“Közösség nélkül nincs társulat” – Interjú Szarvas Józseffel

2021 február 21. vasárnap, 4:12

Szarvas József, a 2021/2022-es tanévben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen prózai színész osztályt indító művész beszélt új feladatáról, terveiről, hitvallásáról.

Egy érzékelhetően értékvesztett világban mi a szerepe a színművészetnek?

Visszatalálni az értékeinkhez, beletrafálni a lényegbe. Minden művészet költészet is, ha azt elengedjük, már nincs is olyan erős funkciója a nyelvnek, a fogalmainknak, az ünnepeinknek. Művészet nélkül egyszerűen nem lehet visszatalálni.

Hogyan készül az első osztályára?

Izgatottan. Az embernek először is el kell helyeznie magában a gondolatot, hogy tanítani fog. Ez fontos dolog. Minden, ami bennem van gondolat, azt magamban át kell kicsit hangolnom, meg kell találni magamban az ezzel kapcsolatos felelősségvállalást, szorgalmat, játékkedvet, humort és szigort.

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Mikor lesz elégedett? Vagy hol van az még?

Sosem… Az ember azt hamar meg fogja érezni, ebben biztos vagyok, hogy az a munkamódszer, ami kialakul közöttünk, a gyerekek és közöttem, hogy az hol tart, milyen mélységű, mennyire hatékony. De a pályánkon a siker- és kudarc tűrőképességet egyaránt ki kell építeni. Nagyon nehezen szétválasztható, hogy mikor sikeres egy alkotó valamely munkafolyamatban. Az mindig valahol nagyon máshol bukik ki. És ez egyformán igaz a kudarcra is. Sajnos egyforma munkamennyiség van mindkettő legyártásában, de hogy mikor lesz az, amikor fellélegezhet a tanár vagy a diák, hogy ez az! S hogy lesz-e egyáltalán ilyen érzés? Biztosan lesz, de az az arra van, hogy el is felejtsd, hiszen újra és újra neki kell futni. A saját szakmai léttapasztalatomat segítségül hívva nem számítok olyan érzésre, hogy tanárként mikor leszek sikeres. Talán majd, ha nézem őket a színpadon, de akkor sem biztos, hogy az én mondataim miatt játszik az a gyerek úgy, olyan jól, de talán azt majd lehet érzékelem, hogy nem rontottam rajtuk (nevet)… Nagyon kíváncsi vagyok. Izgatottan várom ezt a közös munkát.

Az életében a közösségépítés mindig is nagy szerepet kapott, elég, ha a Tündérkert mozgalmat említem, ezt most is szem előtt tartja? Egy kis csapatot irányít majd, fontos-e, hogy a közösség mikor és hogyan alakul ki? Vagy nem ez a legfontosabb szempont, hiszen ez egy szakma.

A legfontosabb! Az ember, ha értelmezi a társulat fogalmát, arra jut, hogy mindig minden próbakezdéskor a társulat megalkotja önmagát. Azt gondolom, a legfontosabb dolgunk, hogy abban a pillanatban, ahogy beléptünk egy közös terembe és az ajtót bezártuk, megteremtsük a bizalmi légkört. És nemcsak megteremteni kell, de megtartani és elmélyíteni. Ez a dolgunk végig. Ha nem sikerül egymásért dolgozó közösséget létrehoznunk, akkor az egyén miben érzi a sikerességét vagy a hasznosságát? Ahogy mindannyian a közösségen belül próbáljuk magunkat elhelyezni, úgy a művészetre oktatás sem választható le a nemzet kultúrájáról. Amikor azt mondhatom, hogy a magamról és a rólam alkotott kép fedésbe jön, akkor végzem jól a munkát.

Elképzelhető-e, hogy majd a Kaszás Attila Pajta Színház is új arcokra lel? Vagy ne szaladjunk ennyire előre?

Nyugodtan szaladjunk!… Ezt a viszáki intézményt úgy hívják: színház. Akkor miért is zárnám el őket attól a lehetőségtől, hogy ott megmutatkozhassanak, hogy oda eljöjjenek? Akár csak beszélgetni, vagy megünnepelni valamit, vagy melózni. Hiszen amikor 2007-ben ezt elindítottam fejben, szívben, lélekben, nem mondhatom, hogy nem volt vele szándékom, célom. Volt, bár igaz, nem foglalkoztam vele. De attól még vártam, s várom most is, hogy hogyan tudja magát minél elmélyültebben elhelyezni magát valamifajta kulturális palettán. Szóval, miért is ne nyaralhatnának, töltekezhetnének, készülhetnének a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói ott a következő tanévre.

szfe.hu