“A saját szempontjából mindenkinek igaza van” – Interjú Honti Györggyel

2021 november 15. hétfő, 8:15

A tatabányai Jászai Mari Színház idei évadának második bemutatója, a 10 kapcsán készült interjú Honti Györggyel.

Játszott a Szegedi Nemzeti Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban a Győri Nemzeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Magyarországon kívül Kassán és Komáromban mutatták be rendezéseit. Az elmúlt 35 évben szerteágazó művészetpedagógiai munkát folytat, színházi munkái mellett folyamatosan tanít. Az ELTE PPK-n szerzett doktori fokozatot, disszertációja címe: Beavató színház. Színészi munkáját 2007-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el. Húsz éve dolgozik Tatabányán a Jászai Mari Színházban. Honti György színész, rendező, drámapedagógus nem csak Székely Csaba 10 című drámájával kapcsolatos gondolatait osztotta meg.
 
Székely Csaba 10 című drámája a tízparancsolatra alapozva rajzol fel tíz fájdalmas emberi sorsot. A szereplők bárhogy törekednek rá, nem tudják elkerülni, hogy vétsenek a parancsolatok ellen, nem tudják elkerülni a bűnt. Ön szerint mi a bűn?

A civil személyiségem lényegében érdektelen, mert színészként én egy üres edény vagyok, amit a szerző és a rendező tölt meg tartalommal. De ha azt kérdezi mit jelent a tökéletességre törekvés, akkor azt mondom, törekszem rá, hogy az legyek, de mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha nem adok bele mindent? Bonyolultnak látom az emberi működést. Inkább kérdéseim vannak, mint válaszaim. Az, hogy mi a bűn, nehéz kérdés. Mondják, legyünk önmagunk, de mi van, ha mások önmegvalósítása bűn a mi szemünkben vagy mi tűnünk bűnösnek másnak, pedig csak önmagunk szeretnénk lenni?

Honti György, Pálfi Kata / Fotó: Jászai Mari Színház

Azért kérdeztem a bűn fogalmára elsőként, mert a szépség és fiatalság dominálta kultuszban, a célul tűzött tökéletes társadalomban egészen más értelmet kapnak még az isteni parancsolatok is.

Az emberiség mit sem változott jó pár ezer év alatt, ezért tudjuk megérteni ma is a 2500 éves történeteket. Például, ha a Ne ölj! parancsolatára gondolunk, kérdés, hogy mit jelent? Embert nem szabad ölni, de egy hangyára rá lehet lépni? A hangyát szabad megölni? Az ilyen kérdések megválaszolásának nehézségét a következő történettel tudom érzékeltetni. A rabbihoz azzal a kéréssel fordulnak, hogy mondja meg szabad-e dohányozni Tóra olvasás közben, mire a rabbi azt mondja: milyen csúnya dolog Tóra olvasás közben dohányozni. De rabbi és dohányzás közben szabad a Tórát olvasni? – kérdezik újra a rabbit. A válasz: a Tórát mindig szabad olvasni. Ráadásul megbocsátóbbak vagyunk, ha valaki a mi oldalunkon állók közül követ el bűnt. És a saját szempontjából mindenkinek igaza van.

Tény, hogy minden intést, több oldalról is meg lehet közelíteni, ugyanakkor, ha valaki, mint például Ön édesapa, és három kicsi gyereket nevel, egyszerűen és könnyen értelmezhetően kell elmondania azokat a szabályokat a gyerekeinek, amelyeket követendőnek tart a számukra.

Ez egy jó kérdés. Szerencsére a feleségem és én sokban hasonlítunk, és azonos elvek mellett neveljük a gyerekeinket, persze mindig szembe jön az élet. Szóval, semmi sincs kőbe vésve, és nem verbálisan, sokkal inkább a saját példánkkal, illetve a saját családjainkból hozott példákkal neveljük a gyerekeinket.

Mondana erre egy példát?

A feleségemmel mindketten jó tanulók voltunk az iskolában. A legnagyobb gyerekünk most jár hetedik osztályba és rossz tanuló. Kérdés, erőltessem-e a tanulást, ha neki az nem jó, és a mi viszonyunk is elromlik tőle? Meghagyom neki, hogy rossz legyen, nem evidens, hogy jó tanuló legyen. Nem erőltetem, inkább támogatom abban, amiben jól érzi magát.

Ön a IX. parancsolat felmutatója, mely szerint Ne tégy hamis tanúbizonyságot! Hogyan alkotta meg a karaktert?

Nagyon sokat dolgoztam a karakteremen, mert egészen más elképzelésekkel érkeztem a próbákra, mint amit Guelmino Sanyi, a rendező megfogalmazott. Még soha nem kellett ennyire megváltoztatnom, amit gondoltam egy szerepről, mint most.
 
Hol volt egymástól a legtávolabb kettejük elképzelése?

Amikor a karakterem bejön a színpadra meg akar halni, öngyilkos akar lenni, és meg voltam győződve arról, hogy így kell, hogy kezdődjön a története. Ezzel szemben Sanyi azt mondta, hogy minden pillanatban annyit kell tudnunk róla, amennyit abban a pillanatban épp átél. Kiderült, hogy mindenben Sanyinak volt igaza. Nagyon szeretek vele dolgozni, nem először rendezett engem, értékelem a gondolkozását.

Ha arra kérem, röviden foglalja össze, miről szól a 10 című dráma, mit mondana?

Az élet szar, és mindenki végtelenül szánalmas. Egyébként a mondat második fele a darabban is elhangzik.

A szereplők a Remény lakótelepen élnek, de a kelkáposzta szagú lépcsőházakból, a szürke falak határolta gettóból mindenki szeretne kitörni. Miközben követjük próbálkozásaikat, valóban szánalmasnak látjuk őket, ugyanakkor sokat nevetünk is.

Jó, ha így érezte, mert Sanyi komolyan ráfeküdt, hogy legyen jelen erősen a humor is, egyébként fogyaszthatatlan lett volna az előadás. De nem minden este érezzük ezt, van, hogy a közönség csupán a szánalmat, fájdalmat, keserűséget érzi, és nem nevet.
 
Ahogy a tíz ember története kibomlik előttünk, világossá válik az is, hogy a minden mindennel összefügg elve mentén ezek a történetek is egymásba fonódnak, és megszeretjük ezeket a csetlő-botló embereket, lassan rádöbbenünk, mi is éppen ilyenek vagyunk.

Feltétlenül, de egy színész nem tudja eljátszani azt, hogy szerethető, neki olyan hatást kell elérnie, hogy a szerep szerethető legyen. A darabban például többször halljuk ugyanazt a párbeszédet, de nem mindig ugyanannak a szereplőnek a szájából. Ilyenkor megállapítjuk magunkban, hogy igaza van, aztán, amikor más mondja a saját szemszögéből ugyanazokat a mondatokat, megváltozik a véleményünk, és azt mondjuk, aha, nem is neki van igaza.

Miközben követjük a tíz szabadulni vágyó ember sorsának alakulását, Önök a színpadon folyamatosan rajzolnak a falakra, éppen úgy, ahogy Darvas Iván tette az 1967-ben bemutatott Egy őrült naplója című legendás előadásban. A szürke falak az előadás végére némi színt kapnak, így bocsátanak utunkra bennünket.

Nem vagyok jó szónok, de örülnék, ha eljönnének az emberek a színházba, azért csináljuk, hogy beüljenek és adjunk nekik valamit.

Kérdezett: Pavlovics Ágota / Jászai Mari Színház