Felújítja a Kampfot az M Studio

2017 április 07. péntek, 17:30

Az M Studio újra műsorra tűzi Kampf c. előadását. A Fehér Ferenc rendezésében készült táncprodukciót április 9-én játssza a társulat Sepsiszentgyörgyön, majd újra utaznak vele.

M Studio: Kampf (fotó: Jakab Lóránt)

M Studio: Kampf (fotó: Jakab Lóránt)

A Kampf c. előadást 2013-ban mutatta be az M Studio. Az előadás a Hevesi Sándor- és Lábán Rudolf-díjas Fehér Ferenc első rendezése volt a társulatnál. A rendhagyó közös munka mondhatni „sikertörténetet” eredményezett, a produkció számos új kaput nyitott meg az M Studio számára.

Az előadás az eddigi legtöbb fesztiválmeghívást eredményezte a társulat számára, összesen 13 fesztiválon volt látható. A produkció sikerét fontos szakmai elismerések is bizonyítják: a legrangosabb román független színházi seregszemlén, a Független Színházak Országos Fesztiválján (Festivalul Național de Teatru Independent, Bukarest) A legjobb mozgásszínházi előadás díját érdemelte ki 2014-ben, a XXI. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon pedig 2015-ben A legjobb koreográfia díját kapta meg. A Kampf-ot eddig hozzávetőlegesen 60 alkalommal játszották Sepsiszentgyörgyön, valamint romániai és magyarországi helyszíneken.

Az előadást 2017 áprilisában újra műsorra tűzi a társulat, április 9-én, vasárnap 19 órától tekinthető meg a Háromszék Táncstúdióban, Sepsiszentgyörgyön. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával májusban Szabadkán mutatják be az előadást.

 
 

Kapcsolódó anyagok