Mélyvízben Kecskeméten – Interjú Kelecsényi Panni és Támadi Anita egyetemi hallgatókkal

2020 november 22. vasárnap, 4:30

A kecskeméti közönség megszokhatta az elmúlt években a Cseke-osztály színésznövendékeit az előadásokban. Támadi Anita és Kelecsényi Panni neve bizonyára ismerősen cseng a nézőknek. Az idén már végzős egyetemisták előbb kisebb szerepeket kaptak, amiket nagyobbak követtek, most pedig a Nyolc nő című bűnügyi komédiában meghatározó karaktereket, egy testvérpárt játszanak. Ennek kapcsán meséltek élményeikről, tapasztalataikról.

Fotó: Ujvári Sándor

Egyre több előadás címe tűnik fel a nevetek mellett. Épül a rutin?

Kelecsényi Panni: Az, hogy estéről estére felléphetünk, természetesen hozza magával a színpadi rutint. Érzem, hogy fejlődöm, de szeretnék még szabadabban rendelkezni magammal a színpadon. Tehát igen, épül a rutin, de még rengeteget kell tanulnom.

Támadi Anita: Én ebben egy fokozatosságot érzek. A Gardéniában, majd a Nyolc nőben új kihívásokkal találkoztam, a korábbiaknál nagyobbakkal. Most például mind a két előadásban szinte végig színen vagyok, ami újdonság, hisz kezdetben, az első színpadi szerepeimben, egy-egy jelenetben kellett csak ott lenni, koncentrálni, és most, egy másfél-kétórás előadásban kell végig ugyanúgy beleadni mindent, miközben egy pillanatig sem lankadhat a figyelmem. Azt hiszem, egyre komfortosabban érzem magam a színpadon, de természetesen még messze nem mondanám magam rutinosnak. Eleinte jobban izgultam, mostanában már inkább egészséges izgatottsággal várom a színpadra lépést.

Kelecsényi Panni: A Nyolc nőben profi színésznőkkel állunk egy színpadon, akik minden alkalommal ugyanazt a magas színvonalat tudják hozni. Nekem ehhez még nincs meg a kellő tapasztalatom. Minden előadás előtt küzdök magammal, hogy elhiggyem, meg tudom csinálni. Azt hiszem, még kell egy kis idő, mire meglesz a kellő magabiztosságom. A darab végén mondok egy hosszú monológot, ami meglehetősen hangsúlyos, tehát ez nagy felelősség. A premier óta pedig nagy kihívás, hogy az előadások folyama ne változtasson a szerepemen, megmaradjon pont ugyanolyannak a karakterem és a játékom, amit a bemutatóra felépítettünk. Furcsa megszoknom, hogy a rendező csak a premierig kísér minket, utána nincs ott minden előadáson.

Fotó: Ujvári Sándor

Csupa hölgy dolgozott a Nyolc nő c. előadáson. Nektek ez milyen tapasztalatokkal szolgált?

Kelecsényi Panni: Azt hittem, hiányozni fognak a férfi energiák a munkafolyamatból, de rendkívül pozitív hangulat övezte a próbákat. Négy lánytestvérem van, nekem tehát otthonos érzetet ad a sok csajszi egy helyen, de azért persze üdítő volt utána a férfi társaság.

Támadi Anita: Velem augusztus óta női partnerek állnak szemben a színpadon, a Gardéniában négyen vagyunk hölgyek, a Nyolc nőben dupla annyian. Három próbával töltött hónap után meg kellett szoknom, hogy például egy edzőteremben férfiakkal is lehet találkozni, erre hirtelen ráeszmélni szinte zavarba ejtő volt.

Az egyetemen osztálytársak, a Nyolc nőben testvérek vagytok. Színházon kívül milyen a kapcsolatotok?

Támadi Anita: A próbafolyamat nagy részében egy lakásban is éltünk, aminek voltak előnyei, hiszen még hazatérve is tudtunk az előadásról beszélgetni. Négy éve vagyunk osztálytársak, és ez nagy biztonságérzetet nyújt, hogy bár az első önálló lépéseinkkel próbálkozunk, de még karnyújtásnyira vagyunk egymástól, ha valaki esetleg kicsit megbillenne.

Kelecsényi Panni: Sokat jelentett, hogy egy-egy rosszabb napunkon számíthattunk a másik közvetlen támogatására, hiszen ismerjük egymás erősségeit-gyengeségeit, tudjuk, mikor mi segít átlendülni egy akadályon.

Fotó: Ujvári Sándor

Csapó Virág tanított titeket az egyetemen és a darabban is szerepel. Most is kaptatok tőle útmutatást?

Támadi Anita: Bármikor kérdezhettünk tőle és mindig volt hozzánk egy-két biztató szava. Tyúkanyóként vigyázott ránk, de közben mégis azt éreztem, hogy partnerként dolgozhattunk vele együtt.

Kelecsényi Panni: Mind Virág, mind a többi színésznő és Kéri Kitty rendező ugyancsak segítőkészek voltak velünk. Kitty, aki szintén tanárunk, tartott a próbafolyamat elején egy megbeszélést nekünk, egyetemi hallgatóknak, de ezzel együtt teljesen egyenrangú csapattagként kezelt minket mindenki.

Mennyire áll hozzátok közel a krimi mint műfaj?

Kelecsényi Panni: Szeretem Agatha Christie-t, sok, a történeteiből készült filmet láttam és néhány könyvet is olvastam tőle, szóval ez adott egy jó kiindulási alapot. Anitával pedig együtt néztünk egy krimit, és jókat derültünk rajta, amikor felfedeztük, hogy szinte ugyanazok a kérdések hangzanak el benne, mint amiket mi is felteszünk a darabban.

Támadi Anita: A teljes előadásban 108 kérdést teszek fel, én így ismerkedem a krimi műfajának kimeríthetetlen kérdésekből álló tárházával.

Fotó: Ujvári Sándor

Panni, te meglehetősen extrém karaktert kaptál: Catherine egy vad, szemtelen, lázadó tini első blikkre, mégis rendkívül érzékeny…

Kelecsényi Panni: Nagyon sokat keresgéltem, ki is ez a lány, mert abszolút nem hasonlít rám. Aztán találtam magamban mintákat a megformálásához, és elkezdtem egyre jobban élvezni ezt a szerepet. Sokat segített a jelmez és a smink, és egy kicsit tovább is gondoltam Catherine kinézetét: egyeztetve a jelmeztervezővel, beszereztem még pár kiegészítőt, például orrpiercinget. Megkedveltem Catherine-t, kicsit kiélhetem a vadóc énem, amilyen a valóságban nem lennék, itt viszont senki sem dorgál meg, ha csúnyán vagy flegmán beszélek. Eleinte megriadok, ha a rám osztott karakter a szöges ellentétem, de aztán mindig nagyon élvezem a kihívást.

Anita, neked könnyebb volt a jó kislány Susanne szerepével eggyé válni?

Támadi Anita: Susanne hatalmas megfelelési kényszere ismerős volt, előfordul, hogy ez bennem is erősen dolgozik. Emellett azért egy vidám, céltudatos lány, aki addig nem nyugszik, amíg a dolgok végére nem jár. Ezzel nem jelentett gondot azonosulni. A történet előrehaladtával kiderülnek viszont a felszín alatt bujkáló titkok, amiktől ez a karakter igazán összetett és izgalmas lesz – ebben volt kihívás számomra bőven.

Fotó: Ujvári Sándor

Utolsó éveteket töltitek az egyetemen. Várjátok, hogy kézbe vegyétek a diplomát?

Támadi Anita: Én még szeretem az egyetem nyújtotta biztonságot. Sokaktól hallottuk már, hogy ezen a pályán az ember egész életén át tanul, sosincs teljesen kész egy színész. Most, hogy egyetemista vagyok, más dolgom sincs, mint tanulni és fejlődni. Úgy képzelem, hogy kilépve a nagybetűs életbe új és ismeretlen feladatok várnak majd, amitől én még kicsit tartok, és szeretnék a lehető legfelkészültebben beleugrani a mélyvízbe. Természetesen célba érni és kezemben tartani a színművész diplomát hatalmas dolog lesz számomra.

Utoljára vettetek részt szereplőként a SZÍN-TÁR Fesztiválon is. Sokat tanultok a többi egyetemi osztály előadását nézve?

Kelecsényi Panni: Érdekes és tanulságos belelátni a többi, magyar nyelvű színművészeti egyetem munkájába, felmérni, ugyanaz az évfolyam nagyjából hol tart hozzánk képest. Remek alkalom, hogy feltegyük egymásnak a kérdéseinket, átbeszéljük a meglátásainkat.

Támadi Anita: Egyetemista éveink alatt sokakat megismertünk korábbi fesztiválokon, sőt, volt, hogy ezeken együtt is dolgoztunk velük, így én azt érzem, hogy általában a SZÍN-TÁR Fesztiválon ismerősöket és barátokat nézhetünk meg a színpadon. Természetesen a saját előadásunk miatt is izgatott voltam, hogy a diplomamunkánkat, az Árvácska REMIX-et újra játszhattuk. Örültem, hogy előtte még Forgács Péterrel is dolgozhattunk rajta kicsit, hogy úgy menjen az előadás, mint tavasszal, a vizsgán, vagy még jobban!

Kérdezett: Sárdi Barbara/Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház