A halhatatlanságra vágyó királyfi Győrben – Interjú a Vaskakas Bábszínház alkotóival

Február 18-án mutatja be a győri Vaskakas Bábszínház A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást. A bemutató kapcsán kérdeztük az előadásban játszó színészeket az előadás témájáról, formájáról, és a szerepeikről.

“Marie Curie előképe a modern nőknek” – Villáminterjú Kovács Dániel Ambrussal

A 150 éve született Marie Curie-ről készített monodrámát Kovács Dániel Ambrus Gyöngy Zsuzsa színésznővel. A Radioaktív című előadás bemutatóját február 17-én tartották a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A rendezőt a Jurányi Latte kérdezte.

“Az ember egyetlen elvehetetlen értéke a szakmai tudása” – Interjú Hegedűs D. Gézával

Hegedűs D. Géza a gazemberségnek szinte minden zegét-zugát feltérképezte.

“Egyre több hely van az életemben, amit otthonnak tekinthetek” – Interjú Olt Tamással

Január végén mutatta be a Csiky Gergely Színház A koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabot, melynek szerzője és rendezője Olt Tamás. A történetben egy csapat fiatal lány és fiú nagy fába vágja a gitárját, amikor is nekilát egy megakoncert megszervezéséhez…

“Szabó Magda története briliáns” – Villáminterjú Tasnádi Csabával és Varga Máriával a Régimódi történetről

Február 10-én mutatta be Szabó Magda Régimódi történet c. darabját a Vörösmarty Színház. A premier előtt az előadás rendezőjével, Tasnádi Csabával és a Rickl Máriát alakító Varga Máriával készült interjú.

Szóló szőlő, csengő barack a Vojtinában – Villáminterjú Kolozsi Angéla rendezővel

Adott egy közismert népmese, egy forgó színpadra épített stilizált játszótér, különféle jelentéstartalmakat sűrítő játékszerek, valamint öt színész.

„Viccelsz? Persze, hogy nem lett szebb a világ…” – Interjú Kálid Artúrral

3 éve mutatták be, egy ideig pihent és most nagy sikerrel tért vissza a DEKK Színház és a Gólem Színház Zs-kategória című zenés, táncos revübetétekkel tarkított kabaréja…

“A mi Petőfink nem hagyja beskatulyázni, címkézni magát” – Interjú Boda Tiborral

A KB35 Inárcs társulat új, különleges témájú előadását mutatja be február 11-én a MU Színházban. P – avagy jelenetek egy vándorszínész életéből című darabjukban Petőfi Sándor alakját gondolták újra, és helyezték más és más időbe, helyzetekbe.

“Szeretem próbára tenni magam” – Interjú Adorjáni Bálinttal a Kőműves Kelemenről
Február 9-től ismert rockballadát láthatnak a Kecskeméti Katona József Színházban.
‘Női szerepek, férfi tekintet és egy 7 tagú lánycsapat’ – Interjú Szabó Veronika rendezővel

Szabó Veronika szabadúszó színházi alkotó, színész, rendező. Évekig tanult Londonban, az ottani tapasztalatait, inspirációit próbálja beépíteni itthoni munkáiba.

“Ez a darab már a kitalált nyelv miatt sem szokványos” – Villáminterjú Molnár Piroskával

Gazdag jellemábrázoló képességét, árnyalt humorát újabb színfolttal gazdagítja a Bodó Viktor–Mózsik Imre szerzőpáros legújabb színházi „őrületében”.

Új monodráma a Jurányiban Marie Curie életéről – Interjú Gyöngy Zsuzsával és Kovács Dániel Ambrussal

A Nobel-díjas Marie Curie életét viszi színre Gyöngy Zsuzsa szereplésével Kovács Dániel Ambrus a Jurányiban február 17-én.

“Minden alkotást megérint a Teremtő” – Villáminterjú Cseke Péterrel a Kőműves Kelemenről

Cseke Péter a Kőműves Kelemen című rockballadát rendezi a Kecskeméti Katona József Színházban. Szörényi Levente és Bródy János rockballadájának bemutatója február 9-én lesz Adorjáni Bálint címszereplésével.

Tekintélyszemély kartonból – Interjú Tasnádi Istvánnal

Tasnádi István a Vörösmarty Színház felkérésére írt darabot Kartonpapa címmel, amelynek ősbemutatója február 9-én lesz a székesfehérvári teátrumban. A klasszikus drámáról, a valóság és abszurd határáról és a kartonfigura szerepéről kérdezték a szerzőt.

“A színház legősibb formája a történetmesélés” – Villáminterjú Takátsy Péterrel

Február 15-én mutatja be a Sufniban a Miskin herceg című monodrámát a Katona József Színház, a címszerepet Takátsy Péter alakítja. Dosztojevszkij A félkegyelmű regényét Takátsy írta színpadra, akit az alkotómunkáról, a történet aktualitásáról és a próbafolyamatról kérdezte a Katona blog.