A Cinóber hadművelet a MU Színházban – Interjú Nagy Péter Istvánnal

2020 október 06. kedd, 8:15

A Soltis Lajos Színház, a KB35 és a Kőszegi Várszínház közös előadásának budapesti bemutatóját 2020. október 10-én tartják a MU Színházban.

Hogyan jött az ötlet, hogy Kárpáti Péter Cinóber hadművelet című drámája és E.T.A. Hoffmann KisZaches című kisregénye alapján készíts előadást?

Gimnáziumban találkoztam először Hoffmannal, és egyből magával ragadott az alkotói világa. Hihetetlen fantáziával és szabadsággal dolgozik, ami rám nagyon inspiratívan hatott: a zenei motívumai, a szürreális képisége, a fantasztikus horror és krimi elemek, az egésznek van egy nagyvonalúsága a szélsőértékek terén, miközben alapszinten pontosan felrajzol egy társadalmi keresztmetszetet. 16-17 évesen foglalkoztunk is a Soltis Lajos Színházban Az arany virágcserép színrevitelével, ami komoly kihívások elé állította az akkori csapatot, de ez egyben örömteli pillanatokhoz is vezetett, hogy lám, mi mindent meg lehet oldani a színházban. Néhány évvel ezelőtt aztán az osztályommal volt szerencsém látni a Cinóber hadművelet ősbemutatóját a bécsi Volkstheaterben, és akkor felötlött bennem, hogy milyen nagyszerű lenne újra egy Hofmann ihlette anyaggal foglalkozni.

Mesélj az alkotófolyamatról!

Két évvel ezelőtt a Szentivánéji álmot vittük színre ezzel a csapattal. Nagyon komplex előadás született, amihez a mostani munka több ponton kapcsolódott. Itt egy egész hasonló módon felfogott világ működik tündérekkel, polgárokkal, uralkodókkal. Csak most azzal indul a történet, hogy az utóbbi felrúgja a világ működését és ebben a kibillent állapotban próbálja aztán végig bizonygatni a saját létjogosultságát. Sokkal hangsúlyosabban lehet tehát egy félrecsúszott társadalmi működésről gondolkodni, amibe mi magunk beágyazódunk. Úgy is, mint egyének, és úgy is, mint egy alkotóközösség. Közben viszont szinte ugyanolyan tág esztétikai keretek között randalírozhattunk, mint a Shakespeare darab esetében.

Összességében nagyon klassz összjáték volt a próbafolyamat. Hihetetlen mennyiségű munkát pakolt bele a csapat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez egy olyan közösségi színház, amelynek a tagjai a színpadi munkán túl minden egyéb feladatot is maguk csinálnak. Ebben az esetben úgy működtetnek egy kőszínházi igényű előadást, hogy nincsenek mellettük díszítők, kellékesek, öltöztetők. Mérhetetlen alázat van itt mindenkiben, a színpadon pedig valódi szikrázó csapatjátékot tudnak életre hívni és működtetni.

Devich Botond és Nagy Péter István

Az előadás egyetlen helyszínre koncentrálja a cselekményt, a darab díszlete iskolai színtér, melyet Devich Botond tervezett. Mi ennek a közegnek a jelentősége? Miért pont erre esett a választás?

A díszlet maga egy konstrukció, aminek a legkönnyebben értelmezhető eleme valóban egy osztályterem, de ez a tér hozzá van építve egy színházi portálhoz függönnyel és rivaldával, ami plusz kontextust is teremt. Az iskolai helyszín adódik a cselekményből is, a szereplők egy része egyetemi hallgató, de van itt professzor is, meg kollégiumi portás. Szerettük volna, ha az új rendszer, az erőszakosan bevezetett felvilágosodás, valahogy tükröződne egy intézményben. Ennek a letéteményese lett az osztályterem, amely – bár elvileg egyetemen vagyunk- sokkal inkább hasonlít egy általános iskolai tanteremre. Hiszen felülről felvilágosodást emlegetnek, mégis úgy kezelik a társadalmat, mintha kiskorú lenne. A próbaidőszak elején a színészek rengeteg olyan történetet hoztak, amik velük estek meg iskolás korukban. Ezek egy része blőd hülyéskedés – ami mindenkivel megesik, talán a közeg inspirálja, vagy az életkori sajátságok. Megdöbbentő volt viszont, hogy mindenkinek van valamilyen kapcsolata az iskolai bullying-gal. Ez is előkerül a darabban, egész hatalmas téma, nagyon fontos foglalkozni vele. Aztán jó néhány sztori motorja a rendszer, az iskola, a maga sokszor életidegen szabályaival, ami abszurd helyzeteket eredményez. Ebből a sokféle indíttatású személyes történetből olyan etűdök születtek, amik személyes ízt adnak az előadásnak.

A darab sokszorosan rétegzett történet, az iskolai (Boldizsár diák és köre), az udvari (a Nagyherceg és köre), a tündéri (Cinóber, Rosebelverde és mások), emellett a privát-szerelmi és a közösségi-politikai történések fonódnak egymásba a színpadon, mindez tánccal és mozgással, Mozart zenéjével. A Hoffmann kisregényben nincs szigorú kompozicionális kötöttség, viszonylagos kaotikusság jellemző, ugyanakkor mégis van egy határozott íve az elbeszélésnek. A rendezés hasonló koncepcióra épül?

Az előadás főleg Kárpáti Péter színpadi adaptációjára épül, cselekményben sokkal inkább azt követjük, mint a regényt, bár visszaloptunk néhány motívumot és szereplőt Hoffmanntól is. A cselekmény nagy részében azt látjuk, hogy egy hendikepes kiskölyök felnőttként hogyan ejtőernyőzik be a legmagasabb pozíciókba, ahol aztán mindenki tapsol a totális inkompetenciájának. Rettentő okosan van kitalálva a kis Zachest körülvevő mágia. Sosem teljesen világos, hogy a környezete valóban zseninek látja-e, vagy van valami cinikus kummantás. Hogy ők is látják, hogy alkalmatlan vezető, de hallgatnak, mert félnek, vagy mert megalkudnak, vagy egyszerűen csak érdektelenek. Ez a jelenség az, ami valójában kiragadja a történetet a mesei közegből és becsempész a színpadra valami elkeserítően valódit a mi világunkból. Ennek viszont tényleg sokféle színtere van, a cselekmény pedig tele van fantasztikus elemekkel, amit muszáj kreatívan megfogni formailag is. Ebben pedig a zene és a mozgás alapvető eszközök az előadásban.

A darab a való világ abszurd leképezésére vállalkozik, a mese-formát átírja abszurd realizmussá. A csodás elemek mellett igen komoly témákat dolgoz fel, ilyen például többek között a kizsákmányolás-jelenség, vagy a politikai hierarchia. Kiknek ajánlanád az előadást?

Tulajdonképp mindenkinek. Ez egy igazi népszínház: szórakoztatóan elmesélt súlyos történet, fanyar párhuzamokkal a mai világra nézve, ugyanakkor némi vigaszt is felcsillant a színházon keresztül, ami egy menedék. Olyan fórum, ahol olykor még talán lehet szabadon gondolatokat cserélni. És persze tehetjük ezt úgyis, hogy közben vaskosan kiröhögjük magunkat, ahogy egy jó komédiánál kell.

Ha egy mondattal/szókapcsolattal kellene leírnod az előadást, mi lenne az?

Egy kritikában azt olvastam, olyan lett ez az előadás, mintha a Soltisos Szentivánéji szatírjátéka lenne. Ez szerintem nagyon pontos. És még megtoldanám azzal is, hogy a két előadásunk ugyanabban az univerzumban játszódik, csak hogy lehessen ezt még tovább gondolni.

Az interjút készítette: Bögre Krisztina/MU Színház

Soltis Lajos Színház – KB35- Kőszegi Várszínház:
A Cinóber hadművelet
Budapesti bemutató – 2020. október 10-én, 19:00 órakor a MU Színházban