Ács Tibor síremlékére gyűjt a nagyváradi Szigligeti Színház

2017 november 03. péntek, 17:38

Ács Tibor halálának első évfordulójához közeledve jótékonysági előadást szervez a Szigligeti Színház az Életműdíjjal kitüntetett színművész síremlékének kivitelezésére.

A síremlék terveinek elkészítésére a Szigligeti Színház vezetősége, valamint a Szigligeti Kulturális és Jótékonysági Alapítvány Deák Árpád szobrászművészt kérte fel. A síremlék gipsz makettje elkészült, a következő időszakban ennek bronzból való kivitelezésére, valamint a síron való elhelyezésére kerül sor.

Ács Tibor

Ács Tibor

A tervek elkészítése, valamint a kivitelezés anyagi költségeinek fedezésére a Szigligeti Színház jótékonysági előadást hirdet: december 8-án 19 órától Molière A mizantróp című komédiáját játssza a Szigligeti Társulat, amelyet 50 lejes támogatói jegy megvásárlásával tekinthet meg a közönség. A szervezők ugyanakkor szeretettel fogadják az egyéb felajánlásokat is. Adományjegyek kizárólag a színház jegypénztárában kaphatók, amely hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt tart nyitva.

Ács Tibor 1944-ben született, Nagyváradon, a Premontrei Gimnáziumban érettségizett, majd az Építészeti Technikum elvégzése után kanyarodott életútja a színészi pálya fele. 1972-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián, előbb Szatmárnémetibe került, ahol öt évig szolgálta és szórakoztatta a közönséget, majd 1977-ben hazatért Nagyváradra.Klasszikus vígjátékokban és modern drámákban egyaránt sikerrel szerepelt. Közismert a groteszk és az abszurd humor iránti érzéke. Bohózatokban és zenés vígjátékokban is gyakran játszott. 1990 után játszott a nagyváradi Kiss Stúdió Színházban is. 2009-től betegsége miatt már nem állt többé színpadra. 2012-ben a nagyváradi Szigligeti Színház Életműdíjjal tüntette ki.