Sára Balázs vezeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem Filmintézetét – Interjú

2020 november 28. szombat, 4:34

Interjú jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján Sára Balázzsal, az intézmény filmintézetének napokban kinevezett vezetőjével.

Milyen elvek mentén kívánja vezetni a filmes oktatást az egyetemen? Melyek lesznek a legfontosabb szempontok a munkája során?

A szakmai alapok ismeretétől fogunk indulni, nagy hangsúlyt fektetve az egyéni kreativitás kibontására. Alkotó szakembereket fogunk képezni, akik képesek arra, hogy megfeleljenek a filmgyártás és a médiapiac folyamatosan változó igényeinek. Oda fogunk figyelni a hallgatók vizuális érzékenységére, fantáziájára, nyitottságára, befogadókészségére, és ezeket folyamatosan fejlesztjük az oktatás során.

Kik voltak a legnagyobb hatással Önre a pályafutása során? Miben állt a hatásuk?

Illés György és Koltai Lajos, mindketten mestereim voltak a főiskolán. Kende Jánostól is nagyon sokat tanultam, lestem el, elsőfilmesként pedig Kézdi-Kovács Zsolt volt jelentős hatással rám. A legnagyobb példaképem édespám, Sára Sándor, akinek öt utolsó filmjében az alkotótársa is lehettem.

Fotó: Stekovics Gáspár

Magyarország az utóbbi években a nemzetközi filmgyártás egyik központja lett. Hogyan képzeli ennek kihasználását az oktatásban?

A legfontosabb az, hogy a nemzetközi produkciókban tapasztalatot szerzett előadókat bevonjuk az oktatásba. Közvetlen, gyümölcsöző kapcsolatot kell kialakítani a külföldi filmes cégekkel, workshopokat fogunk velük közösen rendezni. Elengedhetetlen, hogy az egyetemen az angol nyelv oktatását kiterjesszük a filmes szakmai zsargon ismeretére.

A jelenlegi oktatokkal való együttműködést hogyan képzeli el? Kíván új oktatókat hívni az egyetemre?

Ahogy azt a fenntartó alapítvány kuratóriuma már többször is világossá tette, megfogalmazta, támogatom, hogy a jelenlegi tanárok végig vigyék az osztályaikat. Természetesen új szakmai tantárgyak indítását is tervezem a 2021-2022-es tanévben, de ezek még egyeztetés alatt állnak.


Sára Balázs 1962-ben született Budapesten, 1986-ban televíziós és filmoperatőr diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Filmes és televíziós produkciókban dolgozva járta végig az operatőri szakmai ranglétrát. Filmográfiája operatőrként tizenegy dokumentumfilmet, hat játékfilmet, hét tévéfilmet és sokszáz televíziósműsort tartalmaz. Rendezőként színházi közvetítések, portréfilmek, dokumentumfilmek és magazinműsorok soktucatját jegyzi.

Forrás: szfe.hu