“Az igazán mély hatások nem a taps után történnek” – Interjú Boross Martinnal

Új színházi társasjáték született a STEREO Akt és a Mentőcsónak Egység összefogásában. 

Takarásban 7. rész – Interjú Gémes Antossal

Folytatódik Ágoston Péter beszélgetése a Magyar Színház művészeivel. A hetedik rész Gémes Antost mutatja be.

“A civileknek meg kell tanulniuk jól segíteni” – Interjú Magács Lászlóval

A társadalmi érzékenyítés terén működő kulturális és civil szervezeteknek rendeztek konferenciát az Átrium Film-Színházban.

Színész lesz belőle! – Ismerjék meg Hajdu Tibort

Október 21-én lépett először nagyközönség elé Zsótér Sándor és Börcsök Enikő III. éves színművész osztálya.

“Az utazás nem csak térben történhet” – Villáminterjú Kárpáti Péterrel

Kárpáti Péter író-rendezőt a Trafóban futó darabjairól, az improvizációra építő és klasszikusan rögzített előadások viszonyáról kérdezte a Trafó-blog.

“Vágytam a drámaiságra” – Villáminterjú Soós Attilával

December 1-jén a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta pályázat keretében mutatja be az Orlando című előadást a Trojka Színházi Társulás. Soós Attila rendezőt a Jurányi Latte kérdezte.

50 éve a pályán! – Interjú Kállay Borival

November 26-án Dédelgetett álmaim címmel különleges jubileumi előadásra készül Kállay Bori. A hazai zenés színjátszás nagyasszonya ezzel az esttel ünnepli pályafutása ötvenedik évfordulóját. A Vigadóbeli est előkészületeiről, a debreceni és budapesti évekről, döntésekről, eltökéltségről, hitről és vágyakról is mesélt.

Takarásban 6. rész – Interjú Fillár Istvánnal

Folytatódik Ágoston Péter beszélgetése a Magyar Színház művészeivel. A hatodik rész Fillár Istvánt mutatja be.

“Egyfolytában gyereknek érezzük magunkat”
Interjú Martin Mártával és Rusznák Andrással

Bezárnak egy színházat, és a korábban ott dolgozó takarítónéni befogadja az egyik ott felejtett árnyékot, aki otthonra lel nála – erről szól a Radnóti novemberi bemutatója, az Ofélia árnyszínháza.

“Minden egyes előadásba bele kell dögleni” – Interjú Fehér Tiborral

Fehér Tibor a Nemzeti Színház egyik legfiatalabb művésze. Azt mondja, neki még a bukás is jókor jött. Szerinte minden egyes előadásba bele kell dögleni, csak akkor ér valamit a színészmesterség. 

Valene anyás, Coleman apás – Interjú Ficza Istvánnal és Rétfalvi Tamással

A színműn szobatársak és barátok voltak, hét éve bújnak bele Valene és Coleman szerepébe: Ficza Istvánnal és Rétfalvi Tamással négy évvel a Vaknyugat premierje után, az 50. előadás előtt beszélgettünk hét év együttlétről, sportokról, és arról, hogy az ír Valene Connor miért beszél palócosan.

Molnár Ferenc új fénytörésben – Önálló estre készül Fesztbaum Béla

Fesztbaum Béla Molnár Ferenc írásaiból szerkesztett színházi estje Szülőfalum, Pest címmel november 30-tól látható a Rózsavölgyi Szalonban. Ennek kapcsán készült interjú.

Takarásban 5. rész – Interjú Pavletits Bélával

Folytatódik Ágoston Péter beszélgetése a Magyar Színház művészeivel. Az ötödik rész Pavletits Bélát mutatja be.

“Legyen benne hús, legyen benne zaft” – Interjú Berzsenyi Bellaagh Ádámmal

Thomas Middleton – William Rowley Maskarák című vérdrámáját tűzi műsorára a Budaörsi Latinovits Színház. A bemutatót november 19-én tartják, a rendező a színház művészeti vezetője, Berzsenyi Bellaagh Ádám. 

Két Kowalski találkozik a zebrán – Villáminterjú Pál Andrással

November 16-án ismét láthatja a közönség Tennessee Williams Vágyvillamos című darabját Zsótér Sándor rendezésében a Radnóti Színházban. Stanley Kowalski szerepét mostantól Pál András fogja játszani.