“Egyedül a saját szakmám tart meg” – Interjú Sipos Verával

2020 november 01. vasárnap, 8:05

Szeptemberben mutatták be a Jurányi Házban a Dumaszínház, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében az Irodai patkányokat. A zenés darab egyik szereplőjét, Sipos Verát kérdezte a Jurányi Latte.

Fotó: Köő Adrienn

Hogy vagy? Hogyan hatnak rád a közéleti események?

A helyzet ellenére egész jól vagyok. Mostanában jó élményeim voltak szakmailag, színészileg. Sokan a karantén alatt jöttek rá, hogy nem szeretnék tovább folytatni, bennem pedig épp, hogy megerősödött a hit, hogy ezt kell csinálnom. Azt érzékeltem, hogy egyedül a saját szakmám tart meg: hangoskönyv, szinkron, színészsegély, versmondással kerestek meg támogatni vágyó emberek; engem ez mentett meg. Hiába jelentkeztem ilyen-olyan helyekre, sehova nem hívtak vissza, talán soha nem volt még ennyi megkeresésem, mint az utóbbi hónapokban. Vagyis biztosan volt, csak most még feltűnőbb lett a ‘semmihez’ képest.

A közéleti események vegyesen hatnak rám. 10 évvel ezelőtt még nagyon forrongtam volna, most inkább elszomorodom, ha híreket olvasok. És nem tudom, amit olvasok, az úgy van-e. De van bennem valami belső nyugalom, ami nem passzol ehhez a kialakult szörnyű megosztottsághoz, ezt magam sem értem. Csodálatosnak találom a fiatalokat, akik velünk ellentétben már tudnak jóféle retorikát alkalmazni, ismerik a jogaikat, tudnak vitatkozni, és meg tudják hallgatni egymást. Nincsenek évekre visszamenőleg sérelmeik. A jelenben küzdenek. A saját módszereik annyira felnőttek, hogy felnézek rájuk, és arra, ahogy kommunikálnak. Intelligensen küzdenek a ‘bunkósbot’ ellen. Nem vagyok tüntető alkat, ennek ellenére kimegyek, és mellettük állok.

A Gólem Központ egyik „Új nap Új remények” nagykövete vagy. Mesélsz a vállalásodról?

Azt vállaltam, hogy elutazom Auschwitzba, ahol a nagymamám volt két hónapot, és legyalogolom annak a távnak egy részét, amit ő is bejárt. Az egyik rokonom már a térképet is elkészítette az alapján, amit tudunk a deportálásáról. Két hónapot töltött Auschwitzban, mert az utolsó transzporttal vitték el Sátoraljaújhelyről, utána vitték át Rigába, majd Stutthofon és Buchenwaldon át Lipcsébe, ahol egy repülőgépgyárban dolgozott. Mindennap a munkatáborból a gyárba több mint 20 km-t gyalogolt. A nővéremmel szeretnénk végigjárni a stációkat, és dokumentálni valamilyen formában ezt az utazást. A karantén alatt elolvastam Edith Eva Eger A döntés c. könyvét, ami kísértetiesen hasonlít a nagymamám történetére, a koruk is hasonló, lehet találkoztak is.

Már többször dolgoztál a Dumaszínházzal. Az Irodai patkányok c. zenés munkahelyi revüt szeptember 18-án mutattátok be. Hogyan alakult ki az együttműködésetek?

Őszintén szólva, nem tudom. Talán a Szóvirágok hozta, szóval Kálmán Eszternek köszönhetem. De azért mindig meglepődőm picit, amikor megkeresnek. Én magamat nem látom annyira viccesnek. De igazán szeretem ezt a műfajt, kihívásnak élem meg, és ha elkapjuk a stílusát és a nézők felszabadultan kacagnak, az nagyon felemelő. Olyan különleges dolog a humor, és olyan gyilkos tud lenni, ha nem működik, vagy mi rosszul működtetjük.

Fotó: Köő Adrienn

Az előadás az irodai élet bugyraiba kalauzol el. Mennyire vagy jártas az irodisták világában?

Csak ismerősök révén van tapasztalatom. A próbafolyamat közben volt a 20 éves érettségi találkozónk. A volt osztálytársaim egy része multiknál dolgozik, irodákban, így első kézből hallgathattam végig, hogy milyen mondjuk egy állásinterjú. Az egyikőjük azt is megfogalmazta, van, hogy úgy érzi, eltelik nyolc óra úgy egy napból, hogy semmi értelmeset nem csinált. Szóval a barátaim félmondataira tudtam hagyatkozni a próbák során, illetve arra, hogy a Kérsz teát?! c. előadást sokszor játszottuk irodaházakban, és ott beleláttunk a babzsákos, csocsóasztalos közegbe is. Amit még én kívülről szoktam látni karácsony környékén, azok a céges bulik, és valamiért összeszorul a szívem ilyenkor. Egyébként nagyon megterhelő lehet a gép előtt dolgozni egész nap, egy picit én is belekóstoltam most ebbe a karantén alatt, mert vízilabda oktató videókhoz fordítottam szövegeket, majd hangalámondtam, mindezt a gépen persze.

Reggelente elvittem a kutyát sétáltatni, és visszatérve próbáltam 10-től 2-ig, ameddig egy próba is tart általában, dolgozni, és nem volt könnyű rávenni magam, hogy haza kell most mennem kutyasétáltatásból, és leülni a gép elé egy meghatározott ideig. De persze vannak szuper munkahelyek, nem ítélkezem mások munkája felett, s az előadásban sem az a célunk, hogy véleményezzük az irodai életet, hanem egy kis bepillantást nyújtunk, túlozva, sarkítva persze. De azért a visszajelzések alapján úgy tűnik, elég pontosra sikerültek bizonyos jelenetek, például a ‘szállítmányozás’. Nagyon megszerettem az Irodai patkányok szereplőit, Krisztát, Ferit és Levit, és persze Melindát.

Október 29-én lesz 8 éves a Jurányi Ház. Te már a kezdetektől itt vagy. Mit kívánsz a születésnapjára?

Épp nemrég gondolkodtam azon, hogy amikor 8 éve megszületett a Jurányi, előtte mennyire vártuk, hogy legyen egy ilyen hely. Élesen él bennem a kezdeti időszak, a nehézségek, amikor nem, vagy alig volt fűtés, wc papír, és azon aggódtunk, hogy vajon megmarad-e a Ház. Nagyon szerettem volna ebben a közegben jelen lenni, és azóta is szeretek idejárni. Azt kívánom, amit Viki szeretne, hogy minél többféle dolog legyen itt.

Kérdezett: Bordás Katinka/Jurányi Latte