A Liliom és a Kaisers TV, Ungarn is színre kerül Sepsiszentgyörgyön

2017 szeptember 09. szombat, 12:19

Tamási Áron 120. születésnapjának megünneplésére, illetve az első bemutatóra, az Alice című előadás előkészületeire…

… fókuszál Bocsárdi László irányításával a sepsiszentgyörgyi társulat a sZempöl együttessel közösen.

Tamási Áron Színház: Alice - olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Tamási Áron Színház: Alice – olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Az idei évadban is úgy alakították az évadtervet, hogy ígéretes, a társulat és a közönség számára eddig még ismeretlen új hangok, valamint kiforrott, sajátos rendezői formanyelvek is teret nyerjenek. A Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján létrejövő Alice októberi bemutatóját Zakariás Zalán rendezése, az Escorial követi. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal az újvidéki Mezei Kinga az Anna legendáját, Radu Afrim pedig a discOperett munkacímű produkciót rendezi.

Tamási Áron Színház: Alice - olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Tamási Áron Színház: Alice – olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Az öt bemutató mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok fontos előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Évforduló Alexandru Dabija, a norway.today Kövesdy István, a Pénz az égből és Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet az idei évadban is játsszák.

Az új évad produkcióira szeptember 11-től, hétfőtől lehet bérleteket váltani a Városi Szervezőirodában vagy a www.biletmaster.ro weboldalon. A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénás bérlet kivételével – az idei évadban is érvényesek. A bérletek, jegyek ára a tavalyi évadhoz képest nem változott, ez alól kivételt képez a diákjegy. Az Alice című produkció bérlettel és szabadjeggyel is megtekinthető 10 lejes felár kifizetésével.

Tamási Áron Színház: Alice - olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Tamási Áron Színház: Alice – olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Az ősz folyamán több vendégjátékot is tervez a társulat. A Cseh Tamás előadóesttel szeptemberben az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett a dráMa kortárs színházi találkozón lépnek fel. Novemberben pedig Tiszaújvárosban játsszák az előadást a Színház Határok Nélkül nevű rendezvénysorozat keretén belül. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja által többszörösen díjazott, a Színházi Kritikusok Díjára felterjesztett Liliom című előadást októberben a gyergyói Kollokviumon mutatják be. Az Alexandru Dabija által rendezett Évforduló meghívást kapott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra (FNT). Az országos szemlére idén október 20–29. között kerül sor a Román Színházi Szövetség (UNITER) szervezésében.

A Szatmárnémeti Harag György Társulattal bérletcserét terveznek, melynek keretén belül a szatmárnémeti közönség a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadással, míg a sepsiszentgyörgyi közönség a Tévedések vígjátékával találkozhat. Az idei évadot a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztivállal zárják, amelynek programját a későbbiekben teszik közzé.

Tamási Áron Színház: Alice - olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Tamási Áron Színház: Alice – olvasópróba (fotó: Barabás Zsolt)

Az új évad előadásaival, rendezvényeivel kapcsolatos további információkért, bérlet- és jegyvásárlásért várják Önöket személyesen a Városi Szervezőirodába, a 0267-312-104-es és 0728-083-336-os telefonszámokon, illetve a tasz.ro honlapon és a színház Facebook-oldalán.