Harold Pinter-ősbemutatóra készül a Tamási Áron Színház

2017 március 19. vasárnap, 17:25

Március 16-án újabb próbafolyamat veszi kezdetét a Tamási Áron Színházban: Harold Pinter Évforduló című darabjának magyar nyelvű ősbemutatóját Alexandru Dabija rendezi.

Harold Pinter a második világháborút követő időszak egyik legjelentősebb brit származású drámaírója és költője, aki 2005-ben irodalmi Nobel-díjat vehetett át munkássága elismeréseként. A látszólag mindennapos családi konfliktusokat és szerelmi háromszögeket tárgyaló műveinek mélyrétegeiből egy abszurd világ képe bontakozik ki.

Az Évforduló olvasópróbája a Tamási Áron Színházban (fotó: tasz.ro)

Az Évforduló olvasópróbája a Tamási Áron Színházban (fotó: tasz.ro)

Az Évforduló című drámája három olyan párról szól, akik megengedhetik maguknak, hogy a város legfényűzőbb éttermében vacsorázzanak, ahol házassági évfordulót ünnepelnek. Az összejövetelen kezdetben hétköznapi beszélgetések hangzanak el, aztán egyszer csak feltörnek az egyre sötétebb témák, felszínre kerülnek a rejtett szerelmi viszonyok, a gyűlölködés, majd a vérfertőzés témaköre.

Az 1999-ben írt, legelőször 2000-ben bemutatott darabjára fokozottan érvényes a bizarr ésszerűtlenség, melynek lehetősége örökösen foglalkoztatta Alexandru Dabija rendezőt. A romániai színházi világ meghatározó alkotója, a bukaresti Odeon Színház vezető rendezője 1976 óta rendez előadásokat. Mihai Măniuțiuval, Tompa Gáborral, Victor Ioan Frunză-val, Dragoș Galgoțiuval együtt tagja annak az 1980-as évek elején felnőtt rendező-generációnak, melynek munkássága megreformálta a romániai színházkultúrát.

Az előadás bemutatójának tervezett dátuma: 2017. május 5. A főbb szerepeket Pálffy Tibor, Szakács László, Gajzágó Zsuzsa és D. Albu Annamária alakítja.

 
 

Kapcsolódó anyagok