B. Fülöp Erzsébet kapta az idei Kemény-díjat

2017 március 11. szombat, 16:30

B.Fülöp Erzsébet színésznő és egyetemi tanár kapta a Bioeel kozmetikum és gyógyszergyártó cég anyagi támogatásával létrehozott, az egyik színházalapító, báró Kemény János emlékére elnevezett színházi díjat. A jelentős pénzjutalommal együtt jár Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész kisplasztikája.

A díj átadására 2017. március 10-én, a színház 71. születésnapján, került sor. 1946. március 10-én első ízben gördült fel a függöny a Kultúrpalota színpadán, ahol az akkor alapított Székely Színház első előadását tartotta Lehár Ferenc A mosoly országa c. operettjével. Az évfordulóra emlékezve és a jelenkori színházi alkotók értékteremtő munkáját elismerve adták át a 2017-es BIOEEL-KEMÉNY DÍJAT a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében Molière: Tartuffe című színművének előadása után. Az előadás rendezője Keresztes Attila, aki több sikeres előadásában bízott főszerepet a jeles művésznőre.

B. Fülöp Erzsébet átveszi a Kemény-díjat (fotó: Rab Zoltán)

B. Fülöp Erzsébet átveszi a Kemény-díjat (fotó: Rab Zoltán)

B.Fülöp Erzsébet az utóbbi évek egyik legsikeresebb marosvásárhelyi művésze, művészi elismertségét rangos egyéni szakmai díjak fémjelzik.

2000 – Poór Lili-díj – az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díja
2002 – Legjobb női alakítási-díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga)
2002 – Női alakítás-díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (Defoe: Példás történet, rendező: Barabás Olga)
2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Thalia Open Fesztivál, Marosvásárhely (Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor)
2004 – Legjobb női mellékszereplőnek járó díj, Topfest Országos Színházi Fesztivál, Marosvásárhely (RÓZSI – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor)
2004 – Legjobb női mellékszerepért járó díj, Stúdiószínházak Fesztiválja, Budapest (RÓZSI – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor)
2004 – Legjobb női mellékszerepért járó UNITER felterjesztés (RÓZSI – Füst Milán: Boldogtalanok, rendező: Bodó Viktor)
2006 – Női alakítási díj, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (SEN-TE/SUI-TA – Bertolt Brecht: Valahol Szecsuánban, rendező: Barabás Olga)
2007 – Jászai Mari-díj
2009 – Közönségzsűri díja valamint Dr. Oláh Albert, Kisvárda város polgármesterének díja, Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda
2015 – meghívott a 10 pentru film programban – a TIFF szervezésében 2016 – jelölés a legjobb női főszereplőnek járó UNITER-díjra

Az immár BIOEEL-KEMÉNY DÍJAS B.Fülöp Erzsébetet a közönség legközelebb Csehov Sirály című színjátékában láthatja március 18-án, szombaton este 8 órától a Nagytermi Stúdiótérben, majd Bartis Attila A nyugalom című, Radu Afrim rendezésében színre vitt előadásban március 19-én vasárnap este 8 órától a Kisteremben.