Madárhegy a Jurányiban – Interjú Rudolf Szonjával és Darvasi Áronnal

2021 április 26. hétfő, 8:08

A Jurányi Ház 2021/22-es évadában kerül bemutatásra Darvasi László Madárhegy című színdarabja az egy éve alakult Klakker Társulás előadásában. A rendezővel, Darvasi Áronnal és a darab főszereplőjével, Rudolf Szonjával készült a Jurányi Latte interjúja, amelyből megtudhatjuk, mire is utal a társulat neve, miről szól az előadás, és hogy áll a próbafolyamat, amelyet a járvány miatt félbe kellett hagyniuk az alkotóknak.

Hogy jött létre a Klakker Társulás?

Darvasi Áron: Egy közös előadással indult a dolog: az egyetemen az osztály egy részével megcsináltuk az Amphitryont, ami végül elnyert bizonyos szakmai sikereket, és úgy gondoltuk, hogy folytatnánk tovább a közös munkát. Eleinte lett volna egy alapcsapat, viszont a színészek zöme kőszínházaknál van leszerződve, így a Klakker Társulás számukra mindenképpen csak másodlagos lehetett volna, így arra jutottam, hogy csak annak van értelme, ha ez egy nyitott társulás, ami azt jelenti, hogy amikor éppen van lehetőség előadást csinálni, akkor csinálunk, azokkal, akikkel lehet, akiknek van hozzá kedve. Magyarán mindig azok a klakkerek, akikkel éppen előadást csinálok. Mindig igyekszem gondolni azokra, akikkel elindítottuk a Klakker Társulást, így szerepel a Madárhegyben Szonja, Ertl Zsombor és Lukács Dániel az eredeti csapatból. Szeretném, ha idővel ez egy nagy dologgá nőné ki magát, ami majd fenntartja saját magát.

Rudolf Szonja: Áron a Klakker Társulás motorja, leginkább rajta múlik, hogy mi sül ki belőle. Ő volt az, aki azt mondta, mi lenne, ha tovább csinálnánk, amit az Amphitryonnal elkezdtünk. Összeültünk, és arról beszélgettünk, mit jelenthet számunkra ez a Klakker Társulás. Az elejétől közösen alakítgattuk, milyen is legyen, majd Dino Benjámin és én felvetettük, hogy Áron apukája, Darvasi László írjon nekünk egy darabot. Ez lett később a Madárhegy. Amikor a névválasztáson gondolkodtunk, azt hiszem Mácóval, Antóci Dorottya osztálytársunkkal találtunk az interneten egy színházi kifejezéseket tartalmazó oldalt, és ott megtetszett ez a szó; jó volt kimondani, hogy klakker.

Fotó: Kleb Attila, Jurányi Ház

Darvasi Áron: Eredetileg a klakker jelentése fizetett színházi néző, bérnevető, aki azért ül a nézőtéren, hogy felspanolja az előadást…

Rudolf Szonja: Ez te vagy, Áron, nem?

Darvasi Áron: Igen, amikor nézem a saját rendezésem, annyira izgulok a színészekért, hogy mindent lereagálok. Kétféle nevetésem van, az egyik, amikor tényleg tetszik, amit látok, a másik a drukk-nevetés, amikor nem jól csinálnak valamit, de beleröhögök, hogy történjen valami. Szokták fogni a fejüket a színészek a takarásban, ha meghallanak nevetni a nézőtérről.

Rudolf Szonja: De az még mindig jobb, mintha Áronnak nem tetszik valami, és látványosan rázza a fejét. Már hátra szoktuk küldeni, hogy minél kevésbé legyen szem előtt előadás közben.

Áron, igaz, hogy együtt írtátok a darabot édesapáddal, Darvasi Lászlóval?

Darvasi Áron: Édesapám nagy szeretettel vállalta el a darab megírását, hiszen végigkövette az osztály történetét az egyetemen. Az osztálytársaimra írta eredetileg a Madárhegy szerepeit. Ez a közös munka vele úgy működött, hogy mivel nyilván ő az író, folyamatosan küldte nekem a jeleneteket, én meg vissza neki az ötleteimet. Így született meg egy félkész mű, azért mondom így, mert az előadás végleges szövegkönyve és a darab sokban különbözik. Nagyon alázatosan dolgozott édesapám, csak az volt a fejében, hogy nekünk segítsen. Néha vitatkoztunk, de nyilván tisztelettel fordultam felé, azért mégis csak letett már valamit az asztalra. De azt hiszem, háromszor írattam vele újra. Ezt nem mindenkivel tehetné még egy kezdő színházrendező…

Rudolf Szonja: Nekem úgy tűnt, hogy nagyon jól kiegészítik egymást. Ahogy Áron említette, folyamatosan változott, alakult a darab a próbafolyamat alatt. Ez persze nekünk sem volt egyszerű, mert amikor már megtanultál végre egy részt, akkor el kellett fogadni, hogy lehet, hogy másnap újra kell tanulni. Sokszor felülírták egymást az apukájával. Amikor esetleg picit túlcsordult Darvasi László szépírói vénája, akkor Áron elvitte a dráma, a színház irányába, vagy csak leegyszerűsítette. Azonban néha Áront is le kellett állítani, hogy hagyja abba a húzásokat, mert ilyen gyönyörű mondatokat nem lehet nem kimondani. Szerintem nagyon izgalmas és érdekes nyelvezete lett a darabnak.

Darvasi Áron: Apának van egy sajátságos írói stílusa, amit családon belül mágikus realizmusnak szoktunk nevezni. Nagyon elemelt nyelven ír, és igazából azt kellett a darabon belül helyre tenni, hogy mivel ő elsősorban prózaíró, aki láttatja a szövegeiben a dolgokat, vagyis majdnem minden ki van mondva, de a dráma nem szeret kimondani dolgokat, titkolózik, és színészként épp ezt szeretjük, hogy a titkokra nekünk kell rájönnünk. Tulajdonképpen a kimondott dolgokat húztam a szövegből. Azokat nem kimondani kell, hanem eljátszani.

Miről szól a Madárhegy?

Darvasi Áron: Eredetileg egy szeméttelepen játszódott, ahol megfordulnak mindenféle emberek. Nekem nagyon megtetszett ez, hogy a szemét vajon mit vagy mi mindent jelenthet. Végül a helyszínt egy ósdi könyvtárszobába tettük át. A Madárhegy egy apa-lánya történet, amiben az apa eladja a lányát egy nagyobb hatalomnak annak érdekében, hogy fenn tudja tartani a munkahelyét. A történetben Gonzó megnyeri a nagyfőnököt, Miszter Külföldet, hogy ő lehessen az egyik világkönyvtárnak a vezetője, ahol a világ minden könyve megtalálható. Egy ideig jövedelmező a vállalkozás, de aztán csődbe megy. Miszter Külföld alkut ajánlj, hogy Gonzó megtarthassa a munkáját: ha Gonzó lánya, Jolán eléri az érett kort, Miszter Külföldnek adja. Jolánnak pedig a szemünk előtt kell felnőnie. Végigkövethetjük, hogy mit tesz vele az, hogy eladták.

(…)

Folytatást itt talál.