“Mindenféle színnek meg kell jelennie a palettán” – Interjú Nemcsák Károllyal

2021 április 05. hétfő, 11:32

Tíz éve vezeti a József Attila Színházat, ahol – ha kap szerepet a rendezőktől – szívesen játszik is. Március 15-én színművészi és színházvezetői tevékenysége elismeréséül a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze lett Nemcsák Károly, az SZFE-t fenntartó alapítvány felügyelő bizottsági tagja.

Az szfe.hu interjúja:

– Tavaly augusztus 28-án „Szerelem, szenvedély, színház” mottóval nyitották meg az új évadot, optimistán, bizakodón, fantasztikus repertoárral, de a szezont meghiúsította a járvány, ami elvette tőlünk a színházat is.

– Valójában nemcsak a színházat vette el tőlünk, hanem nagyon sok minden más dolgot is, amit nagyon nehezen viselünk. Az emberi kapcsolatainkat nem tudjuk megélni és táplálni annyira amennyire szeretnénk. Ez a járvány is megmutatta, hogy mennyire társas lények vagyunk, a szeretteink ölelésének hiánya folyamatosan ott van bennünk. Szülőként sokszor foglalkoztam azzal, hogy a gyerekek mennyit használják a számítógépet, és régen igyekeztünk ezt az időt redukálni, de most nem tehetjük meg, mert az köti össze őket a világgal. De nem tudja pótolni a világot mégsem, mint ahogy a színházat sem tudja pótolni a streamelés. Az „előadáshoz” kell az, hogy együtt üljünk a nézőtéren, együtt lélegezzünk, nevessünk, vagy sírjunk, adott esetben váltsunk egy-két szót… Összetettebb dolog a színház, másfajta kapcsolatrendszer.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

– Akkor most hiányzik a fél élete…

– Igen, bár ez a helyzet színházvezetőként rengeteg elfoglaltságot ad. Sajnos több olyan helyzetet meg kellett oldani, amit az élet produkált. Dönteni kellett arról, hogy bizonyos darabokat be tudunk-e majd mutatni? Hogyan oldjuk meg a kollégáink életét, tudunk-e munkát adni nekik, hogy azután fizetést is tudjunk adni. Ugyanúgy el kell készíteni a következő évadot, el kell számolni ezzel a csonka évvel, rengeteg felelősség van rajtunk. Az is nagy felelősség, hogyan tudjuk a munkatársainkkal tartani a kapcsolatot, mert a gazdasági leépülés mellett a mentális leépülés is szörnyű. Mi a költségvetésünket átnézve, átértékelve, azoknak a kollégáknak, akiknek a munkája kilencven vagy száz százalékban a József Attila Színházhoz kötődik, novemberben egy gyorssegélyt adtunk, ami június 30-ig havi alkalmazotti bért jelent, hogy legalább a rezsit ki tudják fizetni és ne dőljön be teljes mértékben az életük. Ezen kívül emlékezve a tavalyi tavasszal bekövetkezett „állapotromlásokra” ehhez a fizetéshez azt is társítottuk, hogy bizony beszédtechnikát, énekórát, mozgástechnikát iktattunk be a napjainkba, hogy mentálisan karban tartsuk saját magunkat, a kollégákat. De nemcsak a mi életünk nehéz ebben az időszakban, amikor tétlenségre lennénk kárhoztatva, hanem mindenkié. Egyébként örömhírünk is van, hála a megfeszített munkának és az államtitkárság maximális támogatásának tíz év után ismét eljutottunk oda, hogy újra szerződtetett társulata lesz a József Attila Színháznak, alkalmazotti szerződést tudtunk ajánlani húsz színésznek, ez egy óriási dolog.

– Szintén tavaly augusztus végén nevezték ki az SZFE kuratóriumának felügyelő bizottsági tagjává, azidőtájt már dúlt az állóháború. Gondolta akkor, hogy ilyen mélyek az ellentétek, és a feszültség ilyen sokáig tart?

– Bonyolultabbnak tartom a helyzetet, mert úgy érzem, hogy minden egy bizonyos folyamatnak a része. Sok olyan dolog történt az SZFE-s események előtt is, ami számomra riasztó. Ha csak a 2019 őszi színházi demonstrációra gondolok, hogy ki a fenntartó, hogyan szóljon bele egy igazgatói pályázatba, hogyan alakuljanak a fenntartói viszonyok… Egy kilopott törvénytervezettre építettek egy demonstrációt, rossz nyilatkozatok is elhangzottak előtte, melyek szerint, ha egy jobb oldali ember pályázik igazgatói posztra, akkor nem biztos, hogy megbízatást kap. Azt látom, hogy több olyan része van az életünknek, ami összefüggésben van az SZFE-vel kapcsolatosan is. Eltelt egy év, és azt látjuk, hogy itt nem pusztán egy diákzavargásról van szó, hanem egy felépített folyamatról. Az derült ki, hogy bizonyos emberek nem szeretnének együtt dolgozni jobboldali gondolkodású művészekkel. Ez azért riasztó. Ami rettentően szomorú, hogy a szakmánk iszonyatosan megosztott lett. Oda-vissza.

– Hiányzott az SZFE az életéből? Nem bánta meg rettentően?

– Biztos hiányzott valamiért. Én az SZFE-nek abba a csapatába kerültem – a felügyelő bizottságba –, ahol a törvényesség felett őrködünk. Azt gondolom, hogy bele kell állni a helyzetekbe, ha az élet hoz valamit elénk. Meggyőződésem, hogy a Színművészetire ráfért ez a változás, és azt is gondolom, hogy az az ideológiai vonal, amit eddig képviselt az Egyetem szintén frissítésre szorult. Nagyon leszűkült az a kör, akik tanítottak. Semmilyen oldalról nem lehet az a cél, hogy egyen gondolkodású emberek legyenek, mindenféle színnek meg kell jelennie ezen a palettán is.

(…)

Folytatás az szfe.hu-n.