Magyar és román közönségnek is kínál bérletet a Csíki Játékszín

2017 augusztus 28. hétfő, 17:35

Már megvásárolhatók a Csíki Játékszín 2017-18-as évadra szóló bérletei. Újdonság Csíkszeredában, hogy a román ajkú közönségnek is kínálnak bérletet négy vendégelőadásra.
Prózai, zenés, magyar szerző tollából született- és világirodalmi mű egyaránt megtalálható a Csíki Játékszín 2017-18-as évadának repertoárján. A 60 lejért megváltható bérlet négy nagyszínpadi előadásra érvényes és 14 éven felülieknek ajánlott. Az évadnyitó produkció Tamási Áron Csalóka szivárvány című színműve lesz Parászka Miklós társulatigazgató rendezésében. Ezt követően a társulat tagja, Kányádi Szilárd rendezi Pierre Barillet francia vígjátékának Jean-Pierre Grédy által megzenésített változatát A kaktusz virága címmel.

Csíki Játékszín

Csíki Játékszín

Az évad második felében Bertolt Brecht példázata, a Kurázsi mama és gyermekei Paul Dessau zenéjével tálalva Sorin Militaru rendezésében lesz látható. Negyedikként pedig az ír John Millington Synge A nyugat hőse című tragikomédiája kerül színre Visky Andrej elképzelésében. Bérleten kívül a csíkszeredai évadterv stúdió előadásokat is tartalmaz. Az elmúlt évadból Az öldöklés istene produkció marad műsoron, mellette a Martin McDonagh A párnaember című színdarabja őszi premierrel látható majd a színház kamarateremében.

Újdonságnak számít a Luceafărul bérlet, melynek megvásárlásával négy román nyelvű vendégprodukció tekinthető meg az évadban. Eszerint a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu társulat két előadással, a bákói Bacovia Színház és a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház egy-egy előadással vendégszerepel az évadban Csíkszeredában.

A korábbi bérletesek szeptember 11-ig újíthatják meg eddigi ülőhelyeikre szóló bérletüket. A nyugdíjasok és diákok 35 lejért válthatnak bérletet, a premierekre érvényes Bánk bán bérlet pedig 75 lejbe kerül. A színház idén is kínál mecénási bérletet 350 lejes áron.

Forrás: maszol.ro