Sikeres turné után tért haza Japánból a Hedda Gabler Kolozsvárra

2016 december 15. csütörtök, 14:01

December 6. és 12. között a 3. alkalommal megrendezett Tokiói Nemzetközi Ibsen Fesztivál vendége volt a Hedda Gabler című előadással a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Fotó: Vajna Noémi

Az Andrei Șerban által rendezett nagysikerű produkciót két alkalommal mutatta be japán közönség előtt a társulat. A vendégjáték megvalósulását a Román Kulturális Intézet támogatása tette lehetővé.

„Miközben a világban káosz uralkodik, Japán nem lehet az egyetlen ország, amelyik tétlenül figyel. A klasszikus drámákat innovatív formában állítják színpadra szerte a világban, így Ibsen drámái sem tűrhetik tétlenül az avítt előadásformákat. Minden mai Ibsen-rendezés elkerülhetetlenül új, friss nézőpontot nyújt kortárs társadalmunkról” – nyilatkozta Mitsuya Mori, a Nemzetközi Ibsen Fesztivál művészeti igazgatója.

Fotó: Vajna Noémi

A háromévente megrendezésre kerülő Ibsen most Nemzetközi Színházi Fesztiválon a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt az első magyar nyelvű meghívott társulat. A 2016-os kiadás programjában a norvég drámaíró két színpadi műve, A nép ellensége és a Hedda Gabler szerepelt, mindkettő három-három előadásban. Három japán társulat mellett egy belga, egy norvég és a kolozsvári társulat előadása alkotta az idei fesztiválprogramot.

A fesztivál célja egy olyan találkozó megszervezése, amely az ibseni szövegek aktualitásával foglalkozik, rákérdez az egyén magányára a huszonegyedik században, valamint az egyén és a társadalom viszonyára a különböző kulturális közegekben megszülető színházi előadások segítségével.

Fotó: Vajna Noémi

A fesztivál főszervezője a Theatre Office Natori produkciós iroda, élén Toshiyuki Natorival. Az iroda elsősorban Mitsuya Mori japán rendező és Ibsen-kutató Ibsen-előadásainak producere, emellett a moszkvai Malij Színházzal közösen kortárs orosz szövegeket is bemutatnak.

A fesztivált a tokiói Sangenjaya metrómegálló közelében, az egyik legmagasabb épületnek számító Carrot Towerben szervezték meg, az itt működő Setagaya Public Színházban. Ez a színház két teremmel rendelkezik, a fesztivál a 225 férőhelyes Theatre Tramben zajlott. Az épület nevét a Setagaya villamosvonalról kapta, Tokió egyik utolsó villamosvonaláról, melynek végmegállója a Carrot Tower mellett található.

Fotó: Vajna Noémi

Itt játszotta a kolozsvári társulat két alkalommal, közel 400 néző, kritikus és színházi szakember előtt az Andrei Șerban rendezte Hedda Gablert. Az előadásokra december 10-én és 11-én került sor, az új térhez adaptált díszletben.

Andrei Șerban neve nem ismeretlen a japán közönség és szakma előtt, hiszen 1981-ben ugyancsak Tokióban megrendezte Csehov Sirályát. A kolozsvári társulat előadása pozitív fogadtatásra talált Japánban. Az előadás utáni beszélgetésen a kritikusok az egyik legformabontóbb Hedda-előadásként emlegették, kiemelve az előadás tragikomikus jellegét, ami a főszereplő vergődése és a játék humora közt megszülető feszültségből fakad. Olyan színházi kritikusok méltatták az előadást, mint Eisuke Shichiji, Guro Minamoto, valamint Yoshio Osasa. Andrei Șerban pedig elmondta, hogy bár figyelmeztette a színészeket arra, hogy a közönség nem fog úgy reagálni a humoros jelenetekre, mint ahogy azt otthon megszokhatták, kellemesen csalódott: nagyon figyelmes, az előadást pontosan értő és arra aktívan reagáló közönséggel találkozott Tokióban.

 
 

Kapcsolódó anyagok