Túl vagyunk a 80-as éveken? – Dragomán György “valóságshowja” Kolozsváron

2016 november 15. kedd, 8:15

A nyolcvanas évek valóságshow-jának nevezte Visky András rendező Dragomán György Kalucsni című drámáját, melyet szerdán mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

kalucsni2

MTI Fotók: Biró István

A szerdai ősbemutatóról a színház stúdiótermében, a felállított díszlet előtt beszéltek az alkotók egy hétfői sajtótájékoztatón. A Miklósi Dénes által tervezett díszlet egy 80-as évekbeli bútorokkal, tárgyakkal és képekkel berendezett emeleti tömbházlakás keresztmetszete; üvegfal választja le a nézőtérről.

kalucsni

Visky András kijelentette: az előadás voltaképpen bevezetés a nyolcvanas évekbe. A történet középpontjában álló családnak az válik az egyetlen céljává, hogy elhagyja az országot. Ezáltal azonban belekerül a kommunista politikai rendőrség, a Securitate látókörébe, és “a rendszer bedarálja őket”. Az előadás a háromgenerációs család két házkutatás közötti történetét jeleníti meg, Visky András szerint úgy, hogy a nyolcvanas éveket megélt nézők maguk is hozzátehessék a saját történetüket, de a kor tapasztalatával nem rendelkező mai középiskolások is megértsék a rendszer lényegét.
    
“Azt mondhatnánk, hogy túl vagyunk a nyolcvanas éveken, de nem” – jelentette ki a rendező, aki szerint feldolgozásra vár minden, ami nem lett az elmúlt 30 évben közbeszéd tárgyává, nem lett a mai gyermekek ismeretévé.

kalucsni1

Hozzátette: a lakásbelsőt a közönségről leválasztó üvegfallal azt szerette volna érzékeltetni, hogy mindaz, ami látszik, élő színház, de egyben múzeum is.
    
Az előadás nézői számára az üvegfalon kívül olyan dokumentumokat állítanak ki, amelyeket erdélyi értelmiségiekről: Gál Ernőről, Kántor Lajosról, Cs. Gyímesi Éváról, Könczey Ádámról és Markó Béláról készített a Securitate.

kalucsni3
A családapát alakító Dimény Áron elmondta, szülőként is lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy a 21. században is azok a normák szerint építi fel az életét, amelyekben a 80-as években szocializálódott. “Ha ez a kollektív öntudatunkban elsikkad, fennáll annak az esélye, hogy elkezdjük ismételni a múltat. Nem szeretném, hogy a gyermekeim megéljék a diktatúra élményét” – magyarázta személyes olvasatát Dimény Áron.

kalucsni4

MTI Fotók: Biró István

Az előadás további főbb szerepeiben Kézdi Imola, Sigmond Rita, Kali Andrea, Albert Csilla és Szűcs Ervin láthatók. A jelmezeket Carmencita Brojboiu tervezte.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok