Utolsó előadásához érkezik az AlkalMáté – Interjú Jordán Adéllal

2021 június 15. kedd, 6:18

Utolsó előadásához érkezik az AlkalMáté Trupp előadássorozata, amely során 2006 óta minden nyáron egy-egy osztálytárs életét dolgozta fel a 2003-ban végzett Máté-Horvai osztály. A búcsúelőadás cím- és főszereplőjével, Jordán Adéllal beszélgetett a Jurányi Latte.

Forrás: Jurányi Latte

Hogy vagy? Hogy van Vanda? (Jordán Adél és Székely Kriszta egy Vanda nevű lakóautó építésén dolgozik, amelynek munkálatait a könnyűneked Instagram oldalon lehet követni. – a szerk.)

Vanda alakul. Tegnap bekerült egy fém ágykeret, meg a padlózat, amik már látványos előrelépések. Várom, hogy ott tartsunk, amikor a burkolatnak azon része is meglesz, amiből látszik, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Izgatottak vagyunk, de még sok a teendő Vandával. Talán augusztusra elkészülünk, és akkor két hetünk lesz utazgatni, de még nem döntöttük el a pontos úticélt: tengerpart vagy hegyvidék. Én jól vagyok, és jól is voltam ebben az elmúlt egy évben. Nagyon sok időm volt magammal és a környezetemmel foglalkozni, ami egy elég buta kutya és egy nagyon okos gyerek esetében jó dolog. Azt érzem, hogy sikerült magamat és mindenkit rendbe hozni, mert eléggé sokat dolgoztam előtte, havi 25 napot biztos játszottam. Kergettem a saját életemet, de most azt érzem, beértük egymást.

Fotó: Gulyás Dóra

Tavaly következett volna az AlkalMáté Trupp Jordán Adél című előadása, de a Covid miatt egy évet csúszott. Ráadásul azért is különleges az idei előadás, mert az utolsó, és rendhagyó módon nem a Jurányiban lesz, hanem a Benczúr-kertben. Milyen érzésekkel várod? Van jelentősége a helyszín változásnak?

Nekem, és szerintem sok mindenki számára az elengedésnek fontos időszaka volt ez az elmúlt több, mint egy év. Tavaly, amikor eldöntöttük, hogy elengedjük ezt az előadást, jól megugrottam a helyzetet, még azt is éreztem, hogy nem feltétlenül vagyok rá készen, pedig bármikor kihúzhattak volna az évek folyamán a kalapból. De mégis azt éreztem akkor, hogy picit korai, most viszont várom, hogy jöjjön.

Olyan fázisba kerültem, hogy ez az elengedés olyan jól működik, hogy tulajdonképpen a nagyon szeretett Jurányi terünket is el tudom most engedni, mint előadáshelyszínt, el tudom azt is engedni, hogy a dupla előadásból a korábbin nem lesz világítás, merthogy szabadtéren játszunk. Azzal is meg kellett küzdeni, aztán elengedni, hogy az a díszletterv és koncepció sem feltétlenül tud működni a Benczúr-kertben, amit korábban kitaláltunk. Szóval azt veszem észre ebből, hogy arra felé irányít az élet, hogy ne akarjam teljes mértékben kontrollálni, hanem próbáljam a jógából is jól ismert flowban tartani a dolgokat: ahogyan adja magát, úgy lesz a legjobb.

Tavaly zoomon már próbáltatok az osztállyal, amikor még nem lehetett tudni, hogy el kell halasztani az előadást. Meddig jutottatok a próbafolyamatban? Ugyanonnan veszitek fel most a fonalat? Hol tartotok jelenleg?

Igazság szerint tavaly csak egy zoom-találkozónk volt. Az szokott történni, hogy van a 10 nap próba, utána négy nap előadás, így jön ki a két hét, ami alatt elkészül maga a darab. Ezelőtt két találkozásunk van az adott főszereplővel, és két-három órán keresztül az illető beszél magáról, elmondja, amit fontosnak tart, és mi is beszélünk róla. Kíváncsi vagyok, hogy most hogyan fogok működni, mert azt hiszem, hogy a főiskolás koromhoz képest sokkal türelmesebb vagyok, megengedőbb a kollégáimmal és az osztálytársaimmal, és nagyon szeretném, ha – de lehet egyáltalán nem fog sikerülni, fogalmam sincs, mi fog kijönni belőlem – rábíznám magam az osztálytársaimra, és nem feltétlenül erőszakoskodnék mindenen.

Mint egy terápia…

Abszolút terápiaként gondolok rá, és nem is tudok máshogy. Mindig a családállításhoz szoktam hasonlítani. Nem tudom, milyen az, – csak az osztálytársaim beszámolóiból hallottam –, ha ennyi figyelem fókuszál rád, ez nagyon érdekes dolgokat tud előhozni. Nagyon kell, hogy az ember nyitott és őszinte legyen saját magával, annyira, amennyire tud. Fontos, hogy a saját felismeréseit megossza, a saját gyengeségeit, hibáit felfedje, illetve ha tükröt tart az osztály, akkor azt elfogadja, tudja nézni. Nagyon szerettem az első előadást, ami Járó Zsuzsiról készült, aki később mesélte, és sokszor eszembe jut, hogy én csináltam egy jelenetet Mészáros Bélával, egy elég kitárulkozó jelenetet arról, ahol ő akkor tartott a férfiakkal való kapcsolatában. Azt mesélte Zsuzsi, hogy a jelenet közben egy oszlop mögött várakozott, és az öklét harapdálta, annyira félt, annyira szégyellte magát, hogy ezt a jelenetet nézi a közönség. Később tudtam meg, hogy így reagált. Csodálatos, hogy nem azt mondta, hogy ez ne kerüljön be a darabba.

Megpróbálok én magam is ilyen tisztán, őszintén és nyíltan látni és láttatni. Nekem egy picit nehezebb a helyzetem, de ez sem biztos, csak mivel annyi híres ember van körülöttem, apám, anyám, a fiam apja, a párom, akárhová nyúlok, híres embert találok. Ez picit necces, de csak egy picit neccesebb, mint mikor Járó Zsuzsi a szomszéd kisfiúról beszél, hiszen ő is egy élő ember, csak nem mindenki ismeri feltétlenül. Amikor elkezdtük az AlkalMátét, én biztos nem tudtam, hogy ez mekkora vállalás. Lehet Máté Gábor már tisztában volt vele, hogy ez mivel jár, mit jelent. De én nem tudtam, hogy mekkora bizalomjáték mindenki részéről, és annyi mindent elárul, hogy ki mennyire bízik magában, az életben, a környezetében, a társaiban. Nagyon kell hozzá a csapat. Nekem nagy bizalmam van az életben és a csapatban is, úgyhogy azt hiszem, menni fog, hogy odaadjam, amim van.

Milyen formát, témát választottatok Máté Gáborral a rólad szóló előadáshoz?

Gáborban nagy a bizalom felénk. Nagyon laza, nyitott, teljesen átengedi a terepet a jóízlés határain belül, és terelgeti az embert, ha valami nagy marhaságot gondol. Én még, talán pont a helyszínváltozás miatt, ott tartok, hogy nem tudom, mi felé kellene menni, de most egyelőre azt érzem, hogy nem is baj. Gáborral is még csak minimális egyeztetés volt. Azt tudom, hogy nem fogom meghúzni saját magamat, a történetemet, hanem vágatlanul átadok sok mindent, és abból kikerekedik valami. Most azt érzem, ez a legjárhatóbb út. Nem akarok saját magam dramaturgja lenni hirtelen, egy tálcán akarom átnyújtani, hogy ebből csináljunk valamit.

(…)

Folytatást itt talál.