“A médium én vagyok” – Interjú Bodolay Gézával

2021 március 22. hétfő, 4:05

Bodolay Géza Jászai Mari-díjas rendező pár napja, nemzeti ünnepünk alkalmából Magyarország Kiváló Művésze címet nyert. De nem a díjról kérdezte az alkotót az szfe.hu, hanem főleg arról a hatalmas feladatról, amely a megújuló SZFE Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének vezetőjeként rá vár.

A wikipédián azt olvasni, a művészneve BODOLAY. Elég vicces, hiszen ez a neve. Ehhez képes B.-ként jegyzi villámposta leveleit. Hogy is van ez?

– A vezetéknevemet 1995 óta használom „művésznévként“ – ezt legutóbbi igazgatóm: Gyüdi Sándor karnagy úr kajánul (ám teljes joggal) jelezte a Wikipédián. Korábban két színházigazgatómat sikerült remekül földühítenem e névhasználattal (náluk Rodolfóra és Alfonsóra hivatkoztam, valamint az egész 19. századra), de semmiképp nem akartam apám nyomában mint „ifj.“ B. G. szerepelni, ahogy egyébként közvetlen elődöm éveken át tette a saját nevével. Remélem, elég plasztikusan sikerült vázolnom: hogy is van ez… – A „B.“ aláírást meg frappáns átvételnek képzelem Brecht úrtól – aki a magánleveleit szignálta így. Igaz, neki mindkét neve Bé-vel kezdődik. Mindenesetre: rövidebb.

Bodolay Géza / Fotó: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Pár napja március 15-e alkalmából számos kollégájával együtt kitüntetésben részesült. Van, aki Kossuth-díjas lett, mint az Ön által vezetett intézmény 2021/22-es színészosztályának vezetője, Szarvas József, de Sára Balázs Balázs Béla-díja vagy Hábermann Jenő és Fabók Mancsi kitüntetése is megtisztelő. Gratulálunk. Különös tekintettel arra, hogy hosszú és nyilván harcos pályafutása során sosem volt díjhalmozó. Mit gondol erről és általában a díjakról?

– Létezik olyan imperatívusz: Élj úgy, hogy ne kapj díjakat! – Ez nekem 53 éves koromig sikerült. A kecskeméti Katona József Színház direktoraként évente ajánlhattam valakiket. Büszke vagyok a névsorra, akik ilyen előzménnyel kapták a tíz év során: Dőry Virág, Balogh Erika, Őze Áron, Epres Attila, Kőszegi Ákos. És mindenki előtt Székely László tanár úrra, bár persze róla nagyon sokan tudtuk, hogy minden kitüntetést megérdemelnek alkotásai. Amíg én ajánlottam Kossuth-díjra, szinte minden évben, ez a tény nem lelt meghallgatásra. – Magunkat Mira Jánossal egyszer javasoltam utóiratban – közösen, egy mellékmondatban: megosztott Jászai-díjra. – Ezt nyilván tréfának vették a társasági döntnökök: az is biztos, hogy kiírtam volna minden plakátra: féljászaidíjas rendező/tervező. Aztán amikor hihetetlen módon, a zeniten megváltunk Kecskeméttől: 2010-ben Jászai-díjat kaptam, már szegedi főrendezőként. Öt évvel később itt ért utol az „érdemes“, majd most Herczeg Tamás, a szabadtéri igazgatója ajánlására, aki a nyári AKÁRKI után kiszámolta, hogy immár eltelt hat esztendő azóta is. Ebből a jeles alkalomból most végignéztem a rendező-kollégák hasonló „íveit“ – színháztörténetnek is rendkívül érdekes…. Az említett Mira János díszlettervező kollégám 37 esztendős kiváló, olykor zseniális pályafutásával mindenképpen érdemes volt bármelyik díjra, s az, hogy most 70 esztendős születésnapjára örök-ifjúként Jászai-díjas lehetett: mégis szép eredmény. Sztálin ilyen korára máig járó trollibuszvonalat kapott Budapesten.

Bosszantja-e, hogy a liberális ellenzéki média azonnal elkezdett hisztériázni?

– Nem olvastam. A médium én vagyok. Az ellenzéki is. A liberális helyett (legutóbb a HVG-ben is elmondtam) én inkább a szabadelvűt használnám, – ha egyáltalán.

Reppenjünk tova a politikai mocsártól. Néhány jövőbeli osztályvezetővel, tanárral beszélgetve azt tapasztalom, hogy egészséges drukk és kíváncsiság van mindenkiben. Nagyon várják már az őszi kezdést. Ön is? Mi mindent kell még addig előkészíteni? Milyen feladatokat mért magára?

– Az ősz akkor is eljön, ha nem várom. Amit remélünk mindnyájan: végre járványmentesen. – Alapvetően szervezési és persze ehhez tartozó adminisztratív feladatokat kell megoldanunk. Előbbieket szeretem, utóbbiakat kevésbé, ezeket színigazgató koromban is kiváló munkatársak hajtották végre általában.

A pályafutása oda és vissza megtett utakról szól. Több színházból lépett tovább, hogy újult erővel visszatérjen. Csodálatos spirál. Vajon miért alakult így az élete?

– Az M-ötös autópálya vonalán mozogtam: Pest-Szeged-Kecskemét-Nemzeti-Kecskemét-Szeged-Buda. Közben a környező magyarul beszélő színházak a vonalon túl. Lengyelország és Németország állami színházaiból kettő-kettő. Messziről nézve semmi gond nem látszik. Pedig volt elég, szinte folyamatosan. Ezek egy részét a saját kaján pimaszságomnak köszönhettem.

Eredetiben olvasni Goethét, Shakespeare-t, Bulgakovot, Camus-t vagy épp Jasienskit különleges ajándék lehet, bár a magyar fordítások – prózáé, verseké – lenyűgözőek. Miért foglalkozott műfordítással is?

– Alapvetően csak a saját magamnak szánt előadások esetében tettem. Lusta módon általában ki sem adtam őket nyomtatásban eddig. Hogy miért fordítottam? – Mert az interpretáció egyik legfontosabb alapeszköze maga a Szöveg. – Túl sok rendezést láttam, ahol fantomokat próbáltak elemezni, ahelyett, hogy megnézték volna az eredetit. Mostanában amúgy nem nagyon divat ilyen nüanszokon fönnakadni. Engem az a Színház vonz, ahol a Szöveg szent ugyan, de jókedvűen, élő színházként bármikor önmaga ellenébe fordítható akár – ha a közlés, vagy a kor vágya úgy akarja.

Operában jobbat, mint amilyeneket Franco Zeffirelli rendezett színpadon és filmen aligha lehet elképzelni. Az olasz mester, vagy más vonzotta a műfajhoz?

– A szegedi három tagozat: nagyon fiatalon. Oberfrank Gézával „Dúl a szerelem“ címen három egyfelvonásos operát vittünk volna színre 1985-ben. A díszlet is elkészült, aztán egy kitűnő énekes följelentett a tanácsházán, mondván: Ő nem vehet részt egy ilyen szovjetellenes ügyben. (A mű Cimarosa: Dirigense volt. Igaz, egy elnöki asztalon táncolt volna, vetített kínai fölvonulásokkal a címszereplő mögött.) Így aztán 28 évesen pár hónapig katona is lehettem. Szép a régmúlt: tele van anekdotával. Sokkal később a leköszönő debreceni igazgató, Csutka István minden-mindegy alapon rám bízta Gounod Faustját. Ennek nagyon örültem, mert Bulgakovnak is kedvenc operája volt. Szegeden aztán még háromszor rendezhettem operát, köztük egészen másképp újra a Faustot. Ezzel Jersey elvarázsolt, bizarr szigetén is fölléptünk. Tulajdonképpen mintha mindvégig a tenyerén hordozott volna a Jóisten… Az opera minden igazi rendező álma. Csodálatos találmány.

Egy színházi embernek mennyire fontos, hogy ismerje hazájának legjobb színházait?

– Ha vannak ilyenek, mindet látni kellene. Ez nyilván lehetetlen. Olykor lehet, hogy évtizedeken át kihagytunk fontos dolgokat. Szeretem, hogy a Színház műfaja legföljebb a színpadra író szerzők esetében „korrigálhat“ valamit utólag: utókorként. – Akinek ez nem tetszik: faragjon szobrokat, vagy tervezzen épületeket. Némelyik esetében aztán elég kínos, hogy évtizedek múltán is ott látható.

És végül, bár még az első szemeszter is odébb van, tudja-e, mit kíván a hallgatók vándortarisznyájába tenni?

– Kiváló elődök nagyszerű szövegeit.

szfe.hu