“A legfontosabb, hogy őszintén és érzékenyen tudjunk kommunikálni” – Interjú Oszter Alexandrával

2020 október 17. szombat, 9:02

Beszélgetés az Orfeum Anyád kínja című vacsoraszínházi előadásának négy színésznőjével – ezúttal Oszter Alexandrával.

Haumann Petra, Horváth Lili, Oszter Alexandra. Ők mint a hazai színészóriások gyermekei is naggyá váltak, nemcsak fizikailag, hanem karrierjüket tekintve is. Időközben mindhárman édesanyák lettek, tudják, hogy milyen volt gyereknek és milyen most édesanyának lenni. Kisfalvi Krisztina, az ország talán legismertebb női szinkronhangja is mesél színésszé válásáról. Az Orfeum színpadán mindannyian anyaszerepben játszanak, ezúttal azonban “életszerű” szerepeikről is kérdezték őket.

Fotó: Orfeum

Mára már sokan tudják rólad, hogy remek kézügyességed van és gyermekkönyveket is illusztrálsz rajzaiddal. Saját magadat hogyan ábrázolnád? Mi jellemző rád anyaként, ami téged is egyedivé tesz az anyukák között?

Hát, persze már látom is a képet: középen lennék én, köröttem a természet és a családom. A természet számomra nagyon fontos, hiszen onnan merítek erőt és ihletet. A természetből töltődöm, igazából a természet, mint a termékenység szimbóluma vesz körül minden nap.

A szó legszebb értelmében ősanyának is gondolod magad?

Nem, ezt így nem mondanám, mert ma már mást értünk alatta. De ha mint női minőségre gondolsz, akkor megköszönöm a titulust.

A kislányok apásak, a kisfiúk anyásak – általában a lányok az apukájukhoz szeretnének férjhez menni, a fiúk meg majd egyszer elveszik az anyukájukat feleségül. Te inkább anyás vagy apás voltál kislányként?

Inkább anyás voltam, de azt hiszem, hogy leginkább ez mégis mindig dinamikusan változott. Amikor nagyon kicsi voltam, akkor apás időszakomat éltem, kamaszként meg anyás és ez később hullámzott állandóan. Rajtuk is láttam, hogy szerettek volna akkor is közel kerülni hozzám, amikor épp a másik szülőmhöz „húztam”. Ez teljesen természetes volt, hisz láttam, hogy megy köztük a láthatatlan, kedves szülői verseny, azért, hogy melyikükért legyek épp oda jobban. Felnőtt fejjel azt mondom, hagyni kell, hogy a gyerek úgy érezze, hogy az a szülő, amelyik épp nincs annyira előtérbe tolva, ne keseredjen el. Teljesen természetes folyamat ez egy gyerek életében. Esténként előfordulhat, hogy a gyerek azt a szülőt hiányolja, aki épp nincs otthon. Az én életemben rendhagyó volt, mert egy évig hárman voltunk, aztán utána négy évig ketten voltunk a kisfiammal. Így ő inkább anyás, de a pótapukáját is nagyon szereti. A párom például íjat készít neki, így a gyerekem megkapja tőle a férfi mintát. A párom azt a minőséget képviseli, aki a következetes, erős, nem lágyuló, nem engedékeny apa-kép. Csodálatos látni, hogy a kisfiam egyre gyakrabban keresi a párom társaságát.

Fotó: Orfeum

Fiús anyaként mi az az intelem, amire majd fel akarod hívni a gyermeked figyelmét, amikor majd bontogatja szárnyait a lányok irányába?

Megoldani nem akarom semmiképp sem helyette majd a lányokkal való dolgait. Túlzásba sem szeretnék esni, hogy úton-útfélen tanácsokkal látom el, mert az sem egészséges. Most még, amíg kisebb, próbálom arra nevelni, hogy a beszélgetés nagyon fontos. Tanuljon meg olvasni a jelekből, a másik ember mimikájából, a testbeszédből, ezért gyakran mondom neki például, hogy aki online felbukkan, az nem barát. Nem tudhatom, milyen ember, akiből nem tudok olvasni, akinek nem hallom a hangját, akinek nem látom a testbeszédét és a kémiáját sem érzem. Ha nincs vele interakcióm testközelből, akkor nem tudom érzékelni őt hitelesen. A legfontosabb, hogy őszintén és érzékenyen tudjunk kommunikálni. Ha egy gyerek ki tudja magát fejezni, hogy például „Figyelj mama, engem tegnap megbántott a Petike, mert azt mondta, hogy nem vagyok olyan jó a fűszálfonogatásban”, akkor ez érzelmi fejlettsége mutat arra, hogy pontosan ki tudja magát és az érzéseit fejezni és, hogy mi bántja. Vagy ha repdes, hogy „Jaj de örülök, azt mondták az oviban, hogy szép repülőt készítettem” , tehát ha ki meri és ki tudja magát fejezni, az mindenképp azt jelzi, hogy a gyermek érzelmileg érettebb, és mindez az előszobája annak, hogy majd, amikor találkozik egy lánnyal, akkor nem feltétlen csak az lesz számára vonzó, hogy de szép hosszú haja van vagy épp milyen szép fehér a foga. Ha korán kialakul egy gyerekben a minőség előtérbe helyezése, mert vannak szempontjai a választásnál – bár tinikorban pont ezek a külsőségek a legfontosabbak – és képes beszélgetni a másikkal, akkor, amikor már egy döntési helyzetbe kerül. Például amikor megkérdezi majd, hogy „Anya, szerinted itt mit csináljak most ebben a helyzetben?”, akkor mondhatom neki, hogy „Kisfiam, legyél megfigyelő a helyzetben, beszélgessetek sokat és figyelj a másik rezdüléseire!”

A kisfiad mire tanított meg Téged?

Sok mindenre, nagyon sok mindenre. Az első: a türelem. Már azzal, hogy megszületett, rengeteg mindent tanultam, olyat is, amiről nem is tudtam, hogy képes vagyok rá. Ez a türelem nem az a gyomor-remegős, ideges türelem, hanem az, amikor zsigerileg megtanulod, hogy „nyugalom, béke van”. Nem olyan türelem ez, hogy erővel nyugtatod magad, miközben mindjárt agyvérzést kapsz, az ugyanis még többet árt, mint használ egy gyereknek. Akkor már jobb, hogyha kiüvöltöd magad. A gyermekem megtanított belül egy olyan szemléletre, hogy ösztönösen tudom, érzem, mikor mire kell koncentrálnom. Egy gyerek priorizálni tanít. Amikor egyedül maradtam vele, rögtön szelektálnom kellett, hogy mik a legfontosabb dolgok. A második, hogy megtanított belső nyugalomra, ösztönös belső esszenciák érzékelésére. Ő még ezt nem is tudja, még kicsi, majd idősebb korában fogja majd ezt realizálni. Szerintem bőven ráérek majd akkor beszélgetni vele erről.

Fotó: Orfeum

A harmadik: az ember nagyon tisztán, érthetően és következetesen folytasson párbeszédet, különben nem értik. Egy gyerek nem tud „felnőttül” beszélni. A felnőttek sokszor meg azt hiszik, hogy amit mondanak, természetszerűleg érthető mindenki számára. De nem, nem érthető. Ha nem a legkristálytisztábban fejezzük ki magunkat, akkor félre csúszhat a kommunikáció, hogy aztán ember legyen a talpán, aki helyre rakja. A negyedik dolog, amire megtanított a kisfiam, hogy mindennek úgy tudjak örülni, mint gyerekkoromban. Amikor egy felnőtt tele van feladattal, mert például ebédet kell főzni, de közben ki kell teregetni és még a munkát is el kell végezni, mert jött négy e-mail, és meg kell őket válaszolni, mert ki keres pénzt, ha nem én, és a gyereknek is szólni kellene, hogy hahó, hahó, a házi feladatát is meg kell még csinálnia és akkor? Én magam még sehol nem vagyok, nem olvastam, nem mentem el futni, nem foglalkoztam saját magammal és az idegösszeomlás határán vagyok… Nos akkor jön oda a gyerek, hogy „Anya, anya, nézd, milyen gyönyörű ez a szarvasbogár!”. Akkor legszívesebben agyontaposnád szerencsétlen szarvasbogarat, de persze hozzátennéd, hogy „Jaj, istenem, most erre nem érünk rá, Kicsim, haladjunk, mert ezer dolog vár ránk!” Ilyenkor bekapcsol a lelkiismeret-furdalás, hisz érzem, mennyire messze kerültem az élettől. Ilyenkor kell mindent elengedni, elmerülni abban a gyönyörű szarvasbogárban és a saját gyerekedben.

Az Anyád kínja ikonikus jelenetét – amikor a buszon utazol a két “rendetlen” gyermekeddel – sok édesanya felszisszenve nézi, mintegy magára ismerve, vagy mert stresszes hasonló helyzetet már megélt. Te éltél-e már meg hasonló helyzetet?

Hogyne. Nincs olyan anya, akit ne érintene meg, hogy egyszerre minden összejön. Zuhog az eső, és a gyerek tocsog a pocsolyában, majd végig nyalja a metrókapaszkodót, miközben én már az idegösszeroppanás szélén állok, azt sem tudom, merre fussak… Ilyenkor van az, hogy az ember azt mondja magában, hogy jó, de most keressük meg ebben a szituációban, amit élvezni fogok. Tudatosan leszoktatod magad arról fokozatosan – nekem sikerült, de nagyon kemény munkával és folyamatosan dolgozom magamon -, hogy nem azt kezded el sorolni, hogy mi a nehézség. Ha ezt teszed, egy végeláthatatlan csapdába kerülsz. Tehát: a négyezer forintos babakocsit tolod, miközben azt mondogatod magadnak, hogy ezért-azért nem engedheted meg magadnak az ötszázezer forintos, full extrás babakocsit, mert a férjem amatőr, az anyám szerint lúzer vagyok, az apám eközben a férjemet hibáztatja… Lavina… Ebből kikeveredni nagyon nehéz… És már nem is arra figyelsz, ami történik, hanem olyan dolgok spiráljába kerülsz, aminek köze nincs a helyzethez. Erről leszoktatni az agyat, a lelket, nos az a meló, az a munka.

Fotó: Orfeum

Muszáj átgondolni, hogy mindez a negatívumhad segít-e abban, hogy előrébb lépj, vagy inkább jó benne szenvedőként tocsogni? Ha veszel egy nagy levegőt – tudom, nem könnyű, de érdemes egyszer rászánni magát az embernek -, akkor mindjárt más lesz a négyezer forintos babakocsi is, mert nem kell rá vigyázni, nyugodtan akár magad után is kötheted egy madzagon, mert ha tönkre megy, veszel egy másikat. Aztán a gyereket megfogod, hónod alá kapod, aki ettől persze huncut kacajt hallat, majd mire hazaértek, beugrotok ruhástul a kádba, ökörködve rendbe szeditek magatokat, legfeljebb kupleráj lesz. Igaz, hogy vannak mindenkinek nehézségei és nem mindenkinek adódik az életében, hogy ideális körülmények között, bőségben éljen, de ha ezeket soroljuk folyamatosan, az életünk egy psziho-thriller lesz. Attól félhetsz, hogy előbb utóbb vagy a férjedbe, vagy a gyerekedbe vagy saját magadba vágod bele a nagykést. Belül pedig megy a monológ a rémségekről… Nagyon tudatos munka kell ahhoz, hogy ebbe ne essen bele az ember. Mi például a párommal együtt meditációval vagy speciális gyakorlatokkal meg tudjuk állítani ezeket a folyamatokat, nem visszük tovább és kész, mert nem akarjuk megoldani minden áron. Mert amilyen szinten épp vagyunk ingerültségben vagy feszültségben, azon biztosan nem fogjuk tudni megoldani. A feladat az, hogy valami egészen mást kezdj el vizsgálni. Az előtted lévő tűlevelet, vagy az asztalon sétáló katicát, hogy lekapcsolódj arról a kvázi vesztébe robogó vonatról, amin épp ülsz. Amire feltekerted magad, arról abban a pillanatban – persze, hogyha felismered – le is kell tekeredni. Ott már csak veszekedés vagy betegség vár rád. Kinek kell ez?

Orfeum

A darab minden hónapban többször is műsoron lesz. Minden előadás 20 órakor kezdődik, de érdemes a megadott kapunyitásra érkezni, hogy kényelmesen elfogyaszthassák az előételt az első felvonás előtt.

Jegyvásárlás az Anyád Kínja előadásaira
október 22.: https://bit.ly/2ZBhyIm