni feladatokat és teendőket. Az inspiráció most nem a klasszikus értelemben jelenik meg; hogy egy példával éljek, most nem egy adott szerephez keresem az inspirációt. Inkább úgy látom, hogy ez a jelenlegi helyzet vagy folyamat, ami a világunkban zajlik egyfajta hosszútávú inspiráció. Az előnyeit nem tudjuk feltétlenül most kamatoztatni, de a későbbiekben mindenképpen a hasznunkra válhat.

Gondolom számos munkád is félbeszakadt. Milyen projekteken dolgoztál mostanában?
Az előző év vége, augusztustól decemberig elég sűrűre sikeredett, három bemutatóm volt és ezeket párhuzamosan is próbáltam. Most viszont nem próbáltam. Nyilván a futó előadásaimat érinti, illetve áprilisban kezdtük volna forgatni A mi kis falunkat, ami tolódik. Iszonyú türelemre és fegyelemre van most szükség.

Mennyire vagy türelmes típus?
Helyzetfüggő, de alapvetően igen-igen türelmes embernek tartom magam, mégis, ha egy szóval kellene magam jellemezni, akkor inkább azt mondanám, hogy szívós vagyok és igen, fegyelmezett is tudok lenni, és azt gondolom, hogy ebben az elmúlt egy hónapban – mióta itthon vagyok – mindezt jól is gyakorlom.

Egyfelvonásos komédiák / Fotó: Aranytíz

Mit látsz a környezetben, a kollégák hogyan reagálnak? Van-e a szakmának, a művészvilágnak, a színházaknak túlélési stratégiájuk?
Nyilván a gazdasági részébe nem ástam bele magam, de az biztos, hogy iszonyatosan nehéz ez a helyzet, olyasmi, amivel még senki sem találkozott. Várni kell, figyelni kell, magunkat, a környezetünket, és nyitottnak lenni bármire, ami esetleg majd megoldást adhat.

Az Aranytízben játsszátok Csehov Egyfelvonásos komédiáit. Mennyivel másabb egy nem kifejezetten színházi közegben működni?
Gobbi Hilda mondta azt annak idején, hogy lengő trapézon is lehet színházat csinálni. Nagyon egyet értek ezzel, ugyanis, ha vannak emberek, akik nézik, és vannak emberek, akik csinálják, akkor azt gondolom, tök mindegy, hogy hol vagyunk.

Hogyan csöppentél a darabba?
Akkor kezdtük el próbálni, amikor az első évemet csináltam szabadúszóként. Szőcs Artúrral együtt kezdtük a főiskolát, ő a rendező szakot, és majdnem minden vizsgájában szerepeltünk Rusznák Andrissal, aki az osztálytársam volt. Így hárman nagyon szeretjük is egymást, és mint kollégák nagyon jól tudunk együttműködni. Mindig mondtuk, hogy „jaj de jó lenne, de kéne”. Erre Artúr előállt az ötlettel, hogy rendez valami kétszemélyeset. Keresgéltünk, és végül Csehovra esett a választás. Gyakorlatilag három-négy hét alatt össze is raktuk, köszönhetően annak, hogy annyira ismerjük egymás nyelvét és világát, illetve a zökkenőmentes kommunikációnak. Nagyon szeretetteljes és iszonyú pontos munka volt. Azt hiszem, így tudnám megfogalmazni. Nagyon sokat köszönhetünk az Aranytíznek, ahol tárt karokkal fogadtak minket, és az összes igényünket és vágyunkat – amennyire csak tudták – teljesítették.

Az interjút készítette: Kővári Gyöngyi Krisztina