9 országból 16 előadást mutatnak be az idei szabadkai Desiré fesztiválon

2017 október 21. szombat, 12:03

16 előadást, 9 ország produkcióját láthatja a közönség november 25. és december 3. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon Szabadkán.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja az idén az Anatómia alcímet viseli – jelentette be Urbán András szervező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján. Magyarázata szerint az előadások mindegyike valamilyen társadalmi vagy színházi problémával foglalkozik, és igyekszik feltérképezni, analizálni azt a társadalmi kontextust, amely körülvesz bennünket.

A produkciókban megjelenik egyebek mellett az állam, a hős, a szex, a kirekesztés, a holokauszt és a társadalom anatómiája.

A fesztiválnak az idén nulladik napja is lesz, november 19-én a ljubljanai Via Negativa társulata a Kilencedik című előadását láthatja a közönség. A darabot Beethoven Kilencedik szimfóniája ihlette, és az abszolutizmustól a szocializmusig, a kishitűségtől a derűlátásig, a populizmustól a vulgarizmusig vizsgálja az ember és az állat közötti határvonalat – részletezte Urbán András.

A kilencedik Desiré Central Station fesztivál november 25-én kezdődik az Anatómiai lecke című előadással, amelyet Danilo Kis műve alapján Urbán András állított színpadra. A zenés színpadi előadás a társadalmi-politikai elnyomással, a művészek üldöztetésével, a cenzúrával és a totalitarizmussal foglalkozik.

Még aznap tekintheti meg a közönség Kokan Mladenovic szerb rendező Nadrágba bújt felhő című előadását, amely Vlagyimir Majakovszkij azonos című költeménye alapján készült. Az előadás azért most valósul meg, mert idén van az 1917-es októberi orosz forradalom 100. évfordulója. Az előadás azt vizsgálja, milyen esélyek és lehetőségek vannak jelenleg a társadalomban arra, hogy a száz évvel ezelőttihez hasonló események megtörténhessenek, mit tesz a társadalom a szociálisan nehéz helyzetben levőkért, a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.

A kortárs színházi fesztivál második napján is két előadást mutatnak be Szabadkán. Paizs Miklós bábokkal adja elő Mozart Don Giovanni című operáját D.J. címmel.

Ezt követi a Belgrádi Nemzeti Színház és a Bitef Színház koprodukciójában készült Mennyei királyság, amelynek kiindulópontja a középkori szerb epika, valamint a hős és az áldozat szerepe közötti viszony.
November 27-én, hétfőn a Szlovén Ifjúsági Színház érkezik a bácskai városba a Mi, európai hullák című előadásával, amely az úgynevezett társadalmilag elkötelezett színház célszerűségét boncolgatja.
Ugyanezen az estén láthatja a szabadkai közönség a pristinai Qendra Multimedia központ 55 shades of gay – a szexuális forradalom balkáni tavasza című produkcióját, amely voltaképpen egy börleszk arról, hogyan viszonyul a balkáni és az európai politika a leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális és interszexuális közösséghez.

Schilling Árpád EXIT című előadását november utolsó keddjén láthatják a fesztiválra érkezők. A produkció az elvándorlásról, valamint a főként kelet-európai kivándorló bevándorlók vágyairól, nehézségeiről, kényszerhelyzeteiről szól.

A belgrádi Bitef Színház Macbeth című táncelőadása Shakespeare művének motívumai alapján készült, középpontjában pedig a cselszövés, a bűn, a pszichológiai deviációk és a hatalomimádat áll.

Még egy Shakespeare-dráma kapott helyet a fesztivál programjában, a migránsválságot a középpontba állító Othello – törvénytelen liturgia című produkciót a horvát Teatro VeRRdi előadásában láthatja a publikum. Szintén ezt a témakört járja körül a zágrábi Hotel Bulic Színház Lampedusa Beach, valamint a Mannheimi Nemzeti Színház Second Exile című darabja.

Mentális betegségek és fejlődési rendellenességek tanulmányozásán alapul a franciaországi Blick Theatre [hullu] című produkciója, amely a fesztivál programjának leírása szerint “az illúzió színháza bábokkal és emberekkel”.

A zágrábi Montazstroj Szerelem és gazdaság – humanitárius esemény című dokumentum-előadása a nő gyermekvállalási és szülési szabadságáról, míg Nagy József koreográfus párizsi társulatának Penzum című produkciója József Attila és Kozmutza Flóra szerelméről, a “tragikus szerelem kimerítő harcáról” rántja le a leplet.

Szociális problémákat és egy gyár életét állítja a középpontba a zenicai vasművekről szóló boszniai előadás, Az én gyáram, amelyet december elsején játszanak.

A komoly társadalmi kérdésekre rávilágító kilencedik Desiré Central Station záróelőadása is nehezen feldolgozható témával foglalkozik, a Sóvirág – avagy a létezés eufóriája című produkció egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje, a kettejük világának különbségeire és hasonlóságaira igyekszik ráirányítani a figyelmet.

A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Szlovéniából, Koszovóból, Romániából, Franciaországból, Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából és Németországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok. Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, kötetlen beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek a nézők.

A Desiré Central Station fesztivál nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta, először 2009-ben rendezték meg.

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelentette

 
 

Kapcsolódó anyagok