“Fejbe lőve jöttem ki már a próbákról is” – Interjú Péterfy-Novák Évával

2020 november 10. kedd, 8:55

November 3-án mutatkozott be a Jurányi Házban az Apád előtt ne vetkőzz Péterfy Bori és Pataki Ferenc szereplésével az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció együttműködésében. Péterfy-Novák Évával, az előadás alapjául szolgáló regény szerzőjével a Jurányi Latte beszélgetett.

Az Egyasszony és A rózsaszín ruha után az Apád előtt ne vetkőzz c. könyved is színpadra kívánkozott. Hogy alakult így?
Az Egyasszony regény olyan sikeres lett annak idején, hogy a színdarab adta magát, azt hiszem. Az Apád előtt ne vetkőzz kapcsán vita van otthon, hogy Bori vagy én találtuk ki előbb, hogy ebből is legyen előadás. Bori már olvasta a kéziratot is, a könyvet is többször, végigkövette az alkotói folyamatot. Nagyon azonosulni tudott Eszterrel. Arra emlékszem, hogy sokat mondogattam, de csak bele a családi légkörbe, hogy milyen jó lenne a könyvből egy színdarabot csinálni, aztán egyszer csak felhívott Bori, hogy szerinte is, és csináljuk. Szóltam Orlai Tibornak, akivel Bori már dolgozott a Száll a kakukk fészkére darabban. Tibor olvasta a regényt korábban, de nem színházi szemmel, ezért a karantén alatt újra elolvasta, és azonnal átküldte a szöveget Tasnádi Istvánnak, akit annyira megfogott ez a mű, hogy nem csak a színpadi változatot írta, hanem kérte, hogy ő is rendezhesse, mert nem akarta elengedni a szöveget. Tibor a férfi főszerepre rögtön Pataki Ferencet javasolta. Már az olvasópróbán láttuk, hogy nem is lehetett volna jobb választás, nagyon összeillő párnak néznek ki a színpadon Borival, ez benne a horror. Fejbe lőve jöttem ki már a próbákról is, a bemutató után pedig ültünk egymás mellett Gergellyel (Péterfy Gergely) és nem tudtunk megszólalni, majd azt mondta, hogy ő most a legbüszkébb ember a világon, amiért a felesége szövegéből, a testvére alakításával ez az előadás megszületett.

Péterfy-Novák Éva / Forrás: muut.hu

Mennyire folysz bele a színházi munkába?
Az Egyasszonynál egy rövid jelenet volt, amit visszakönyörögtünk Tenki Rékával, mégpedig a tehenes jelenetet, hogy legyen még lélegzetvételnyi humor a darabban, amikor fellélegezhet a néző. A szövegen kívül semmibe nem szóltam bele egyik előadásnál sem, de nem is beleszólás ez ilyenkor, hanem csak beszélgetünk Istvánnal, és elmondja, mit miért hagyott ki a szövegkönyvből. Az kifejezetten jóleső érzés, hogy mennyire értjük egymást. Ha valaha még ilyen megrázó könyvet írok, akkor szerintem ő magától fogja mondani, hogy nézzük meg, csináljuk.

Ezek szerint könnyen útjára engeded a könyveid.
Sokkal könnyebben engedem el, mint ahogy gondoltam, hogy ez majd menni fog. Hiszen nem tudsz mindenhova utána rohanni a szövegednek, és ellenőrizni, ki hogyan bánik vele. Azt gondoltam korábban, hogy majd évekig babusgatom a könyveket, meg újra olvasom, de nem így van. Az Egyasszonyt most azért olvastam végig, mert új borítót kap, méghozzá az előadás plakátképét, és a szerkesztőmmel átmentünk az egészen, és kiszedtünk néhány pontatlanságot, szóismétlést. Persze biztosan át lehetne írni magát a művet, vagy hozzáírni, de szerintem úgy jó, ahogy van. Már nem lenne ugyanaz, ha az azóta összegyűjtött tapasztalataimból építkezve átírnám.

Az Egyasszonyból Tenki Réka számára a legfontosabb üzenet…
…hogy megyünk tovább. Sokszor idézik és én is sokaknak írom, mondom. Szerintem ez a két legfontosabb szó vagy félmondat a könyvből.

Honnan merítesz erőt a „továbbmenéshez”?
Nem érzem úgy, hogy valahova kell fordulnom, hogy erőt merítsek. Rugalmas természetem van. A traumákat nyilván úgy élem túl, hogy ha nem is lehasítom, de eltávolítom magam tőlük. Azzal, hogy az Egyasszonyról nagyon sokszor sok helyen beszéltem már, sikerült beraknom a múltba, és ha már a múltban van ez a történet, akkor nem hurcibálom, nem teszem vele tönkre magam nap, mint nap, tudom a helyén kezelni. Feldolgozni nem lehet egy ilyet szerintem, de megtanulni együtt élni vele, azt igen. Talán az iszonyatosan erős túlélő családunkból is jön ez az attitűdöm és a családunk összetartó erejéből. Könnyen kimondunk egymásnak dolgokat, nincs elhallgatás. Ha valami engem bánt, akkor arról tudok beszélni, nem vagyok hajlandó félni, megalkudni.

Mit mondanál azoknak, akik kíváncsiak a könyveidre vagy a belőlük készült darabokra, de nem merik elolvasni, megnézni ilyen-olyan okok miatt?
Szerintem csak az nézze meg és olvassa el, aki képes rá. Nem gondolom, hogy kötelező, közben meg persze, azt gondolom, hogy az. Ez elég kettős. De nem úgy értem, hogy kötelezővé tenném az iskolákban, mint tananyag, hanem indulatok vannak bennem a ’fejünket a homokba dugjuk’ attitűddel szemben, hogy akkor ez, mármint a családon belüli erőszak, a bántalmazás, stb., nincs, mert nem látjuk. De ha az előadás vagy a könyv akár csak egy gyerek életét megmenti, mert felismerik a szülei, hogy áldozat a gyerekük, akkor már megérte. Azt tudni kell, hogy a családon belüli erőszak egyes kutatások szerint minden ötödik, mások szerint minden harmadik családot érinti, de ez nem azt jelenti, hogy minden harmadik vagy ötödik apuka vagy nagyapa a zaklató, hanem hogy az áldozat ismeri az elkövetőt, aki akár lehet a tanára, az edzője, a szomszéd bácsi, a benzinkutas. Sokkal kevesebb a teljesen idegenek által elkövetett szexuális abúzus gyerekek ellen. Tehát azért kell beszélnünk ezekről a szörnyűségekről könyv vagy előadás formájában is, hogy a szülők könnyebben felismerjék, ha a gyermeküket veszély fenyegeti. Például az már több mint gyanús, ha valaki túl kedves a gyerekkel, esetleg hozza-viszi, pedig nem lenne kötelessége, vagy különlegesen bánik vele. Előfordulhat, hogy ez bizony nem szeretet, hanem abba csomagolt perverzió.

A könyvek miatt sokan megkeresnek téged a saját történetükkel. Hova tudod irányítani őket segítségért?
A legtöbb, amit tehetek, hogy egyrészt meghallgatom őket, másrészt van egy listám azokról a terapeutákról, akikről tudom, hogy képesek ezzel a fajta problémával dolgozni, mert nem mindenki képes erre. Csiffáry-Vass Réka, a pszichológus, akivel végig dolgoztam az Apád előtt ne vetkőzz írása alatt, azt mondta, hogy azt érzi most magában, hogy eddig nem tudott az áldozatoknak oldó mondatokat adni, de a közös munkánk hatására már tud. Neki is óriási munka volt, hogy idáig eljutott. Egyébként szervezetekről is van listám: az Ökumenikus Segélyszervezetnek jó hálózata van ilyen esetekre, illetve a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Alapítvány, ahogy végre bejegyzik, nekik is lesz ingyenes terápiájuk. A gyermekek részére a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt tudom ajánlani, valamint létezik TB által támogatott pszichológus is.

Íróként van missziód?
Csak annyi, amennyi mindannyiunknak, akik mondjuk a magunkét. Vagyis hogy sokat beszéljünk arról, amiről nem szoktak, és próbáljuk felnyitogatni a szemeket. Ez persze elég magasztosnak hangzik…

Az Egyasszony a te saját történeted. Az Apád előtt ne vetkőzzben is van személyes vonatkozás?
A könyvet áldozatokkal készített interjúk alapján írtam, de személyes, igen, annál is inkább, mert nem tudok úgy írni, hogy ne engedjem át magamon a történetet, és olyat, amihez érzelmileg nincs közöm. A következő könyvem egy halállal végződő családon belüli erőszakról szól, amit nem éltem át, de egészen közel tudok lépni hozzá, például a gyerekkori emlékeim miatt, hiszen végigkísérte az életemet az abúzus. Amíg az Apád előtt ne vetkőzzben Károly, a nagyapa monológját írtam, végig azonosultam vele, és a végére úgy éreztem, hogy nem tudok többet eltölteni a Földön Károlyként. Nem vagyok képes tovább átérezni az ő fájdalmát, annak az írásában nagyon elfáradtam. De Eszterre is mérges voltam időnként. Mint mikor a bábszínházban vagy, és látod, hogy ott van a báb mögött az ördög, és kiabálnál, hogy vigyázz, de nem teheted, és mérges vagy rá, hogy miért nem fordul meg.

Kérdezett: Bordás Katinka/Jurányi Latte