100% Reloaded – Éjszakába hajló programsorozattal vár a marosvásárhelyi színház

2017 augusztus 28. hétfő, 10:02

Augusztus 24-én évadnyitó társulati ülést tartott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Keresztes Attila művészeti igazgató vázolta a 2017/2018-as idény tervezett programját. Kihangsúlyozta, hogy az idei évad megfeszített munkatempót igényel az egymást érő bemutatók fesztiválszereplések miatt. Gáspárik Attila vezérigazgató az előző periódus eredményeit értékelve a profizmus, az igényesség és a művészi fegyelem fontosságát emelte ki, amelyek gyakorlása elengedhetetlen a további sikerek eléréséhez.

A Tompa Miklós Társulat számára a munka már augusztus elején elkezdődött: a Vásárhelyi Forgatag programjához kapcsolódva két előadást is műsorra tűzött (Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május; Radu Afrim: Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan), de a sokszoros fesztiváldíjas előadás, Bartis Attila A nyugalom című darabja is már az évad elején (aug. 30., 31.) látható lesz. A nyugalom szeptember közepén Csehországban, Pilsenben vendégszerepel a 25. NEMZETKÖZI SZÍNHÁZFESZTIVÁLON, míg a Timur Vermes: Nézd, ki van itt című darabbal Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT NEMZETKÖZI MULTIKULTURÁLIS SZÍNHÁZI FESZTIVÁLON vesz részt a társulat. Októberben Csehov Sirály című színműve Szerbiában, Újvidéken lesz látható a SYNERGY#WTF (WORLD THEATRE FESTIVAL) elnevezésű seregszemlén, míg a Radu Afrim: Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadás Bukarestben az ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ (FNT) keretében kerül bemutatásra. Mindeközben két premierre készül a társulat: Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május – rendező Harsányi Zsolt (2017. október 6.) és Shakespeare: Macbeth – rendező Keresztes Attila (2017. október 13.).

A hivatalos évadnyitásra szeptember 9-én, szombaton 10.00 órától kerül sor a Színház téren 100% Reloaded címmel, melynek keretében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulata egésznapos, sőt, éjszakába hajló programsorozattal várja barátait és közönsége tagjait. A színes műsorkavalkád kínálatában nyílt próba, kincskeresés, társasjáték, színészek kedvenc állatainak szépségversenye, orvosi tanácsadás, smink készítés, jóga, torna, zsonglőrködés, táncműhely és egyéb izgalmas tevékenység szerepel.

A részletes évadterv, a premierek ismertetője és a bérlethirdetés a Színház honlapján (www.nemzetiszinhaz.ro), valamint annak ismertető nyomtatványain olvasható. Bérletek válthatók online a www.biletmaster.ro honlapon, a Színházban működő jegypénztárban (hétköznapokon 9.00-15.00 óra között, telefon: 0365 806865), valamint szeptember 11-től a Kultúrpalotában működő jegyirodában (hétköznaponként 12.00-17.30 óra között, telefon: 0372 951251). A Színház tájékoztatja az előző évad bérleteinek tulajdonosait, hogy bérleteiket 2017. szeptember 30-ig újíthatják meg.