Ahogyan a víz tükrözi az arcot – Budapesten és Pécsett tart előadásokat az Osonó

2017 április 26. szerda, 13:07

Ebben az évadban utoljára lesz látható Magyarországon a fiatalok személyes történeteiből létrehozott, többszörösen díjazott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás. Budapesten április 25-én 18 órakor az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiumban és 28-án 19 órakor a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában, 26-án 19.30 órakor illetve 27-én 15 órakor a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban tekinthetik meg az érdeklődők a dokumentarista produkciót, amelyet minden esetben az Osonóra jellemző moderált interaktív beszélgetés követ.

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

A Fazakas Misi által rendezett előadást eddig 469. alkalommal mutatta be a társulat 3 kontinens 23 országának 165 településén. Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei, illetve az azokból született szövegkönyv képezi, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A magyarországi adaptáció elkészítésében az Osonó produkciós partnere a budapesti Bakelit Multi Art Center volt.

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika/ Kőhalmi Kamilla, Nagy Zsombor/ Müller Bence, Anna Bella Garamszegi/ Virginia Alexandra, Sándor Gergő/ Kozma Zsófi. Technikus: Pászka Gáspár.

A társulat magyarországi előadásainak programja:

Április 25., kedd 18 óra: Budapest, ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium (Nándorfejérvári út 13, 1117)

Április 26., szerda 19.30 óra: Pécs, Leőwey Klára Gimnázium (Szent István tér 8-10, 7621)

Április 27., csütörtök 15 óra: Pécs, Leőwey Klára Gimnázium (Szent István tér 8-10, 7621)

Április 28., péntek 19 óra: Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola (Thallóczy Lajos u. 1, 1115)

 
 

Kapcsolódó anyagok